Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, kiknek munkája, hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre voltunk kíváncsiak Nosztalgia-sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatják.
Böjte Csaba ferences szerzetes – a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója – 2015-ös magazinunk májusi címlaposa volt. Ezt figyelembe véve a Nosztalgia-interjú kérdéseit nem volt könnyű összesíteni, hiszen az elmúlt négy évben oly sok minden történt itt Erdélyben, körülöttünk, a nagyvilágban, melyekről Csaba testvér véleményét szívesen meghallgattuk volna. Ehelyett ráncba szedtük a gondolatainkat, s hagytuk kibomlani azt, ami most talán a legaktuálisabb.
Déli órák előtt, épp a Hargitára menet értem utol őt telefonon, de végül az est nyugalmában sikerült beszélgetnünk. Mint kiderült, volt az oroszhegyi gyermekeknél és Lókodban is egy nevelt lányuknál, aki nemsokára édesanya lesz.
– Könnyen ad interjút?
– Én szeretek beszélni, de hogy az jó interjú lesz-e vagy sem, nem tudom.
– Idén a magyar kultúra napján Pro Cultura Hungarica díjat kapott. Mennyire fontosak az elismerések?
– Ezelőtt vagy tíz éve Európa díszpolgára lettem. Nem jelentett olyan nagyot. Átvettem. De például ezelőtt két éve volt, hogy olvastam, visszafoglalták Ninivét, avagy Moszult, és hogy az ottani keresztény templomokhoz, falvakhoz, városokhoz térnek vissza az emberek. Megjelent az ottani káld főpapoktól egy felhívás, hogy menjenek az emberek velük együtt imádkozni. Felhívtam egy európai parlamenti képviselőt, hogy megtudjam, ki megy oda Európából, s kiderült, hogy senki. Mondtam, hogy én mint Európa díszpolgára, nem mehetek el? Így aztán Sajgó Szabolcs atyával, Hölvényi Gyuri tanárral nekiindultam, és az unió ki is fizette az utat, mi pedig ott képviseltük Európát, és imádkoztunk a bajban lévő emberekkel. Tehát ez egy konkrét jele annak, hogy van egy díj, amiből lehet valamit kihozni. Ha ezeket a díjakat, elismeréseket az ember megpróbálja jó célra kamatoztatni, akkor nagyszerű. Ha csak ül rajta, akkor nem sok értelme van. Azt gondolom, minden díj egyfajta felkérés a táncra, felkérés a feladatra. Én mint díszpolgár elkezdtem járogatni ide-oda. Most van ez a Hungary Helps, azaz Magyarország segít-program, minisztériumi kezdeményezés. Felkértek, hogy legyek ennek tiszteletbeli nagykövete. Azt gondolom, hogy így ezek a dolgok összefügghetnek, ha vagyunk elég bátrak, hogy ezzel vállaljuk a munkát is.
– Szoktuk ezt a közmondást gyakran hangoztatni, hogy jó pap is holtig tanul. Az elmúlt években az ön számára mi volt tanulságos, vagy mi újat tanult?
– Kicsit úgy fogom fel, hogy tavasszal nagyon finom az eper. Utána jön a cseresznye, a meggy, a szilva, barack. Mindennek megvan a szezonja. A dinnyének is, Szent Lőrincig jó, utána már nem annyira. Hogy őszinte legyek, én egész évben nem szeretnék fagyasztott epret enni. Vagyis azokat az örömöket, feladatokat, amiket Isten felkínál, azt meg kell látni, s nem szabad leragadni bizonyos helyen. Mikor öt, hat éves voltam, akkor is nagyon szerettem az életet, nagy izgalom volt gyereknek lenni, aztán tizenhat évesen, mikor mentünk udvarolni, az is igen-igen izgalmas volt. Aztán a férfikornak is megvan az ideje, alkot, teremt, létrehoz, életet ad, nevel. És én úgy látom, hogy a nagyszülői kornak is megvannak a maga gyönyörűségei, amikor látom, hogy nagyra nőtt gyermekeink elindulnak, álmodoznak, gyereket vállalnak, ez szép dolog. Azt hiszem, az a bölcs ember, aki mindig az az érték után nyújtja ki a kezét, amit éppen Isten felkínál neki. Nagyon butának néz ki az a negyvenéves, harmincéves ember, aki még mindig azt hiszi, hogy ő tizennyolc… Hogy mondjam, annak a szezonja lejár, másnak van most a szezonja. Romániai is, a világ is változik, tehát most nem az a mélyszegénység van, mint a nyolcvanas, kilencvenes években itt, ez szociális irányba vitte el a tevékenységem. Most a társadalom sokkal jobb bőrben van. Mondhat bárki bármit, most sokkal kevesebb a szegény, illetve más típusú szegénység van, mint korábban. Most már nem annyira a gyerekvédelem a fő területem, most az emberek gondolkodnak, szétverik a családjaikat, most lelkiekben kellene segítenünk. Talán kevesebbet járok a szegényekhez. Tíz hívásból kettő-három, aki a szociális gondok miatt kér segítséget. Hét-nyolc más típusú kérdéseket fogalmaz meg velem szemben. Tehát azt gondolom, az a bölcs ember, aki azokat a feladatokat, amit Isten kér tőle, meglátja és tudja teljesíteni.
– Megkérdezhetem, többségük mivel fordul önhöz?
– Például azzal, hogy menjek el Moszulba, Ninivébe, és imádkozzak együtt a káld keresztényekkel, ez nagyon megható dolog volt. Nemrég Afrikában voltunk, ez is nagy feladat volt. Most mindenki fél a migránsoktól, de én azt mondom, nézzük meg, honnan jönnek, kik azok, mik a problémájuk. Ez más munka, de nagyon szép. Másik nap azért hívnak, hogy vigasztaljak, bátorítsak, lelkesítsek. Iskoláktól például, ez inkább papi munka, az evangélium hirdetése.
– Az erdélyi emberek mitől félnek leginkább?
– Hát a gonosz lélek úgy dolgozik, hogy próbál belénk félelmet ültetni. Ha nézzük az evangéliumot, Jézus Krisztus azt mondja, ne féljetek, legyőztük a gonoszt, bármit kértek az Atyától, megkapjátok. Tehát Jézus a remény istene. A gonosz lélek mondatja, hogy itt a világ vége. Ha Jézus Krisztus a kereszten, nagypénteken azt mondja, bocsájtsd meg, Uram, nem rosszak ezek a fiúk, nem tudják, mit cselekszenek, fog ez menni… Tehát pozitív tud lenni, akkor azt gondolom, hogy most itt a huszonegyedik században, Erdélyben és Magyarországon nincs amiért félünk. Igen, vannak gondok, amiket meg tudunk oldani.
A remény – ez nem csak egy keresztény remény, hogy Isten ezt mondta, s akkor én remélek. Ki tudná megmondani, hogy az ember 2000 év alatt mennyi csatát vívott? Sokszor előkerültek a fegyverek. A napokban a választásnak mindenütt nagy tétje volt, nálunk másnap be is zárták Románia legerősebb emberét. De én olyat nem láttam, hogy valahol vért ontottak volna. Nagy átrendeződés van, pártok tűnnek el, születnek újak. De mindez a reményről szól. Európa fel tudott nőni oda, hogy egy átrendeződés nem jelenti azt, hogy akkor most összetörjük az egész kocsmaberendezést. Ez a reményről szól. Nagyon fontos, hogy az olvasók, s a többiek is, ne féljenek. Félrevert harangok mellett nem indul vállalkozás, nem születik gyerek, nem alapítanak családot. Az első dolog, amikor bekerül hozzánk egy gyerek, próbálom megnyugtatni. Mert amíg fél, feszült, addig nem fogja a szorzótáblát megtanulni. Mert menekülni akar, menti az életét. Én azt hiszem, nincs okunk a félelemre, mennyei Atyánknak gondja van ránk. Én hiszem, hogy ezt a négy és félmilliárd éve folyó Föld nevű projektet a mennyei Atya tovább fogja futtatni.
– Az erdélyi keresztény közösség Ferenc pápa látogatására készül. Mit várhatunk ettől a találkozástól? Arra különösen kíváncsiak vagyunk: hogyan lehetne ennek a látogatásnak a pozitív üzenetét sokáig hordozni magunkban?
– Ezt mondtam a híveknek is itt Erdélyben, hogy maga az a tény, hogy Ferenc pápa eljön, és egy kisebbséget meglátogat, hogy annyira békés a környezet, hogy azt fényes nappal, nyíltan meg lehet szervezni, ez nagy dolog. Volt olyan idő, mikor egy pápai nuncius jött, s akivel beszélgetett, mindenkit bezártak. Hogy idejöhet a pápa, s arról prédikálhat, amiről akar, az azt jelenti, hogy sokkal jobb világ van, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Márton Áront mikor vallatták, azt kérdezték tőle, mit gondol, a Vatikánnak hány tank hadosztálya van…? Ötven évvel ezelőtt ilyen típusú beszélgetések folytak. Most, hogy a pápa eljön nekünk Isten igéjét hirdetni, azt jelenti, előre haladt a világ. Én meg vagyok győződve, hogy nem értük el még Isten országát, de hogy pár lépést tettünk ebbe az irányba, ez nagyon jó. Másik dolog: a régi rendszerben mi voltunk az „alte naționalități”, egy fél mondat voltunk a román kommunikációban. Most arról szól, hogy van 700 000 Székelyföldön élő székely, magyar, hogy vállaltuk a sorsunkat a nehézségek ellenére is, s minket Ferenc pápa meglátogat, mert római katolikusok vagyunk, mert hűségesek voltunk Rómához a tatárjárás idején, a reformáció idején, a kommunizmus idején, római katolikus hitünket megőriztük. Óriási dolog, hogy maga a pápa megköszöni hűségünket hitünkhöz, egyházunkhoz, közösségünkhöz. Miről fog prédikálni, nem tudom, de azt hiszem az együttélésre, a reményre, valami ilyesmire fog bennünket lelkesíteni. Még egy mondatot ezzel kapcsolatosan: Kalkuttai Teréz anya mondta, hogy akik együtt imádkoznak, azok együtt is maradnak. Hát ő itt igazából a családokra gondolt. Képzeljük csak el, hogy ennél az oltárnál, a nyeregben hányan össze fogunk gyűlni a Kárpát-medencéből! S nemcsak magyarok, mások is, románok, cigányok, németek. Együtt hallgatjuk Isten igéjét. Ez azt is jelenti, hogy nem polgárháborúra készülünk, hanem tündérkertet akarunk együtt építeni szülőföldünkből. Sokszor elmondtam, hogy itt a Kárpát-medencében Árpád vezérnek azzal, hogy vérszerződést kötött, az volt az álma, hogy fogjunk össze, mert Erdélyt tündérkertté tehetjük. Szent István koronája alatt évszázadokon keresztül ez az álom megvolt. Mert a Kárpát-medencei közös hazát, hiszen volt román ember is köztünk, például Nicolaus Olahus esztergomi érsek, vagy Martinuzzi Fráter György horvát származású szerzetes, aki az erdélyi fejedelemségeket összehozta, tehát együtt építettük ezt a hazát. Meg vagyok győződve, hogy Trianon olyan volt, mint egy válás. Én hiszek abban, hogy itt megtalálhatjuk a közös hangot. Egymás nélkül az életünket pokollá, de együtt tündérkertté tehetjük.
– Gyermeknap közeleg. Ön, akit szép nagy gyermekközösség vesz körül, mit mondana az elcsigázott, fáradt, sokszor anyagi nehézséggel küzdő szülőknek, hogyan éljék meg ezt a napot?
– A mi Urunk Jézus Krisztus írta a forgatókönyvet, s ő jónak látta, hogy gyermekként jöjjön közénk. Felnőtt, nagyszakállú úrként is jöhetett volna, de jónak látta, hogy mielőtt egy prédikációt is mond, csodát tesz, elment azelőtt még kergetőzni Názáret poros utcáin a gyermekekkel. Azt mondta, ha mi magunk is nem tudunk gyermekké válni, nem fogunk belépni a mennyek országába. Tehát ez nagyon fontos üzenet. Ezért is javasoltam Ferenc pápának, hogy a június elsejét, a nemzetközi gyermeknapot tegyük meg a gyermek Jézus ünnepévé. Hogy a gyermekarcú Istent is köszöntsük fel, mert a szenvedő Istent, a kenyérszaporító Istent sok szempontból megközelítjük. De a gyermeket se a reformátusoknál, se a katolikusoknál, se az ortodoxoknál nem. S én azt gondolom, nagyon jó lenne Istennek ezt a játékos, vidám gyermeki, szép, pajkos arcát is fölfedeznünk. Én nem tudok egyetlen olyan dolgot mondani, amit ilyen besavanyodott, begyepesedett, depis felnőtt fejjel jobban meg lehetne oldani, mint jókedvű, vidám, gyermeki hozzáállással.
Én nagyon sokat tanulok a gyerekeinktől. Jézus Krisztus nem hiába állította a gyerekeket példaképül mindannyiunk elé. Úgy gondolom, nagyon jó lenne, ha ilyen ünnep lenne, ha a gyermekké lett Isten ünnepe is lenne ez a nap. Hogy kicsit a gyermeklét központba kerüljön. Tökéletesen igaza van a kormánynak, ha nem lesz gyerek, ha nem lesz ez a felhajtó erő, le fog állni a társadalom, s nemcsak kiürülnek a falvaink, iskoláink. Én azt látom, hogy egy férfinak, amelyiknek gyereke születik, képes érte lehozni az égről a csillagot. Egy nőből pedig anyatigris lesz. A pattanásos, kis nyafka lányból életerős édesanya lesz, olyan, hogy azt öröm látni. Igazából, mikor életet ad egy gyereknek, nemcsak gyereket szül a világra, hanem egy édesanyát, édesapát, nagytatát is. Minőségi ugrás van az életében annak, aki tudatosan életébe gyereket vállal, és azt örömmel, szertettel felneveli. Igen a gyermek kellene legyen a 21. század magyar közösségének valamilyen szimbóluma, jelképe. Mindenfélét próbálok én kitalálni, hogy ez így legyen, és hát adja az Isten, hogy tényleg az élet mellett döntsünk. Mert aki az élet mellett dönt, az a szeretet, az Isten mellett dönt.
Megköszönöm végül a beszélgetést, megbeszéljük még, hogy hogyan értekezünk, majd így búcsúzik: Isten áldását kérem önre is, meg a lapra is!
Isten áldja, Böjte atya!
Fotó: Mihály László, székelyhon.ro
