A gyergyóalfalvi András Ildikó neve egyenlő a segítő szeretettel: az ápolás, a gondozás, az elesettekhez való odafordulás képessége keveseknek adatik meg olyan mély meggyőződésként, mint neki.

A gyergyóremetei származású Laczkó Vass Róbert a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának igazán sokoldalú tagja, könyveket ír, világot jár, és izgalmasabbnál-izgalmasabb ételeket főz barátainak, kollégáinak és a rászorulóknak. A Kolozsvári Magyar Opera visszatérő vendégelőadója a hobbijáról, a konyhaművészet iránti szeretetéről mesél ízesen, szenvedéllyel, inspirálóan.

Álmomban táncolok – mondja Flóra Beáta. Békésen mosolyogva mesél mindennapjairól, az őt foglalkoztató gondolatokról, céljairól. Nevet, terveket sző, és végtelenül hálás, hogy kíváncsi vagyok arra az őszinte, fiatal lányra, aki kerekesszékbe kényszerült ugyan, de teljes életet él, lelke, gondolatai érzései, szabadon szárnyalnak.

Életünk legtöbb időszakában van bár egy olyan közösség, amely nagyon erősen hat ránk, amely meghatározza azt, hogy miként és milyen irányba fejlődünk, a család és barátok mellett jó megtapasztalni más társaságokat is. Egy új közösség tagja lenni olyan, mintha mindent tiszta lappal kezdenél, ahol önmagad lehetsz, ahol tudod már, hogy mit tudsz adni, hol vannak a határaid, csak azt nem tudod még - és ez lehet a nagy meglepetés! -, hogy mit tanulhatsz, és mit kaphatsz te egy ilyen közösségtől.

Van olyan ember, aki nem tud adni, és nem tud elfogadni ajándékot természetes szelídséggel. Képtelen rá. Amikor valaki megajándékozza őt, olyan arcot vág, mintha bántást kellene elviseljen, valami megmagyarázhatatlan undor ül ki az arcára. Aztán amikor ő kellene ajándékozzon, azt olyan gesztussal vagy olyan kísérő mondattal teszi, hogy a megajándékozott úgy érzi, mintha meglopta és nyomorba döntötte volna szegényt. Számomra rejtély, mi lappanghat az ilyen ember szíve mélyén.

Viktor Frankl „Az élet értelméről” című könyvében arról beszél, hogy ahhoz, hogy az ember megtalálja a helyét, az kell, hogy értelmesnek lássa az életét, tevékenységét. Mennyire segíthet valakinek idegenben az, ha a közösség hasznára válik? Gondolatok lelkiismeret-furdalásról és helykeresésről. A Sepsiszentgyörgyről származó Simon Ágnest faggattuk a berlini életéről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Gyermekházaikban száznál is több hányattatott sorsú gyerek neveléséről gondoskodnak, a gyermekvédelmi rendszerből kinőtt fiatal felnőttek útját egyengetik, otthont adnak bántalmazott nőknek, lányanyáknak. Harmincéves a csíksomlyói Csibész Alapítvány, a nagyhatású civil szervezet alapítóját, Gergely Istvánt – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Tisztit – kísértük el egy teljes napjára: a Csíksomlyón újuló csibész-csűrbe, a Kászonokban épülő Hétkút erdei iskolába, Csíkszépvízre és Csomortánba. Az elmúlt háro

Egy kisgyerek ül nálam, a kabinetben, tanulási nehézségei vannak az iskolában. Nagyon játékos, mintha más világokban is élne: figyelme kifele is irányul, de főleg befele, az ő csodákkal, játékkal, kis szereplőkkel teli világára. Nem tud jól teljesíteni, csillagos „fébéi” nincsenek, emiatt aggódnak a szülők, a tanító. Ő nem aggódik. Ő várja a szüneteket, a közös játékot, a huncutságokat, a közös mókázást. De a felnőttek aggódnak: hol rontották el? – teszik fel a kérdést maguknak és nekem.

Katinka pont olyan volt, mint a többi tinédzser Marosvásárhelyen. Cinikus, vicces, szerény. Vagy talán mégsem teljesen olyan. Amíg legtöbbünk az egyetemválasztás körül tévelygett és a túlélésre hajtott, egyszer csak jött a hír, hogy Katinka csillagász szakra felvételizett... Akkoriban furcsa ötletnek tűnt, hogy össze lehet kapcsolni az álmainkat a hétköznapok realitásával. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).

Szomorú, elkeseredett, csalódott barátokat, családtagokat, munkatársakat látva mindannyian megkíséreltünk már valahogy segíteni. De hogy jól segítettünk-e, az nagy kérdés. Vajon tudunk megfelelő tanácsot adni annak, aki rászorul? Tudunk vigaszt nyújtani szeretteinknek? Miként tudjuk igazán támogatni azt, aki bajban van? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).

Még a háború kitörése előtt beszéltük, egy hónapon belül meglátogatjuk a kárpátaljai barátainkat. Kiválasztottuk a hétvégét, aztán ahogy közeledett, munka mögé bújva, elnapoltuk a látogatásunkat. Igaz ugyan, hogy azóta többször találkoztunk Magyarországon – leginkább a hírhozó lányokkal – de az elszalasztott békeidős öleléseket nem hozza már vissza semmi, soha… Csapon élő kolléganőnket, a TV21 Ungvár szerkesztő-riporterét és az MTVA tudósítóját, Debreceni Kamillát faggattuk levélben, milyenek a hétköznap

Öt óra múlt pár perccel. A csergőóra diszkrét berregésbe kezdett. Tapintatosan, halkan, majdhogynem bocsánatkérőn, amiért bátorkodik megzavarni gazdája nyugalmát. Az első fokozat épp csak visszarántotta valahová az álom és ébrenlét határára. Nem mozdult. Az óra újabb fokozatra kapcsolt. Az egyre türelmetlenebb, egyre követelőzőbb hang lassan szétfoszlatta az álom utolsó maradékát is.

Négy éve posztoltam ezt a képet. Akkor még egy senkinek sem kellő, huszonéve parlagon hagyott föld volt a most nagy becsben tartott kertem. Kaszálta ugyan egy szomszéd, de mi, a városi unokák semmit sem kezdtünk vele. Itt akarok megöregedni – írtam akkor, ám mint nagyon távoli álom lebegett előttem. A falura költözés ugyan még ma sincs közel, de csodás érzés látni, hogy az álom látványosat haladt a beteljesedés fele.

A szentegyházi Ilyés Kinga nem tartja magát különlegesnek. Még gyerekként került kerekesszékbe, de úgy érzi, az élet kárpótolja is sok tekintetben. Fiatalként rockmaratonra járt és rockesteket szervezett, barátai unszolására néhány éve kerekesszékes szépségversenyre is jelentkezett. Fest, rajzol, sízik és autót vezet, ugyanakkor szeretne még táncolni is, majd egyszer. Szomorkodni is lehet, de Kinga szerint túl rövid az élet ehhez. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

Gyerekkora óta ír, és imád olvasni. Rengeteg időt tölt a betűk társaságában, mert számára gyógyító hatással bír. Csata Éva családanya, feleség, fogyatékkal élőkkel dolgozó nő, aki minden pillanatból tanulni akar.

A saját közérzetünk jobbá tétele – energiát adó elfoglaltságokkal, emberekkel, feltöltő programokkal, művészetekkel, önfejlesztéssel – jobbá teszi (általunk) a világot is – én legfőképpen ezzel maradtam az idei TEDxUdvarhely – Ideas for a better world után (sok egyéb mellett). Ha csak kicsit is, de jobbá tettük a világot: akik ott voltunk, akik előadtak, akik megszervezték nekünk, és akik támogatták mindezt. Énekléssel pedig még szebb az élet.

Két szórványkollégium működtetőjeként évente félszáz csángó és mezőségi gyereket iskoláztat, ruháztat, utaztat, a továbbtanulásukról gondoskodik. Kerekes Zoltán, a Beszterce–Naszód megyei Bástya Egyesület elnöke állatorvos helyett tanító lett, imád gyerekekkel foglalkozni. A lovakat ellenben motorra cserélte. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Könyvtáros, aki megcáfolja, hogy unalmas lenne a szakmája, aki folyton új ötletekkel áll elő, olvasásra neveli a gyerekeket, számítógép kezelésre tanítja a nagyikat, kirándulni viszi őket. És nem riad meg a börtöntől, írni-olvasni tanítja a rabokat, sőt még olvasóklubot is szervez nekik. De nem adta fel az álmát sem Illyés Caludia, valamikor állatorvos szeretett volna lenni, most szabadidejében farmján gondozza jószágait. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)