– Melyek voltak a legfontosabb életmód- és mentalitásbeli különbségek az izlandi élet(ed) és a hazai között?
– 2018 januárjában költöztem Izlandra. Viszonylag spontán döntés volt, egy barátnőm, aki kint élt, jelezte, hogy keresnek még pincéreket a vendéglőbe, ahol dolgozott. Izland mindig is hívott, egy teljesen logikátlan, de nagyon erős vonzódást éreztem felé. Azelőtt soha nem vágytam rá, hogy külföldre menjek dolgozni, de akkor, abban az életszakaszban úgy éreztem, jót tenne, ha egy teljesen új környezetbe kerülnék, ahol (szinte) senki nem ismer, így nem kötnek az elvárások.
Egy addig ismeretlen szabadságérzetet adott ez a helyzet: az alapjairól rakhattam össze újra a személyiségem.
Rengeteg időt töltöttem önvizsgálattal, próbáltam megfigyelni: ki, mi vagyok én, amikor levetkőzöm a megfelelési kényszert, és valóban önmagam lehetek. Ugyancsak Izlandon kezdtem el környezettudatosabban élni, ez volt az egyik legnagyobb változás, amit az az időszak hozott. Ugyanakkor visszataláltam a spiritualitáshoz, és egy ponton megtapasztaltam a teljes, tökéletes belső békét. Csupán néhány napig tartott az idilli állapot, de az a néhány nap teljesen szürreális volt, mintha tíz centivel a föld felett lebegtem volna, mindent tökéletesnek, mindenkit gyönyörűnek láttam. Nem tudom, sikerül-e még valaha megtapasztalnom azt a fajta boldogságot, de már tudom, hogy létezik, bennem van.
Dávid Panni
– Nagy bátorság volt egyedül, nőként nekivágni a világnak?
– Akkor úgy gondoltam, inkább gyáva voltam, megfutamodtam „a terv” (keress egy jó munkahelyet, találd meg az igazit, szülj gyerekeket stb.) elől. Nem álltam készen rá, hogy elkötelezzem magam, időt akartam, hogy rendbe rakjam a prioritásaimat. Ugyanakkor nem mindegy, merre indul el az ember a nagyvilágban. Izland a bolygó egyik legbiztonságosabb helye, tolvajoktól és vadállatoktól sem kell félni.
Én alapjáraton félek a sötétben, de Izlandon még ezt is sikerült levetkőzni, annyira biztonságban éreztem magam, hogy az egész napos éjszakák sem zavartak.
Az ilyen helyzetek akkor válnak nagyon ijesztővé, amikor úgy érzi az ember, hogy nincsenek választási lehetőségei. Nekem volt egy biztonsági hálóm, egy szerető családom, ahová visszavártak, és ahová én is vissza akartam térni, ezért kevésbé féltem.
Izland
– Mi volt, ami ott szerethetőbb volt? Hát ami rosszabb, mint itthon?
– Annak ellenére, hogy vidéki lány vagyok, Izlandon tapasztaltam meg először a természet csodálatos, gyógyító erejét. Ezt az érzést már viszem magammal mindenhová, például amikor nemrég Dél-Georgia szigetén jártunk, ahol a táj nagyon hasonló az izlandihoz, egyből elöntött a béke érzése.
Dél-Georgia szigete
Hosszú távon azért nem tudtam volna elképzelni ott az életem. Az éghajlati adottságok miatt kint, a szabad ég alatt szinte semmi nem terem meg, amit meg üvegházban termesztenek, nem hasonlítható az otthoni, kerti zöldségekhez. Mivel pici az ország, és kevés lakos tartja fent az infrastruktúrát, az adók nagyon magasak, nemcsak a jövedelemadó, de például a vám is. Sokkal jobban lehet keresni, mint otthon, de minden iszonyatosan drága, még a legalapvetőbb dolgok is.
Izland
– A férjed is ott ismerted meg. Más értékrendet képvisel, mint az erdélyi férfiak?
– A férjemet két héttel azelőtt ismertem meg, hogy hazaköltöztem volna. Néhány nappal előtte döntöttem el, hogy megszakítom a mintát, amit addig követtem a kapcsolataimban. A kontrasztot akkor éreztem nagyon erősen, amikor hazaköltöztem, és újból megtapasztaltam, a velem egyidős férfiak is mennyire degradálóan kezelik néha a nőket.
Henry az igazságosság és az egyenlő jogok megszállottja, így feminista is. Erősen hisz benne, hogy jobb hely lenne a világ, ha nagyobb hangsúlyt fektetnénk a lányok iskoláztatására.
Amikor az Antarktiszra induló expedíciós csapatot állította össze, akkor is nagyon figyelt rá, hogy minél több nőt alkalmazzon. Néha szokta mondani, hogy alig várja a pillanatot, amikor többet fogok keresni, mint ő, és ő maradhat majd otthon a gyerekekkel. Nem mondanám, hogy mindez azért van, mert nem magyar, vannak erdélyi pasik, akik hasonlóan gondolkoznak, de a mostani gondolkodásmódjához nagymértékben hozzájárult, hogy rengeteget utazott, több országban is élt.
Izland
– Most meg az Antarktisztra mentek...
– Október végén jöttünk el otthonról, azóta már többször jártunk odalent. Egy hajón dolgozunk, a kirándulások általában 10–12 naposak. Abból négy nap az út le és fel, a többit a félszigeten töltjük. Minden egyes partralépés szürreális és varázslatos.
Antarktisz
Van egy tudatos életmóddal foglalkozó online magazinom, a csend/élet, a saját oldalaimon is ezt a vonalat igyekszem képviselni. Öt hónap egy luxus óceánjárón ezzel erősen szembe megy. Szerencsére az olvasóim nem így értékelték a dolgot, vagy ha igen, még nem jelezték. Ha nem vállaltam volna el ezt a munkát, öt hónapig távolt lettünk volna egymástól Henryvel.
Antarktisz
– Fel lehet egy ilyen kalandra készülni, vagy csak ott, helyben kell rugalmasnak lenni?
– Amire nem voltam felkészülve az, hogy mekkora teszt lesz ez számomra. A vendégeink közül sokan egy olyan réteghez tartoznak, amellyel semmilyen szinten nem tudok azonosulni: a gazdag, ignoráns amerikai, aki azt hiszi, hogy neki minden alanyi jogon jár, mindent azonnal akar, semmiért sem hálás, egyáltalán nem rugalmas, és mindenben a problémát, a veszteséget látja. Ők a bizonyíték rá, hogy
önmagában semmit nem jelent, ha valaki világot járt. Ha az elméd egy börtön, azt viszed magaddal mindenhová.
Én úgy gondolom, hogy a világ minden problémáját meg tudnánk oldani, ha több empátiával fordulnánk egymás felé, vannak azonban napok, amikor erőmön felülinek érzem az elmélet gyakorlati alkalmazását. De évek óta vágyom rá, hogy pingvineket és bálnákat lássak, és nem gondoltam, hogy egyszer tényleg valóra válik ez az álmom, hihetetlenül szerencsés vagyok!
Pingvinek Dél-Georgia szigetén
– Az elutazásod előtt nagyon aktív voltál Instagramon, egyfajta erdélyi influenszernek láttalak. Meg tudtál élni ebből?
– Nem szeretem az influenszer szót, mert sajnos sokan visszaélnek vele. Az influenszer számomra egy olyan személy, aki értéket képvisel, hiteles és igényes tartalmakat közvetít, de sokan csak a pénzkereseti lehetőséget látják ebben, minden második posztjuk reklám. Ezt a világot a sajátomtól nagyon távolinak érzem. Én egy ideig tartalomkészítőként tekintettem magamra, mostanában kezdtem írónak és fotósnak nevezni magam. Attól még nagyon távol állok, hogy ebből megéljek, magyar nyelvterületen szerintem csak akkor lehet ezzel jól keresni, ha a fent leírt taktikát alkalmazza az ember, és tényleg csak a számok érdeklik.
Az én életemben a legnagyobb kihívás, hogy levetkőzzem az elvárásokat, és megtaláljam, mi az, ami valóban boldoggá tesz. Szeretnék másoknak, főleg fiatal nőknek segíteni abban, hogy szintén elinduljanak ezen az úton, hogy prioritássá tegyék a belső egyensúlykeresést.
Hogy ezt milyen formában tudom a leginkább elérni, az még a jövő zenéje.
Fotók: Dávid Panni
