ARCHÍV Daradics Kinga: A szerencse azoké, akik fel vannak készülve rá

A legbefolyásosabb magyar nőként tartják számon az országban. A Forbes Románia 50-es női listáján ő a kilencedik legbefolyásosabb, és egyben a legfiatalabb is. Ha valaki elismert karriert tudhat magáénak, az Daradics Kinga Ágnes, a MOL Románia ügyvezető igazgatója. A hazai nagyvállalatok felső vezetésében alig találni nőket, szép, fiatal és magyar hölgyet pedig – rajta kívül – szinte lehetetlen. (Cikkünk a Nőileg magazin 2015. július-augusztusi lapszámában jelent meg.)

Fotó: Szabó Károly

Hat hónapja kezdtünk interjúegyeztetésbe, harminc nappal a beszélgetés előtt már tudtuk a találkozásunk pontos helyét és idejét: a bukaresti irodában, huszadikán, tíz órától tizenegy harmincig. Így szólt az egyezség. Arra a tíz percre is, amíg beállítjuk a fényeket a fotózáshoz, átmegy egy tárgyalásra, s egy váratlan programváltozás miatt idő előtt el kell mennie. A maradék időben azonban szívesen, közvetlenül mesél.

– Hogy emlékszel, milyen voltál kislányként?

– Mint minden gyerek, szerettem játszani, többnyire mindig az udvaron, utcán voltam. A nagyszüleimnél eltöltött vakációkra szívesen emlékszem, sokat szaladgáltunk a környékbeli gyerekekkel, például Adj, király, katonát! vagy hétkövet játszva. Akkoriban ezek voltak a népszerű játékok, de emellett

sokat ugráltunk, szaladgáltunk, gyakran voltak horzsolásaim, mint mindenkinek.

De a kíváncsiság is korán felébredt bennem, már négyéves koromban tudtam olvasni, és nagyon szerettem új dolgokat kipróbálni.

– Akkoriban mit terveztél, mi leszel, ha nagy leszel?

– Mindig valami érdekeset, valami igazán jót szerettem volna csinálni, ami bizonyos szintű igazságérzetet jelent. Volt időszak, amikor ügyvéd akartam lenni. De amikor elkezdtem közgazdaságtant tanulni, akkor rájöttem, hogy igazából ehhez van affinitásom, és ezzel szeretnék foglalkozni. Diákkorom, úgy 14 éves koromig, a megfigyelés időszaka volt, amiben nagyon sokat segítettek a szüleim, és nagyjából mindent kipróbáltam, amit szülővárosomban, Csíkszeredában lehetett. Tantárgyversenyekre jártam matematikából, románból, biológiából, kémiából, földrajzból, angolból, ezek mellett sokat sportoltam is: atlétika, kosárlabda, kipróbáltam a pontossági menetelést, több versenyen is rész vettem. Szerettem nagyon benne azt, hogy sok új helyet és helyzetet meg tudtam ismerni,

megtanultam elsősegélyt nyújtani, megismerni állatokat, növényeket. Megtanultunk főzni, sátrat felhúzni, gyeptéglákból elkészíteni a vízelvezetőt, ha netalán esik az eső, a sátor ne ázzon be…

és így tovább. Voltam cserkész is, velük gyakran kirándultunk, sokféle játékot tanultam, nagyon szerettem. Folyamatosan elfoglaltam magam, mindig siettem valahová, millió dolog járt a fejemben. Kíváncsi voltam, és minden nagyon érdekelt, s így visszatekintve úgy látom, hogy rengeteg energiám is volt ezekre a tevékenységekre.

– Mégis, inkább a humán vagy a reál irány vonzott?

– Mindkét irány, és állandóan. Informatika osztályba jártam, négy évig programoztam is, és nagyon sokat segített akkor is, meg most is a számok iránti affinitásom. Ami a nyelvtanulást illeti, az angolt tanultam hosszabb ideig, most is napi szinten használom. A románt viszonylag hamar és gyorsan kellett megtanulnom, és ennek köszönhetően néhány újlatin nyelvet is könnyen sikerült legalább minimális szintre fejlesztenem, úgy 80-90%-ban értem ezeket a nyelveket. Valahol tényleg igaz a mondás, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Az a tapasztalatom, hogy az emberek legszívesebben a saját nyelvükön szeretnek tárgyalni, és jobban elfogadnak, ha törve is, de beszéled a nyelvüket.

Fotó: Szabó Károly

– Miként döntöttél a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, majd a Sheffield Egyetem mellett?

– Jelentkeztem Bukarestbe és Kolozsvárra is, de aztán végül Kolozsvár mellett döntöttem, ahol általános közgazdaságtant és egyéb üzleti tantárgyakat tanultam. Az MBA már egy későbbi döntés volt, sokat nézegettük a különböző oktatási intézmények ajánlatait a párommal, aki azóta már a férjem, és igazából egyik sem az volt, amit mi szerettünk volna. Abban az időben nyitott a Sheffield egyetem Szalonikiben egy képzést, hosszú keresgélés után találtunk rá, és úgy láttuk, hogy ez már nyújtja azt a nemzetközi kitekintést, tudást, hálózatépítési lehetőséget, amit mi kerestünk. Amellett, hogy tanultam, az is fontos volt számomra, hogy megálljak a saját lábamon, 14 éves koromtól már dolgoztam a nyári vakációkban, és másodéves koromtól eltartom magam.

– 2011-ben kineveztek a MOL Románia ügyvezető igazgatójává. Volt olyan, hogy rácsodálkoztak fiatalságodra és nőiségedre üzletfeleid, tárgyalópartnereid? Mennyire kellett bizonyítanod amiatt, hogy úgymond „halmozottan hátrányos helyzetből”, azaz fiatal, magyar nőként indultál?

– Én nem ilyen terminusokban gondolkodom – az én credómban az, hogy nő vagyok, nem hátrányos helyzetet, hanem biológiai tényt jelent. Nem tartom magam kemény személyiségnek, inkább határozottnak és motiváltnak, hogy a csapatommal együtt elérjük a kitűzött célokat. Nagyon figyelek a részletekre, de anélkül, hogy szem elől téveszteném a teljes képet, és ezeket az értékeket tartom fontosnak a csapatom esetében is. Kissé olyan, mint a fényképezőgép: zoom in, zoom out.

Nálunk a kor vagy a nem egyáltalán nem hátráltató vagy megkülönböztető tényező.

Együtt dolgoztam férfi és női kollégákkal, fiatal végzősökkel és tapasztaltakkal, és azt láttam, hogy a munka eredményességét mindig az egyéni értékek, a hozzáállás és a megfelelően koordinált csapatmunka adta, ami kellőképpen tudta hasznosítani az egyéni kompetenciákat. De a MOL Románia felsővezetésében például viszonylag sok a nő.

– De érezted valaha hátrányát annak, hogy nem férfi vagy?

– Erre az iparágra fokozottan jellemző a magasfokú versengés, de az, hogy ezt inkább a férfiakhoz, mint a nőkhöz asszociálják, inkább csak valamiféle érzékelés, mint valóság. Az ügyvezető igazgatói pozíció számomra karrierem legnagyobb kihívása és eddigi legnagyobb megvalósítása. Nem érzem hátránynak azt, hogy nem férfi vagyok, és nem is így gondolkodom: ezek a tényezők nem az üzleti életben fontosak. Ilyen szempontból teljesen lényegtelen, hogy mi lenne, ha én férfi lennék. Szerintem a legjobb eredményeket akkor lehet elérni, ha mindannyiunk képességeit igyekszünk bevonni a csapatmunkába: mind a szakértelmet, mind a személyes tapasztalatokat, az egyéni tulajdonságokat. Azt, hogy az üzleti életben sikeresek vagyunk-e, nem a női vagy férfiúi mivoltunk határozza meg. Azt tudom, amit a cégnél, a kollégákkal közösen meg tudunk valósítani: a MOL Románia egyike azon keveseknek a piacon, amely évről-évre nyereséges tudott maradni, folyamatos hálózat-, termék- és szolgáltatás-bővítés mellett.

– Szerinted mit lehetne tenni a nők megbecsültségének növeléséért? Egyáltalán kell tenni, vagy jól van ez így, ahogy van?

– Nemrég voltam egy konferencián, ahol a női irányításról volt szó. Az egyetlen, de nagyon feltűnő tényezője ennek az eseménynek az volt, hogy többnyire nők vettek részt rajta. A különbözőségnek megvannak a vitathatatlan előnyei, és egy csapat összeállításánál nagyon fontos, de ez nem egy kizárólagos nemi kérdés. Ugyanakkor

a különbségek akkor szépek igazán, ha együttműködéssel társulnak.

De persze a nők és a férfiak megbecsülése is nagyon fontos minden olyan területen, ahol emberekkel dolgozunk. A munkahelyemen én elsősorban nem azt várom el, hogy nőként kezeljenek. Részemről nem elvárás az, hogy kiengedjenek elsőnek az ajtón, és emiatt nem is tűnik fel, ha ez nem történik meg. De az fontos számomra, hogy szakmailag, emberileg egy csapatként, partnerként, tisztelettel dolgozzunk, beszéljünk egymással.

Fotó: Szabó Károly

– Mit tanácsolnál egy frissen kinevezett vállalatvezetőnek?

– Cégvezetőként a legnagyobb kihívásnak az emberek motiválását érzem: minél jobban használni azt az értéket, azt a tudást, amit magukkal hoznak a sajátos, rájuk jellemző „csomagolásban”, stílusban. Szerintem jó vezető az, aki a csapattal együtt mindig a legjobb megoldásra törekszik, nem csak ül, és azon gondolkodik, hogy mi lenne, ha? Az üzleti életben is nagyon fontos, hogy azt tegyük, ami a szenvedélyünk, mert ez teszi lehetővé, hogy kiválóak legyünk, és a lehető legjobban tudjunk teljesíteni. A kőolajiparra egyébként különösen jellemző az, hogy hosszútávra kell tervezni, és időtálló megoldásokra kell törekedni.

– Hogyan telik egy átlagos napod? Vagy mindenik teljesen más?

– Minden nap más, de alapvetően egy dolgozó ember napja. Törekszem arra, hogy jól indítsam: kora reggel elolvasom a sajtót, azután pedig indul a munka. Megbeszélések, találkozók a csapatom tagjaival, külső felekkel, üzleti partnerekkel. Este igyekszem változatos programokat szervezni, és mikor időm engedi, akkor a barátaimmal találkozom vagy sportolni, szaunázni megyek. A különböző tevékenységekkel a változatosságra törekszem, mert nem szeretem a rutint.

Igyekszem kipihenni magam, megtalálni a hosszabb-rövidebb relaxációs lehetőségeket, legyen az sport, spa, könyvolvasás, filmnézés, masszázs vagy alvás.

Fontos, hogy a dolgok egyensúlyban legyenek, és ehhez kell úgy Nagy Ferósan a 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra szórakozás. Aki szereti azt, amit csinál, az nem dolgozik, hanem szórakozik. De igyekszem egyensúlyba hozni a munkát és a szabadidőt, és időt szánok arra, hogy a barátaimmal találkozzam, vagy hogy a családommal töltsem a fontos évfordulókat, eseményeket.

– Ha jól tudom, jelenleg távolsági házasságban élsz. Ezt hogyan lehet megvalósítani?

– Igen, a férjem most Budapesten él, a logisztikai tervezés nagyon fontos, a felek elköteleződése mellett. Kissé elcsépelten hangzik, de a párkapcsolat mindig kettőn múlik, a saját és a másik igényeit figyelembe kell venni, oda kell figyelni ezekre. Azokat az elemeket, amelyektől mindketten jól érezzük magunkat, nagyon fontos megtartani, és emellett persze saját magunkra is oda kell figyelni.

Meg kell tudnunk újulni magunknak, a társunknak, folyamatosan javítani, ami nem működik jól.

Ideális esetben megtaláljuk azt az egyensúlyi pontot, amiben boldognak, szabadnak érezzük magunkat, és amelyek energiával töltenek fel. Mi sokat utazunk egymáshoz, mert ez az a prioritás, amit megszabtunk magunknak.

– A magánéletedben nagyon másmilyen vagy mint a munkában? Ki dönt például arról, hogy hová utazzatok nyaralni, vagy milyen közös programotok legyen?

– Közösen döntünk, ez nagyon fontos. Úgy vélem, ez akkor jelent értéket mind a kettőnknek, ha úgy érezzük, hogy közös nevezőre jutottunk, és mindenki megkapta azt, amit akart. Mindkettőnknek megvan az érdeklődési köre, és ezt figyelembe véve szervezzük a programjainkat, a vakációkat.

Fotó: Szabó Károly

– Mennyire kötöttek a programjaid, vagy mennyire gazdálkodhatsz az időddel szabadon, esetleg spontán döntés alapján?

– Az időm nagy része percre pontosan be van osztva. Hetekkel, időnként hónapokkal korábban le vannak szögezve a találkozóim és megbeszéléseim. Amikor valami sürgős közbejön, akkor átszervezzük a napot, ahogy ez a mostani interjúval is történt. Egy korábban előre nem látható esemény miatt le kell rövidítenünk a találkozónkat, tehát intenzívebben, koncentráltabban kell az erre szánt időt eltöltenünk. Szeretem a pörgést, nem zavar, ha előre tudom, hogy aznap mivel fogok foglalkozni, főként hogy a találkozóimra szeretek előzetesen felkészülni. Egy tárgyalás esetén ez már fél siker is lehet.

– A munkád mennyire stresszes?

– Nagyon sokat segít a csapatom, és az, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt, akiket kedvelek. Ennek a pozitív hangulatú környezetnek köszönhetően alacsonyabb a munkahelyi stressz szintje. Ugyanakkor

sokat számít az is, hogy nagyon szeretem azt, amivel foglalkozom.

Amikor a munka egyben szenvedély is, nagymértékű motivációt biztosít, ami sokkal erősebb érzés, mint a fáradtság vagy a stressz.

– Van úgy, hogy kétségeid vannak, bizonytalan vagy magadat illetően, esetleg önbizalmi gondjaid akadnak?

– Mindenki életében előfordulnak nehezebb, komplikáltabb helyzetek, kétségek, így bennem is. Mindig vannak helyzetek, amikor többet szeretnénk magunkból kihozni. Ilyenkor a megoldásra fókuszálva, nehézségeket legyőzve, energikusan, dinamikusan próbálok továbblépni. Az viszont tény, hogy az egészséges önbizalom nagyon is szükséges.

– Van-e olyan dolog, amit korábban nem, de most megtehetsz, mert a legbefolyásosabb romániai magyarok között találjuk a neved? Illetve olyan, amit éppen emiatt már nem tehetsz meg?

– Megtisztelőnek és egyben felelősségnek is érzem azt, hogy az egyik legbefolyásosabb romániai magyar nőként vagyok számon tartva. Emellett az is, hogy a Forbes Romania a legfiatalabb CEO-nak választott, vagy az a szakmai elismerés is, hogy több üzleti vagy oktatási fórum vezetői között lehetek. Ezek fontos címek, de nem ezek irányítanak, a tartalom számomra sokkal lényegesebb.

Azt tartom nagyon fontosnak, hogy folyamatosan képezzem magam a szakmámban,

most is épp egy újabb vezetőképzésben veszek részt. Folyamatosan fejlesztem az emberi kvalitásaimat is: hogyan dolgozzunk emberekkel, hogyan kommunikáljunk egymással, hogyan növeljük személyes hatékonyságunkat. A befolyás nemcsak lehetőség, hanem felelősség is.

– Van innen feljebb szakmailag, ha igen, hová, meddig?

– A szerencse azoké, akik fel vannak készülve rá. Én továbbra is kihívásokra számítok, szakmai és emberi téren egyaránt. Nyitott vagyok a lehetőségekre, nem azzal kelek fel reggelente, hogy most ezeket keresem, de nyitottan állok eléjük. Fontosnak tartom, hogy hasznos tapasztalatokat halmozzak fel, amire építeni tudok, amik számítanak majd a jövőben.

Fotó: Szabó Károly

– Sokat foglalkozol a külsőddel, öltözködéssel? Interneten vagy boltokban szerzed be a ruháidat?

– Az üzleti szférában, ahogy máshol is, vannak bizonyos kötöttségek az öltözködést illetően. Mivel irodában töltöm a hét öt napját, ennek megfelelően öltözöm, de a hétvégeken még akár a szakadt farmer is előkerülhet. Ruhavásárlásnál nem a neten nézelődöm, mert szeretem tapintani az anyagokat, felpróbálni a ruhákat, hogy biztos legyek abban, hogy majd jólesik újra és újra hordani ugyanazt a darabot.

– Ha az összes holnapi találkozódat, tárgyalásodat lemondanák, és az irodába se jöhetnél be, mivel töltenéd a hirtelen felszabadult napot?

– Az ideális szabadnap olyan tevékenységekkel telik, amelyek feltöltenek energiával, és jól érzem magam ezektől. Nagyon szeretem a kirándulásokat a szeretteim társaságában, szeretek új kultúrákat, szokásokat megismerni,

szeretem látni, hogy mások, a világ másik végén hogyan élnek, mit csinálnak.

Jól érzem magam, ha zenét hallgatok, ha egy érdekfeszítő olvasmányra bukkanok, ha jut időm sportolni. Ezek mind lehetőséget nyújtanak arra, hogy elszakadjak a mindennapoktól, és új szemmel tudjak tekinteni a napi kihívásokra.

– Mi jelent sikerélményt számodra?

– Ez változó, tegnap még az volt, hogy leszaladtam 3 kilométert elég jó tempóban, ma pedig az, hogy egy elég nehéznek látszó feladatot oldottam meg viszonylag könnyen. Az élet nem csak eget-földet rengető dolgokról szól, és tudni kell az apró dolgokat is értékelni. Úgy vélem, ez a sikeres és boldog emberek egészséges életfilozófiája.

Névjegy:
Daradics Kinga 1980-ban született Csíkszeredában, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem marketing szakán végezte egyetemi tanulmányait, majd a Sheffield University-n szerezte meg Executive MBA diplomáját. Pályafutását 2003-ban kezdte a MOL-csoportnál, 2011 májusától a MOL-Románia ügyvezető igazgatója.

korábban írtuk

Tudós nők – Dr. Sántha Ágnes: Sokat tanulok a fiataloktól
Tudós nők – Dr. Sántha Ágnes: Sokat tanulok a fiataloktól

Sántha Ágnes ízig-vérig marosvásárhelyi. A Sapientia EMTE szociológus oktató-kutatója hatalmas türelemmel és derűvel építgeti szakmai útját, emellett szeret duplázni: két doktori fokozatot is szerzett, ugyanakkor kétszer két gyermek szólítja édesanyának.