A kedves olvasók most valószínűleg arra gondolnak, hogy az anyagi jólét következménye mindez. Ez részben igaz, tény, hogy a többségnek nem kell aggódnia a napi betevő miatt, nyugodtan fókuszálhatnak azokra a dolgokra, amit igazán szeretnek csinálni. Ha azonban jól meggondoljuk, ők teremtették meg mindezt maguknak, hisz a világháború után nekik sem volt fenékig tejfel az élet.
Norvégia déli részén kirándultunk többnyire, és amíg itthon repkedtek a mínuszok, addig Hortenben, az Oslofjord partján elterülő városban és környékén zöldülni kezdett a fű. A kedvező időjárásnak köszönhetően hosszú sétákat tehettem a város környékén, ahol a legszebb látnivaló a Borre Nemzeti Park (norvégul Borrehaugene), Norvégia első nemzeti parkja.
Ez a hely kivételes egész Skandináviában, ugyanis óriási viking sírhantok találhatók itt, amelyek teljesen szabadon látogathatók, mindenféle óvintézkedés nélkül:
gyakorlatilag fel lehet rájuk mászni. Ez a terület a bizonyíték arra, hogy a hely a viking korban központi szerepet töltött be, és itt található a legtöbb királyi sírhant Skandinávia területén. A park egy része az öböl partján fekszik, és ingyenes a használata, akár egy átlagos parknak.
A Wikipédia tizennégy olyan helyet sorol fel, amelyek nevének jelentése a világ vége, és közülük az egyik Norvégiában található. Verdens Ende egyszerűen gyönyörű. A gömbölyű sziklákon ki lehet menni a tengerre, és szép időben érdemes kivárni a naplementét, romantikus időtöltésnek sem utolsó.
Habár Finnországot nevezik az ezer tó országának, Norvégiában is rengeteg kisebb-nagyobb tó van, szebbnél szebb helyeken, hegyekkel körülvéve. Nagyon hasonlít a vidék a mi erdélyi tájainkhoz: dimbes-dombos, hegyes-völgyes, tele fenyvesekkel, és emiatt otthonosabban érezhetjük magunkat.
Oslóban sajnos csak egy napot tudtunk eltölteni. Délelőtt
a Freia Csokoládégyár kiállítótermében tömtük tele magunkat csokival, miközben Edvard Munch festményeit csodáltuk,
mert ilyen rendezvényt is szerveznek, ahol a kellemest a még kellemesebbel összekapcsolva lehet időzni. Délután a Fram Múzeumban jártunk, amit kisgyerekes családoknak különösen ajánlok, hisz be lehet járni az egész hajót, amivel Roald Amundsen felfedezte a Déli-sarkot.
Van egy falu Norvégiában, amelybe hat hónapon keresztül nem süt be a nap. Ezt utólag olvastam Rjukanról, de amikor ott jártunk, biztos voltam benne, hogy egy hét után depressziós lennék a fény hiányától, annyira szürkének és zordnak tűnt így, a tél közepén.
Ám nem a falura voltunk kíváncsiak, hanem az azt körülölelő hegyekre,
és egy felvonó (Krossobanen) segítségével meg is láthattuk a gyönyörű hegykoszorút, amihez hasonlót eddig csak képeken láttam. Nyáron kiváló hely a túrázni vágyóknak.
Apropó túrázás: a norvégok rengeteget mozognak, minden lehetséges formában, időjárástól függetlenül. Ha esik, ha havaz, futnak, bicikliznek, lovagolnak, egyedül, családosan, barátokkal, kutyával, mindegy, csak kint legyenek a levegőn. Ez a másik olyan pozitívum, ami miatt nagyon szimpatikus az ország.
Nagyon odafigyelnek egymásra, a családjukra, a környezetükre. Kedvesek az idegenekkel is,
spontán mosolyogtak és köszöntek rám emberek, és olyan is volt, aki megállított beszélgetni egy mező közepén. Ez a béke és biztonságérzet, ami az élet több területére is kiterjed, teszi vonzóvá, élhetővé ezt az országot.
korábban írtuk
Rozmaringgal és izsóppal hangolódjunk az elcsendesedésre
Az ősz utolsó havában érezzük, hogy visszavonul a természet. A lelassulás, a rácsodálkozás, a szemlélődés időszakaként élem ezt meg. Maga a hónap is két olyan ünneppel kezdődik, különösen a katolikusok számára, amely erre a szemléletváltásra érzékenyít.
