Egy brutálisan csupasz szerelmes történet

Aki eleget sétált az élet utcáin, tudja: vannak olyan helyek a labirintusban, ahonnan az ember egyszerűen nem akar – vagy hazugságalapú indoklással – nem tud odébbállni. Nem természetes dolog ez. De ezek a helyek sem feltétlenül természetesek. És a törvényszerűség rendje szerint a magukból kifordult helyeken a magukból kifordult dolgok a természetesek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. júniusi számában jelent meg.)

Egy ilyen magából kifordult történetet mesél el Vincent Gallo második filmjében, A barna nyúlban. A film amerikai, de nem hollywoodi. Hollywood egyszerűen nem hajlandó tudomást venni az ilyen történetekről. Vagy ha igen, akkor olyan szépen becsomagolja csillogó papírba, hogy bármely nagycsaládi karácsonyfa alá nyugodtan elhelyezhető.

Gallo – aki alapfoglalkozását tekintve színész – épp ellenkezőleg: leszaggat a sztoriról minden sallangot, extrát, színt, virágot, sőt magát a történetet is módszeresen kibelezi, hogy célját elérje: hogy megmutassa nekünk, mi van odabent. Ennek érdekében szinte mindent ő csinál: ő a férfi főszereplő, ő a rendező, a vezető operatőr, a vágó, a látványtervező, a díszlettervező, a jelmeztervező, a művészeti vezető, a sminkes. Így tud igazán a mozgóképes történet testközelébe férkőzni.

A film keletkezéstörténete is igen fura. Az első változat, amelyet 2003-ban Cannes-ban is bemutattak, körülbelül 30 perccel hosszabb, mint a 93 perces rendezői változat. Amint az a túl testközeli viszonyok esetén gyakran lenni szokott, Gallo nem látta a fától az erdőt. Meg is kapta érte a nagy pofonokat. Roger Ebert, az amerikai filmkritika terminátora minden idők legnagyobb cannes-i filmkatasztrófájának nevezte A barna nyulat. Jól össze is vesztek, jó csúnyákat is mondtak egymásnak. Például Ebert kijelentette, hogy a vastagbéltükrözéséről készült film is jobb, mint Gallo dolgozata. Gallo meg rabszolgakereskedő-lelkű kövér disznónak nevezte Ebertet. Ám a cirkusz annyiban jót tett Gallónak, hogy kicsit eltávolodott a testközelből, és megvágta a filmet. És megtörtént a csoda: Roger Ebert (is) kijelentette: a vágott változat remek!

Tehát van ez az iszonyatosan személyes film.

Ha nem vagyunk megfelelően személyes hangulatban, kár elindítani, mert káros az egészségre.
Hirdetés

Ha viszont igen, akkor hatalmas élmény lehet az örök vesztes motorversenyző története, aki saját magán kívül mindent el tud veszíteni. A film azzal indul, hogy a Gallo alakította Bud Clay elveszít egy motorversenyt. És elindul Kaliforniába. Mint közben kiderül, azért (is), hogy eltűnt szerelmét megkeresse. Aki a Daisy névre hallgat. Vagyis Százszorszép. Útközben csupa virágnevű nővel találkozik: Rózsa, Liliom, Ibolya. És egy halhatatlan nyúllal. Ennyit elárulok: a halhatatlan nyúl gyanús. Nagyon gyanús. Ugyanis egy ilyen nyúl átlag hat évet él. Ez a nyúl meg legalább 15 éves.

A férfi egyre sivárabb tájakon – saját elsivatagosodó lelkivilágának külső vetületein – halad át. Hogy végül találkozzon élete szerelmével. És levetkőztesse. És lezajlódjék az azóta legendássá vált pornográf felhangú orális szexjelenet. És kiderüljön a sivár valóság. A néző csak tátja a szemét-száját.

Ennyire brutálisan szomorú nem lehet a szerelem.

Pedig igen. Néha ilyen. Nem állítom, hogy ez a legjobban megformált szerelmes sztori a filmtörténetben. De hogy az egyik legszomorúbban meztelen, az biztos.

Kiemelt kép: Shutterstock