Nálunk a családban mind a mai napig édesapám készíti a juhtúrós puliszkát, és szerintem nagyon sok családnál hasonló a helyzet. A legfinomabb tűrtpuliszka-recept generációkon át kísér minket, és megtalálható a Kölcsönkért kovász című könyvben is, Gáll Tímeától. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)
Az említett recept végtelenül egyszerű, és gyakorlatilag a vízen kívül három hozzávalóból áll, ettől az egyszerűségtől lesz igazán különleges és egyedi fogás. Íme, a Kölcsönkért kovász puliszkája.
Feltűrt kaszás puliszka
Hozzávalók: 1 liter víz, só, kb. 30 dkg kukoricaliszt, kb. 25 dkg juhtúró.
Elkészítése: A puliszkához a vizet megsózzuk, egy üstben felforraljuk, a forrásban lévő vízbe adagoljuk a puliszkalisztet. A puliszkaliszt kúpszerű alakban összegyűl, majd kevés vizet leöntünk róla, és elkezdjük kavarni addig, amíg kemény és összeálló masszát kapunk. Ezután deszkára borítjuk, majd kb. 1 cm vastagságban, vizes kanállal, téglalap alakúra egyengetjük. A juhtúrót rámorzsoljuk, majd a konyharuha segítségével szorosan feltekerjük, mint egy kalácsot vagy roládot. Becsomagoljuk szépen a konyharuhába, és öt–tíz percig hagyjuk, hogy a juhtúró megolvadjon a meleg puliszkában, majd felszeleteljük.
A hagyományos tűrtpuliszka-recept mellé jöjjön egy modernebb, ami ugyanolyan érdekes, mint az előző változat, viszont ez rakott formában készül, kiegészítve a tölteléket telemeával és spenóttal, valamint némi zöldfűszerrel.
Elkészítése: Egy lábasban felforraljuk a vizet, beletesszük a sót, és a lángot mérsékelve állandó keverés mellett hozzáöntjük a kukoricalisztet. Kevergetve sűrűre főzzük. Kivajazunk egy hőálló tálat, és belesimítjuk a puliszka felét. Amíg hűl a puliszka, elkészítjük a paradicsomszószt. Az olívaolajon megfuttatjuk a finomra vágott fokhagymát, hozzáadjuk a paradicsomot, a spenótot, kakukkfűvel fűszerezzük, sózzuk-borsozzuk. Időnként megkeverve sűrűre főzzük a szószt. A puliszkára öntjük a paradicsomszószt, rátesszük a felszeletelt telemea sajtot, majd erre még egy réteg puliszkát teszünk. Végül rámorzsoljuk a juhtúrót. Előmelegített sütőben összesütjük. Tálalás előtt tíz percig hagyjuk hűlni.
Alábbi receptünk is a Kölcsönkért kovász című könyvből való. Olyan recept, amit mindannyiunk nagymamája készített, amit talán már elfelejtettek néhányan, viszont érdemes feleleveníteni. Gyerekkorunk egyik legnépszerűbb desszertje, ami egy laktató paszulyleves második fogása is lehetett. Gyakori szokás volt ugyanis, hogy a laktató levesek után nem készült húsos második fogás, hanem valamilyen tésztából készült gombóc, palacsinta, bukta vagy éppen angyalbögyörő került az asztalra.
Angyalbögyörő
(kiemelt képünkön)
Hozzávalók: 1 kg krumpli, liszt, amennyit felvesz (kb. 25 dkg), 1 evőkanál zsír, csipet só, 1 tojás, zsemlemorzsa, vaníliás cukor.
Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, sós vízben, majd meghámozzuk és langyosan áttörjük, rászórjuk a lisztet, hozzáadjuk a tojást és a zsírt, majd alaposan összegyúrjuk. Ezután bögyörőket sodrunk belőle, amit sós vízben kifőzünk, leszűrünk, és megpirított zsemlemorzsába forgatjuk. Végül megszórjuk vaníliás porcukorral.
Amennyiben valamilyen újdonságra vágyunk, készíthetünk krumpligombócot, amelyet ezúttal nem szilvával vagy lekvárral töltünk meg, hanem tehéntúrós tölteléket készítünk hozzá.
Elkészítése: A krumplit enyhén sós vízben, héjában megfőzzük. Leszűrjük, még melegen meghámozzuk, kockára vágjuk és áttörjük. Hagyjuk langyosra hűlni. Hozzáadjuk a vajat, csipet sót és a lisztet. Lágy, rugalmas tésztává gyúrjuk – a liszt pontos mennyisége attól függ, mennyire lisztes, illetve vizes a krumpli. A tésztát kb. 1/2 cm vastag téglalapra nyújtjuk, majd négyzetekre vágjuk. Mindenik négyzet közepére teszünk a túrótöltelékből. Gombócot formálunk belőle. A forrásban lévő vízben kifőzzük a gombócokat, majd leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, és pirított zsemlemorzsába forgatjuk. Porcukorral meghintve tálaljuk.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak