Ha abból indultam volna ki, amit az interneten találtam „zágrábi látnivalók” címszó alatt, valószínűleg továbbra is alacsonyan lenne a Megtekintendő városok listámon. Néhány templom és múzeum, egy kis óváros – semmi kihagyhatatlan vagy olyasmi, amit máshol ne kaphatnánk meg. Az első sétánk után szintén ez volt a reakcióm: már értem, miért nem akartunk eddig idejönni. De a harmadik nap végére úgy éreztem: lassan, de biztosan Zágráb belopta magát a szívembe.
Otthon idegenben
A vonatállomásról az első utunk a szállásra vezetett, hogy a csomagjainktól megszabaduljunk. A kettő között néhány percnyi séta volt a távolság, de amint megkaptuk a látnivalókkal megjelölt, turisták számára kialakított térképet, rájöttünk, hogy ez Zágrábban általános jelenség. A legtöbb látványosság vagy érdekesség sétatávolságon belül van. A második napon már magabiztosan jártunk az utcán, időről időre ugyanazokkal az emberekkel találkoztunk, és megvolt a kedvenc pékségünk is.
Zágráb lakossága körülbelül 800 000 fő, és az, hogy az európai fővárosok között kicsinek számít,
a turisztikai élményt is teljes mértékben meghatározza. Természetesen itt is megvan a sétálóutca a luxusüzletekkel, és rengeteg az ajándékbolt. Fel vannak készülve a látogatókra, de alapjában véve családias, barátságos, otthonos a légköre. Valahol a balkáni és a nyugati között ragadt.
Számunkra meglepő módon rengetegen beszélnek angolul, nemcsak éttermekben és kocsmákban, de a legtöbb pékségben vagy az újságárusnál is. Szerencsét próbáltunk az ócskapiacon is, ahol már elő kellett vennem csekély orosztudásomat, hogy legalább az árakat illetően megértsük egymást az árusokkal. A piac hangulatában és kínálatában a marosvásárhelyi ócskára emlékeztetett, és megtaláltuk a miccs horvát (eredetileg szerb) változatát, a ćevapčićit is. Otthon éreztük magunkat.
Eltévedni nehéz
A város központjában található a Jellasics tér (Trg Jelačića). Első este innen indultunk el megkeresni az előre kinézett éttermet a régi Zágrábot idéző Tkalčićeva utcában. Ma már butikokkal, éttermekkel, teraszokkal van tele. Ugyancsak a tér közelében található a Mária mennybemenetele székesegyház, amely korábban Szent László néven volt ismert. A templom Zágráb legismertebb épülete, még ottjártunkkor, novemberben is sok volt a látogató, de nyáron valószínűleg ellepik a turisták az előtte levő teret.
Szintén a Jellasics térről vezet a már említett vásárlóutca a Lotrščak toronyhoz, amelyhez lépcsőn vagy
a világ egyik legrövidebb siklóján (mindössze 66 méter) lehet feljutni.
Utóbbi köti össze az alsóvárost a felsővárossal. Mi kerülő úton, a központtól távolabb eső utcákon bolyongva, szinte véletlenül bukkantunk a felsővárosra, amely régi házaival, macskaköves utcáival így még kellemesebb meglepetés volt. Itt található a Szent Márk tér és a Szent Márk-templom, amely valamikor a 13. században épült, majd jelentősen átépítették, gótikus stílusúvá alakítva. Itt van ugyanakkor a Megszakadt kapcsolatok múzeuma (Museum of broken relationship) is.
Már itthonról eldöntöttük, hogy egy múzeumot fogunk megnézni, és az ez lesz. A tárlat beteljesületlen szerelmek, hirtelen véget érő vagy még mindig fájó kapcsolatok emlékeinek tárháza – átvitt és szó szerinti érelemben is: egy-egy személyhez köthető tárgyak és hozzájuk kapcsolódó történeteket állítottak ki. Nevetős-sírós, különleges élmény.
Hosszú hétvége, nyugodt pillanatok
Zágráb nem az idilli horvát kisváros romantikus utcácskákkal és fotogén épületekkel, de nem is a nyüzsgő metropolisz rohanó emberekkel és pezsgő éjszakai élettel. Legalábbis novemberben nem. Novemberben megtelnek a kávézók és a művészmozi, amelyben külföldi filmeket vetítenek (például Cristi Puiu filmjét, a Sieranevadát). Az emberek ráérősen sétálnak az utcán, és forralt bort isznak a karácsonyi vásárban.
