Nagykárolyban született 1931-ben, s ahogy egy csodagyerekhez illik, már négyéves korától hangszer volt a kezében. Első tanára Orosz Rózsika volt, a 19. század utolsó negyedének világszerte elismert hegedűművészei közé tartozó Hubay Jenő tanítványa.
Első iskolai éveit a nagykárolyi Piarista Gimnáziumban végezte – ugyanott, ahol korábban Ady Endre költő, Pop Aurel festőművész, Jászi Oszkár szociológus, későbbi politikus is tanult –, míg a második világháborút követően a nagykárolyi piarista atyák támogatásával eljutott Kolozsvárra. A konzervatóriumban Balogh Ferenc, majd Zsurka Péter, Kouba Paula tanítványa fedezte fel Ruhát, akinek stílusát később Antonin Ciolan karmester csiszolta tovább.
A Kolozsvári Magyar Opera koncertmestereként debütált 1949-ben, 1958-tól kezdődően a Kolozsvári Filharmónia szólistájaként bűvölte el a közönséget. Hamarosan, 1962-ben érkezett az Érdemes Művész kitüntetés is, egy év múlva pedig – és aztán negyven éven át – már a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanáraként látjuk viszont. Közben szüntelen lendülettel járta a világ koncerttermeit, kamarazenélt, miközben soha nem feledkezett meg az itthoniakról sem.
A kolozsvári Napoca vonósnégyes egyik alapító tagja. Díjait, kitüntetéseit felsorolni is nehéz: 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, ahol első díjat nyert. Ezt követően sok koncertre kapott meghívást. Az 1958-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen harmadik díjat nyert – egyes pletykák szerint csak azért, mert a hazaiaknak, köztük a világhírű David Ojsztrahnak fonták a babérkoszorút. Ugyanabban az évben első díjat nyert a bukaresti Nemzetközi Enescu Fesztiválon.
Életéről és munkásságáról egykori tanítványa, Mirela Capătă írt doktori értekezést. A Ruha István fenomén, a 20. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma című munka szerint
Az egykori tanítvány soha nem látta a mestert kotta alapján játszani, leszámítva persze a kamarazenekari fellépéseit. Mindig élményt jelentő játékában koncentrálóképessége, fegyelmezett gondolkodása is jelentős szerepet játszott. Ruha István sikerének titkát a szerző az érzékenységgel párosuló intelligenciában, a művész kivételes memóriájában, spontaneitásában és kreativitásában látja – mindezek következetes munkával és önbizalommal párosultak, ugyanakkor alapos felkészüléssel és kivételes teherbíró-képességgel. Egyformán könnyed eleganciával öltötte magára Bach vagy Mozart kristálytisztán csillogó „ruháját”, és Mendelssohn, Brahms vagy Bruch romantikus öltözékét. Korántsem utolsó sorban pedig
Az elismerések sem maradtak el: 1994-ben Kolozsvár díszpolgári címmel tüntette ki, három évvel később, 65. születésnapján Nagykároly is díszpolgárává avatta, 2001-ben pedig a hegedűvirtuóz megkapta a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze elismerést. Ruha István 2004. szeptember 28-án hunyt el, Kolozsváron ravatalozták fel, majd Nagykárolyban helyezték örök nyugalomra. Szülővárosában emlékszoba és szobor hirdeti örök nagyságát és megingathatatlan „nagykárolyiságát”. Nekünk pedig marad hegedűjátéka egyedi hangjának emléke, felejthetetlen koncertek élménye, egy egész zeneszerető világ, amelynek lelkébe játékával örökre belopta a szép muzsikát.
korábban írtuk
Kászoniné Fejős Gabriella: Mindig éreztem a Jóisten vezetését
Református lelkész, aki kántorként is szolgál, népzenész, népzenetanár és kórusvezető, négy gyermek édesanyja és babahordozási tanácsadó is. A Vajdaságból költözött Erdélybe, s mára már nagy ismerője az udvarhelyszéki népdaloknak.
