• Fotó: Veres Nándor
Rövid, de annál kacskaringósabb úton jutottunk el Rugonfalváról ebbe a falucskába, Kiskedébe, hogy megcsodáljuk az igényesen felújított házat. Megállunk az első faragott székely kapu előtt, s ahogy beleszippantunk a levegőbe és körbetekintünk, máris tudjuk: időutazás kezdődik. Dobos Albert fogad, aki tizenöt évvel ezelőtt vásárolta meg a házat, de
gyorsan leszögezi, a székely kapu nem az eredeti.
A faluban inkább egyszerű kapukat készítettek, a legtöbbre csupán egy kis tulipánt, egy szál virágot faragtak, és nem kőből készült ráklábra (a kapuzábé csapos-csapfészkes szerkezeti kötése, beton megerősítés – szerk. megj.) tették a kapukat, mert itt kő nem nagyon akad.
A felújítás alatt szerezte be a ráklábakat és a székely kaput is. Ez is egyfajta értékmentés, mondja, mert a kaput egy malomfalvi áradásból mentette meg. „Minden spontán indult – kezd bele a házmentés történetébe Albert. – Csupán annyi vízióm volt, hogy ha ezt a házat valaki megveszi, le is bontja. Ezt én nem akartam. Szóval megvásároltam, hogy ne tegyék tönkre.
Úgy éreztem, mintha valami csúszna be a szakadékba, és el akarom kapni, meg akarom menteni,
hisz láttam azt a tendenciát, hogy megveszik a régi házakat, de nem újítják fel, mert úgy érzik, nem éri meg, inkább lebontják, és építenek helyette egy nem odaillő, legalábbis az én esztétikai értékemet bántó, tájidegen házat. És akkor az egész falu sérül, hiszen pici faluról van szó, a világ végén van. Egy kis ékszerdoboz, ahogy szokták mondani.”
Újítani úgy, ahogy nagyapáink építkeztek
A másik veszély szerinte az, ha nem bontják le déd- vagy nagyszüleink házait, de nem is megfelelő módon újítják fel. Olyan anyagokat használnak, hogy elveszítik szépségüket, egyediségüket ezek a régi otthonok.
Annak idején bezzeg nem engedte meg a falu közössége, hogy egy ház kilógjon a sorból,
ne olyan legyen, mint a többi – sopánkodik Albert, aki éppen ezért úgy döntött, időt szán a felújításra. Hisz őseink idejében pénz kevesebb, de idő több kellett, mert a faanyagot a környékbeli erdőkből hozták, az agyagot, földet a közeli domboldalról, trágya pedig volt bőven a tapasztáshoz.
Az első évben csak a tetőt rakta rendbe. Később jött a külső-belső rendbetétel. A külső falat is lebontotta az alsó rétegekig, majd újratapasztotta. A ház színe is maradt, hisz nem hiába festették kékre, ez a szín elriasztja a legyeket, szúnyogokat. Kihívás volt számára, hogy legyen olyan a ház, ahogy ma szeretjük, tiszta, szép, de maradjon meg réginek.
Így bent felszedte a több mint százéves padlót, alóla a földet kipucolta, helyére új, friss földet tettek, és rá az újracsiszolt régi padlót. Megmaradtak a régi ágyak, bár picit hozzá kellett toldani, mert a mai, magasabbra nőtt emberek nem férnek el már kényelmesen benne. Lecsiszolta az ablakokat, ajtókat, régi szekrényeket, tálalókat.
Ezek helyébe sem kellett más, jó volt a régi, pici gondozás után. Néhány új bútorra azért még szükség volt, de azok is passzolnak a többi berendezéshez, anyagában, hangulatában is. Bekerült például egy deszkából készült franciaágy az egyik szobába. Albert maga készítette, illetve a barátjával „dobtak össze” egy plusz alkalmatosságot a konyhai mosogató alá. Az is egy óra alatt kész volt.
Az egyetlen modern hely a házban a fürdőszoba. „Sokáig vödörrel húztuk a vizet, mosdótálban mosdottunk, mégis úgy döntöttem, jó lenne egy fürdő – mondja. – Konzultáltam a testvéremmel, aki építész, és
a konyhából vettünk el egy részt, ott alakítottuk ki a mosdót tusolóval, vécével, kagylóval. Modern lett, de illeszkedik a házhoz.”
Bár egyre gyakrabban jár ide Albert a lányaival, szeretnék másokkal is megosztani a meseház adta örömöt, és szeretnék kulcsosházként kiadni.
A jó példa, ugye, ragadós?
Albert lelkesedésével és munkájával másokat is megfertőzött. Ennek köszönhetően vásárolta meg például egyik barátja a szemközti házat, de sikerült a falu közösségének és lelkészének bevonásával a kultúrotthont is újjáépíteni.
Tervei között szerepel a templom és az iskola renoválása is. Albert szerint a lényeg az, hogy ha valami felújításra kerül, annak funkciója is legyen, másképp újra az enyészeté lesz. Kiskedében 50 ház van, teljesen magára hagyva talán egy-kettő, de egyre több kerül eladásra. Albert vágya, hogy ne menjenek tönkre azok a házak sem, és ha valaki megveszi, szívét-lelkét odaadva újítsa fel. „Szeretnék jó példát mutatni, mert az, ugye, ragadós.”
