Nem könnyű időpontot egyeztetni. Ami nálunk este, az ott reggel, és fordítva. Este kilenckor például? Hűű, az itt reggel hét. Na jó, legyen akkor este 11. Az nem túl késő? Nem, nem, napközben itt úgyis túl meleg van... Katinka ugyanis, miután csillagászatból doktorált Hollandiában, Melbourne-be költözött. Azt kutatta, hogy a távoli galaxisokban a csillagok között mennyi a hidrogén.
– Ha megnézed, hogy a mi galaxisunk, a Tejútrendszer miből áll: van benne milliárd csillag, a Nap is ezek közül egy. Ezen kívül van benne gáz is, sötét anyag meg intergalaktikus por. Ezek közül a hidrogén nagyon fontos, mert ebből keletkeznek a csillagok. A mi Napunkat is ha megnézed, az is főként hidrogénből áll – a fiatal csillagok általában főként hidrogéngázból állnak. Nem minden galaxisnak van hidrogénkészlete, és én a távolabbi galaxisok hidrogéntartalmát vizsgáltam, és hogy ez hogyan hat a csillagkeletkezésre.
– Tulajdonképpen mit csinál egy csillagász?
– A csillagászt az emberek úgy képzelik, hogy éjszaka a teleszkópján keresztül nézi az eget. Pedig igazából egész nap ülsz a gép előtt, programozol, pályázol, és cikket írsz. A csillagászatban is van két ág: vannak a megfigyelő, gyakorlati csillagászok és az elméleti csillagászok. Én gyakorlati voltam, tehát radiocsillagászati megfigyelési adatokkal dolgoztam. De még így is maga a megfigyelés csak egy nagyon-nagyon kis része a munkának. Először is az adatokra is pályázni kell. Ha megnyered a pályázatot a kiszemelt távcsőre, akkor összegyűjtheted az adatokat, ami a kutatásodhoz kell. De az egy éjszaka vagy maximum egy hét. Azután a következő éved azzal telik el, hogy az adatokat feldolgozod…
– Egyszer mondtad, hogy a középiskolában volt olyan tanárod, aki „leintett”, hogy ez nem lányoknak való. Mennyire igazolódott be, hogy a csillagászat lányoknak való szakma-e vagy sem?
– Hagyományosan persze több a férfi ezen a területen. De főleg az utóbbi években azt látom, hogy nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy több női kutató legyen. Vannak például direkt nőknek szóló pozíciók. Nemrég beszéltünk erről a főnökömmel, hogy már maga a munkaköri leírás nyelvezete is nagyon befolyásolja azt, hogy nők vagy férfiak fognak jelentkezni.
A férfiak jellemzően magabiztosabbak, és akkor is jelentkeznek, ha mondjuk 60 százalékban illik rájuk a munkaköri leírás. Mi, nők meg még akkor is kételkedünk, ha 100 százalékban teljesítjük a követelményeket.
Tehát valahogy már az állás meghirdetésének a pillanatában kell arra gondolni, hogy mivel tudnánk ösztönözni a nők jelentkezését. Itt, Ausztráliában gyerekkortól látok erre irányuló programokat. Vannak például tízéves lányoknak szóló programozási táborok.
– Miért pont Ausztráliát választottad?
– A világ több részén zajlik csillagkutatás, általában kisebb csoportokban. Itt, Ausztráliában is van egy ilyen csoport, én ezért jöttem ide. Három évig dolgoztam a Melbourne-i egyetemen. A férjemet is itt ismertem meg, ő is csillagász. Nem egyszerre, de azóta mind a ketten váltottunk.
Esküvő a járvány idején, amit online követett a család
Csillagászként nagyon kevés a stabil pozíció, szerződés alapján működik a legtöbb munkakapcsolat, 2–3 évenként menni kell tovább, új életet kezdeni. Én ezt már nem akartam, ezért területet váltottam. A csillagászat nagyon érdekes, de ez a folyamatos publikálási- és munkakeresési kényszer, a stabilitás hiánya aláássa a pozitívumokat. Most adatelemzőként dolgozom egy tanácsadó cégnél, ez is nagyon izgalmas.
– Hogy telik egy napod?
– Tavaly leköltöztünk a tengerpart mellé, én akartam, mert sosem laktam közel a parthoz. Itt viszont nincs kertünk, egy apartmanban lakunk. Ezért a kutyáinkat napi háromszor visszük le sétálni, ez eléggé megszabja a napot.
Ők rendszerezik a napot: Cosmo és Fritzy
A Covid alatt azt szoktam meg, hogy felkelek egy kicsit korábban, 6 körül vagy még korábban, ha sikerül. Aztán fél órát jógázom vagy elmegyek szaladni, mozgok egy kicsit. Néha meditálok vagy naplót írok, nem mindig, de ha a fejemben sok minden történik, akkor azt így próbálom rendszerezni. Aztán reggeli, kutyasétáltatás, 9-től 5-ig, fél 6-ig dolgozunk, utána pedig főzünk, néha lesétálunk a partra. Van itt egy kutyastrand, ahol el lehet engedni a kutyákat, mondjuk Cosmo nem tud viselkedni, úgyhogy nem mindig tudjuk elengedni őket.
– Cosmo?
– Igen. Első saját kutyám, a szívem csücske.
Katinka és Cosmo
– Szerettél volna űrhajós lenni?
– Régen nem hiszem, de elmennék a Marsra, ha majd öreg leszek.
– Tényleg gondolod, hogy lehetséges lesz?
– Úgy tűnik, hogy ez a terv, ha megnézed, hogy Elon Musk meg a milliárdosok mit csinálnak: Musk szeretne egy kolóniát alapítani a Marson, a többiek űrhotelekről beszélnek a Föld körül. Nagyon úgy tűnik, hogy a kommersz űrkorszak kezdetén vagyunk.
Nem tudom, hogy pontosan mikor, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben bárki mehet majd az űrbe, ha lesz elég pénze.
Egy idő után biztos, hogy ez is olcsóbb lesz, mert az lesz a lényege.
– Volt olyan, hogy valaki a horoszkópjáról kérdezett, mikor meghallotta, hogy csillagász vagy?
– Persze, sőt, néha még azt is megkérdezték, hogy milyen lesz az időjárás. Meg hogy vannak-e földönkívüliek?
– És...?
– A világegyetem olyan hatalmas, hogy statisztikailag létezniük kell más civilizációknak is. Ha belegondolsz, hogy milyen nagy: csak a mi galaxisunkban csillagok milliárdjai vannak. És a miénken kívül még milliárd galaxis van. Tehát milliárdszor milliárd a lehetőségek száma, hogy valahol még élet létezzen, és ez a szám nagyon nagy.
– Van valami, ami hiányzik otthonról?
– Az étel azért más itt. Mindig, amikor hazamegyek, akkor Anya a kocsonyától a zakuszkáig mindent, amit szeretek, megfőz. A hazalátogatás arról szól, hogy eszünk. Hiányoznak az emberek, a család, meg mindenki, aki nincs itt. És hiányzik a hó. Az utóbbi tíz évben nem igazán láttam ilyen igazi vastag hótakarót. És persze maga a tény, hogy itt júliusban van a tél, és karácsonykor a tengerparton ünnepelünk. Nem tudom, hogy ez nekem valaha „normális” lesz-e.
Katinka kedven helye Ausztráliában: Rottnest Island, ahol szabadon szaladgálnak a quokkák
– Hazaköltözésen nem gondolkoztatok?
– Persze, sokat gondolkoztam ezen. Igazából a nehéz dolog az ittlakásban az, hogy milyen messze van. Ha haza akarok menni Gyulakutára, akkor csak maga a repülőút 24 óra Londonig. Tehát ha kiveszek két hét szabadságot, abból egy hetet tudok otthon tölteni, a többi az utazásra megy el. A Covid előtt évente egyszer mentem haza, de tavaly összeházasodtunk, és a férjem amerikai, a családja Amerikában él. Így most felváltva kell látogatóba menni. Felmerült, hogy közelebb költözzünk valamelyikünk családjához, igen. Amerikán gondolkodunk inkább, esetleg Kanadán. Nem egyszerű döntés. Bármit csinálsz, mindig van valami kompromisszum. Melyik a jobb? Nem tudom, hogy van-e egy döntés, ami jobb. Minden döntés jó valamilyen szempontból, és rossz egy másik szempontból.
– Üzennél valamit az otthoniaknak?
– Nem tudom, hogy mennyire klisé, de az jut eszembe, hogy nincs lehetetlen. Ha mondjuk elkezdek valamit, és rögtön megjelenik valami akadály, úgy állok hozzá, hogy jó, ez csak az első akadály. Hogyan tudom ezt leküzdeni.
Nem úgy állok hozzá semmihez, hogy ez lehetetlen, hanem szerintem küzdeni kell az álmainkért, tenni értük.
Ugyanakkor sokat gondolkoztam azon, hogy mitől is függ az, hogy én most itt vagyok. Engem mindig is támogattak és ösztönöztek a szüleim, hogy haladjak azon az úton, amelyiken szeretnék. Gondolom, ez a szerencse nem mindenkinek adatik meg. De az ember lánya sokat tehet a céljai eléréséért, még ha nem is mindig egyszerű.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
Fotók: Geréb Katinka saját archívuma
korábban írtuk
Évek óta vágytam rá, hogy pingvineket és bálnákat lássak
Dávid Panni évekig volt kollégánk, ám néhány éve máshol jár. Mint meséli, számára az Izlandon töltött időszak fantasztikus önismereti utazás volt. Ott engedte el a megfelelést, onnan hozta magával a környezettudatos életformát – és nem utolsósorban a férjét is. A fiatal tartalomkészítő – író és fotós – jelenleg az Antarktisz felé evez, pontosabban egy arra tartó óceánjárón gyűjt tapasztalatokat néhány hónapig. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)
