A wellness-szolgáltatások és szépészeti kezelések egyre bővülő tárházában újfent gyakorta hallani a száraz kefélésről. Iszonyú a megnevezés, tudjuk, de a kifejezés ez esetben konkrétan azt is jelenti: a bőr kefélése szárazon, azaz úgy, hogy sem a felület, sem a kefe nem nedves.
Hogy pontosan mi ez, és miért jó kemény sörtéjű kefével súrolgatni a bőrünket? A módszerrel igen hatékonyan lehet leradírozni a bőrfelületről az elhalt hámsejteket, miközben serkentjük a vérkeringést. Tipikusan és a szakemberek ajánlása szerint is kemény, természetes és hosszú sörtéjű kefét kell használni, amelynek lehetőleg hosszú nyele is van, hogy könnyen hozzáférjünk a hátunk közepéhez is. A „száraz” részt pedig be is kell tartani: a hámlasztás akkor hatékony, ha tényleg teljesen száraz a bőr és a kefe is.
A módszer
A talpaktól kezdve a lábfejeken és a lábakon fel gyengéd, hosszanti mozgással keféljük át a bőrünket, egy bőrfelületen legfennebb tízszer simítsuk át a kefét. A karoknál is a felfelé, a test középpontja felé való haladás az ajánlott, szintúgy a háton. A hasunkon és a hónaljakban az órajárással megegyező irányban, körkörösen keféljünk. Az érzékenyebb területeket (nyakat, kézfejet, mellkast, ágyék környékét) én inkább kihagyom. Megmondom, miért: a kezünkön, a dekoltázsunkban és a nyakunk első felén ugyanolyan vékony, érzékeny a bőr, mint az arcunkon. Valószínűleg vannak olyan szerencsés hölgyek, akiknek az arcbőre esetleg jól viselné a kefélgetést, de alapvetően legtöbbünknél nem árt az óvatosság. (A fent említett területeken a sokkal kíméletesebb, de hasonlóan hatékony kémiai hámlasztókat használom. De erről majd később.)
Gyengéden!!!
A kefélés kissé kellemetlen, míg a bőrünk hozzászokik, ellenben nem lehet fájdalmas! Ha túl erősen hozzányomjuk a kefét a bőrünkhöz, kis sérüléseket, karcolásokat ejtünk a felületen, amelyek pontosan az ellenkező hatást keltik, és rendkívül kiszárítják a bőrt. A bőrhámlasztás után jó, ha rögtön lezuhanyozunk, hogy lemossuk magunkról az elhalt bőrt, majd tápláló, hidratáló krémmel kenjük át a kezelt bőrfelületet. A procedúrát hetente két-három alkalommal ismételhetjük meg. A kefét pedig érdemes havonta egyszer tiszta vízzel átmosni és alaposan kiszárítani.
Sokan állítják, a hámlasztás mellett a száraz kefélés segíti a nyirokrendszer működését, így „méregtelenítő” hatással bír. Nem szeretem ezt a kifejezést: megvezetés a detox (nem én állítom, hanem számtalan szakember is). Elsősorban azért, mert a szervezetünk mindenféle beavatkozás nélkül maga végzi a méreganyagok kiválasztását (ez a májunk és a vesénk dolga), ezt a folyamatot csak azzal segíthetjük, ha megfelelő mennyiségű folyadékot iszunk. Másodszor pedig, a nyirokrendszer a bőr mélyebb rétegeiben van, a keféléssel pedig a felszínt kezeljük, tehát jelentős ráhatással nem lehetünk a nyirokrendszerre sem. Ugyanígy a száraz kefélés nem segíti az emésztést, nem tünteti el a visszereket és a narancsbőrt sem.
Akkor miért jó?
Mert valóban nagyon hatékonyan hámlaszt. A rendszeres bőrradírozás pedig segít a bőr megújulásában, tisztítja a pórusokat. A bőrünk selymesebb, simább és puhább lesz. Sőt, a módszer kifejezetten hatékony lehet a keratosis pilaris kezelésében: a megnevezés a rendszerint a felkaron, combon megjelenő apró, zsírcsomóra emlékeztető dudorokat fedi. Megfelelő hámlasztással idővel eltűnnek a kis pöttyök, azonban itt is kulcsfontosságú, hogy gyengéden bánjunk a bőrünkkel: ha agresszíven kezdjük dörzsölni az érintett felületet, akár több pötty megjelenését is előidézhetjük.
Kinek nem ajánlott?
Egyértelműen a rendkívül érzékeny bőrűeknek, ekcémával, aknéval vagy más bőrbetegséggel küzdőknek inkább kerülni kell az ilyen jellegű bőrradírozást. És összességében akkor is rögtön abba kell hagyni a kezelést, ha valamilyen irritációt fedezünk fel az érintett bőrfelületen.
Fotó: Shutterstock
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2020. januári lapszámában jelent meg.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak