Bullying gyermekhangra

Tibi vagyok az V. B-ből. Sokat fáj a hasam. Már annyira, hogy alig tudok iskolába menni. Anyával a doktor néninél is voltunk, de azt mondta, semmi baja a hasamnak. Pedig nekem nagyon fáj, közben azt hiszik, szimulálok, de nem. Szerintem valami olyan súlyos bajom van, hogy még az orvosok sem tudják, hogy mi. Azt mondta a doktor néni, talán az iskola miatt. Ebben lehet igaza, mert nem akarok iskolába menni, olyan rossz, mindig félek.

Ott van a Menők Bandája, így nevezik magukat, Gergő meg a fiúk közül páran, akik csúfolkodnak, verekednek velem. Azt mondják rám, hogy béna vagyok, meg buzi. Sokszor elakasztanak a lépcsőn lefelé, s ezen röhögnek, hogy a piszkafa lábamon menni sem tudok. Mindig nekem kell bekötnöm a cipőjüket, ha kioldódik, különben megvernek. Én vagyok Csicska Tibi. A táskámat, tolltartómat szünetben dobálják, fociznak vele az osztályban. Már a harmadik tollam tört szét így, apu meg mérges rám, hogy miért engedem.

A szerző

Azt mondja apu, több pénzt nem ad tollra, védjem meg magam, üssek vissza, ne hagyjam magam, milyen nyámnyila férfi lesz belőlem! Egyszer visszalöktem egyikőjüket, pedig nem szeretek durváskodni, s pont akkor jött be a tanár, s én kaptam a büntető guggolást, s ezt is végigröhögték, mert sírtam közben. A tanár azt mondta, ne járjon a szám, mert ő látta, hogy én löktem. Aztán le kellett üljek s olvassam a leckét hangosan. Úgy féltem, nem is láttam rendesen a szavakat a könnyeimtől, s nem ment. Persze, röhögött rajtam az egész osztály, a tanár bácsi ekkor azt mondta, menjek vissza II.-ba, s tanuljak meg rendesen olvasni.

– Bukott szamár! – suttogta oda nekem Gergő.

S ez megy mindennap. Anyunak délután elsírtam, hogy nem akarok iskolába menni, mert bántanak. Azt mondta, ne legyek ilyen érzékeny, engedjem el a fülem mellett. Csak nem tudom… Gondoltam, hogy szóljak az oszinak, de ő egyszer azt mondta, hogy minden hülyeségért ne árulkodjunk, mert ő nem tanító néni. Inkább hallgatok, még a végén azért is kapnék, ha elárulom.

Hirdetés

Tegnap hazafelé sétálva azon gondolkodtam, amit a vallástanár néni mondott, hogy milyen jó a mennyországban. Ott béke van, szeretet, nem bánt senki senkit. Én már úgy elfáradtam, én itt már nem akarok lenni, inkább ott, a mennyországban, nyugodtan.

Ma volt bent egy néni, valami szihológus, s beszélgettünk körbeülve az osztályban. Megkérdezte, ki hogy érzi magát az osztályban, mire lenne szüksége, hogy jobban érezze magát. Én csak annyit mondtam, hogy rosszul, s hogy nem tudom. Érdekes volt, mert azt mondta, hogy bevezettek egy új törvényt vagy mit, ami szerint, ha valaki csúfolódik vagy verekedik a másikkal, akkor levonják a magaviseletét. S elmagyarázta, hogy mi az árulkodás, s mi nem. S ha bántanak, akkor jelentési kötelezettségünk van. Ez, nem tudom pontosan, mi, de meg kell mondani az oszinak, ennyit értettem, mert ez nem árulkodás, hanem jelentés, mint a rendőrségen. Erre Gergőék elcsendesedtek kicsit. Én ennek örvendtem, de még nem hiszem, hogy valakik ezt betartanák. Sokat mondanak ezek a felnőttek, s keveset tartanak be. Pedig ha bevezetnék, s én nem kéne annyit féljek Gergőéktől, talán nem fájna annyit a hasam sem.

Kiemelt kép: Shutterstock

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2020. januári lapszámában jelent meg. Keressék az újságárusoknál.