Neve sokak számára csenghet ismerősen: Hans civil aktivista, a székelyföldi famaffiát feltérképező oknyomozóként vált ismertté. Találkozhattunk vele közvitákon és kerekasztal- beszélgetéseken, a hírhedt „fenyővágóhíd”, a Holzindustrie Schweighofer elleni tüntetéseken. Nemrég Szabó Attila Méregzöld mesék című dokumentumfilmjének főszereplőjeként láttuk viszont és követtük „fától fáig” folytatott küzdelmét.
Segesváron született. Édesapja erdélyi szász, édesanyja magyar, családja a rendszerváltást követően költözött Németországba, s Hans Hedrich már Münchenben végezte el a politológiát. A német közszolgálati televíziónál több száz oknyomozó riport- és dokumentumfilmet készített. 2005-ben hazatért szülőföldjére, s a Fenntartható Segesvár Egyesület alelnöke lett. Munkája során egyre több sokkoló törvénytelenséggel szembesült a műemlék- és környezetvédelem terén egyaránt.
Többéves, az illegális fakitermeléssel kapcsolatos kutatómunkája során tanúvallomások tucatjait rögzítette, bizonyítékok százait gyűjtötte össze, amelyek arra a következtetésre vezették, hogy a Hargita megyei rendőrség kéz a kézben jár a fatolvajokkal. Mi több, Hans szerint a székelyföldi famaffiát a Hargita megyei rendőrkapitány személyesen védelmezi, szerteágazó szálai pedig nemcsak lefelé, de felfelé is vezetnek. Jelenleg a Neuer Weg, vagyis Új Út egyesület alelnöke, véleménye szerint Székelyföld az utolsó bástyája a régi Erdélynek, ami számára egy kis Európa.
– Mikor, miért kezdett érdekelni a famaffia?
2009-től kezdődően jártam az országot, és civil szervezetek tevékenységét dokumentáltam a Polgártárs Alapítány megbízásából. Tiltakozásokat követtem, Verespatakkal kapcsolatosan filmeztem sok mindent. 2012-ben Kászonfeltízen kőbányát akartak nyitni, a helybéliek ellenezték, s a Zöld Erdély Egyesület ennek megakadályozásában segített a helyieknek. Kászonaltízen volt egy nyilvános vita a falun áthaladó kamionokról, végül a bányából nem lett semmi. Az én szerepem az volt, hogy ezt a vitát lefilmezzem, és feltegyem a Youtube-ra. Miután lejárt a közvita, hozzánk fordult egy nő, és azt mondta: a bánya terve is komoly probléma, de ennél súlyosabb gond a falopás, a famaffia.
– Addig nem is hallottál erről?
– Dehogynem. Ismertem Gabriel Păunt, aki már régóta a Holzindustrie Schweighofer ellen harcolt, és főleg a Retyezát-hegységért küzd nagyon. A Schweighoferről is tudtam 2008 óta, akkor a Greenpeace-szel együtt le akartuk blokkolni a bejáratát, persze csak terv volt. Akkor Gabit leváltották a Greenpeace éléről, elment, és megalapította a saját szervezetét. Visszatérve Kászonaltízre, a közvita utáni nap kimentünk a legelőre, ahonnan belátszik a táj, és láttuk a traktorokat utánfutóval felmenni az erdőbe, s este le is filmeztem, ahogy jönnek vissza a traktorok sötétben a faluba.
„... hozták a lopott fát, amit éjjel felvágtak, s másnap már tűnt is el, vitték el a kamionnal. Így ment az üzlet ott.”
Több működő gájter volt ott a szomszédban, s lelepleztem, ahogy jöttek a traktorok a sötétben, lekapcsolták a fényeket, s hozták a lopott fát, amit éjjel felvágtak, s másnap már tűnt is el, vitték el a kamionnal. Így ment az üzlet ott. Akkor a kis gájteresek jelentették a problémát, akik lopták és fel is dogozták a fát.
Közülük egyesek eladták a fát nagy darabokban a Colorspannak, a Schweighofer egyik társcégének. Szóval így kezdődött, hogy írtam egy cikket a kászonaltízi famaffiáról. Aztán 2013 májusában kezdődött a tiltakozás a Schweighofer-féle befektetés ellen Rétyen. Egy alkalommal elmentem Szentegyházára filmezni, s ott mutatott nekem egy kászonaltízi titkos forrásom egy Youtube-os videót Radu Sandu Moldovanról, a Hargita megyei rendőrség hírhedt főparancsnokáról. Döntő élmény volt számomra.
– Ettől kaptál úgymond vérszemet?
– Igen, aztán felhívott egy kászonaltízi férfi, s elmesélte, hogy meglopták, de a rendőrség nem tett semmit. Elmentem hozzá, leírtam az esetét, dokumentáltam. Volt neki egy ismerőse Gyergyóban, elküldött hozzá, s az mesélt az alfalvi famaffiáról. Az egyik történetből adódott a másik, így kerültem lépésről lépésre a Kászonokból észak felé. S észak felé haladva láttam: egyre súlyosabb az ügy. Mind nagyobb összefüggések kezdtek kibontakozni, s egyre gyakrabban került elő Moldovan neve, hogy milyen szerepe van neki, és Mircea Duşának is. Ezekről írtam egy riportot 2013 júniusában. Ezt terjesztettem Facebookon, elküldtem a székely médiának is. Kezdtek hívogatni, a Moldovan-téma érdekelte őket. Én elmondtam, amit megtudtam, felhívták őt is, ő azonban ímélben válaszolt, ahogy szokott. Fel is jelentett engem rágalmazásért. S így hívott fel Atti is (Szabó Attila, a dokumentumfilm rendezője – szerk.megj.), hogy szeretne egy interjút készíteni velem, majd később együtt forgattuk a Méregzöld meséket.
– Azt látom, hogy civil területen általában az emberek olyasmivel foglalkoznak, amiben személyesen érintettek. Mi volt neked a falopásban a személyes érintettség?
– Nem bírom az igazságtalanságot, s ezt a szekus bandát, akik uralják továbbra is ezt az országot. A diplomamunkámat a politológián nemzetiségi elméletekből írtam, s Erdély fontos téma számomra. Ezt el is mondtam a filmben: erdők nélkül Erdély nem Erdély.
– Bár főként Székelyföldön végeztél oknyomozó munkát, hogy látod, a Hargita megyei falopás egyedi, vagy az ország egész területén ez folyik?
– Mindenhol ez folyik, ahol van fa. Persze, Hargita megyében hozzájön ehhez a nemzetiségi téma. A rendőrök 99 százaléka román, betelepítették őket. Ez egy tudatos politika, hogy ne engedjék meg a székelyeknek az önrendelkezést, hogy ők saját maguk legyenek a köztisztviselők. A fontos hivatalokban románok ülnek. Ez olyan, mint egy gyarmatosítás. Szerintem ez tesz tönkre egy multikulturális társadalmat, Erdélyt.
Amikor nem a székely dönt a székely sorsáról, és nem a szász a szász sorsáról, hanem egy más nemzet az összes sorsáról. Ez így nincs rendben. A nemzetközi egyezményt, amit aláírt Románia, nem tartják be.
– Érdekes, hogy foglalkoztat a kérdés, bár nem teljesen vagy székely, vegyes családból származol.
– Szerintem sok párhuzam van a székelyek és a szászok között. Mindkettő Erdély egyik nemzeti csoportja, tisztán, egyértelműen meghatározható vidéken éltek, vannak hagyományaik, autonómiai hagyományuk is. És láttam, hogyan ment tönkre a szász kultúra.
– A szászok nagyrészt elmentek, mi azonban maradtunk...
– Igen, a székelyek képviselik az erdélyi hagyományos életmódot: nagyon kötődnek ahhoz a vidékhez, ahol élnek, s ahol nagyon jól meglennének, ha hagynák őket. Pont így voltak a szászok is. De ők eltűntek. Erdély számomra egy kis Európa. Nem tudom elfogadni, hogy hagyjuk, eltűnjön, ne legyen többé ez a sokféleség.
– Az átlagember mit tehet azért, hogy ami érték még van, megmaradjon?
– Elsősorban ismerjük meg a jogainkat. Sokkal több jogunk van, mint ahogy hinnénk. A legfontosabb dolog az, hogy a magyarok, szászok Erdélyben államalapító nemzeti csoportok. Így kéne megközelíteni, függetlenül attól, hogy ki van többségben.
„Minden népnek megvan az önrendelkezési joga, tehát ők döntenek, s nem egy más nemzeti csoport arról, hogyan akarnak élni, milyen autonómiát akarnak.”
Nincs olyan nemzetközi jogszabály, hogy a többségben élő nemzet dönt a kisebbségben élő nemzet sorsáról. Nem. Minden nemzetnek meg kell legyen az önrendelkezési joga. Kétféle önrendelkezési jog van: a külső, amely alapján dönt egy nép, hogy melyik államhoz akar tartozni, ezt nem adták meg a magyaroknak 1920-ban. Viszont van a belső, közigazgatáson belüli, amit bármikor lehet érvényesíteni.
– Jelen körülmények között is?
– Kell kérni. Elsősorban kell ismerni, hogy megvan ez a belső önrendelkezési jog, s ez alapján te mint népcsoport döntesz arról, hogyan akarsz élni az államban, s ezt az államnak alkalmaznia kell. Mert ha nem teszi meg, akkor jogosult lesz a csoport, hogy külső önrendelkezést alkalmazzon. Erre van példa, a katalánok.Erdélyben szerintem nem ismerik ezeket a fogalmakat, és nem jó fogalmakat használunk. Amíg kisebbségi jogokról beszélünk, sokkal kevesebbet kérünk, mint amennyi illet minket.
– A közbeszédben összemosódnak az erdélyi és a székelyföldi autonómiatörekvések. Te melyiket tartanád helyesnek?
– Egy: a székelyeknek megvan a joguk, hogy autonómiában éljenek Romániában és Erdélyben. Ez ilyen egyszerű. Kettő: fontos lenne az erdélyi autonómiáról beszélni, és azon belül ugyanannyi autonómia járna Székelyföldnek, mintha csak Székelyföldnek lenne autonómiája. Ha ez meglenne, sok mócnak is elnyerhetnénk a szimpátiáját. Kolozsvár és Gyulafehérvár környékén is nagyon sokan beszélnek autonómiáról. De a magyarok inkább a saját kis világukkal vannak csak elfoglalva. Meg kell próbálni a közös érdekeket megtalálni.
Bukarest azért nem enged picit sem a centralizmusból, mert ha adna, még többet kérnének az erdélyiek, a bánságiak, a partiumiak, s mi lenne a vége? Fennáll a veszély, hogy Románia szétesik. Ez csak azért komplikált, mert akkor felvetődik Magyarország határainak a kérdése. Mert ha Erdély „elesne” Romániától, akkor nemcsak Erdély szakadna el, hanem a Kelet-Magyarország határánál levő vármegyék, Arad, Bihar, Temesvár is. Erdélynek, ha önálló lenne, a Királyhágón lenne a határa. Komplikált az ügy, mert felvetődik a kérdés: meg kellene változtatni a magyarországi országhatárokat? Ám ezt tabuként kezelik.
– Eképzelhetőnek látod, hogy a nekünk járó jogokat kiküzdjük magunknak, és Románia ezt aláírja?
– Maximális esélyt látok erre, de akkor működhet, ha más alapon kérjük, mint eddig. Egyenrangú félként kell kérni. Nem is kérni kell, hanem kihirdetni: mi így akarunk és így fogunk eljárni, s nektek kötelességetek, hogy ezt elfogadjátok, mert ezek a nemzetközi jogszabályok.
– És akkor mi az akadálya annak, hogy ezt holnap reggel kihirdessük?
– Szerintem a pszichológia. Az emberek benne vannak egy bizonyos rendben, sodrásban, vannak képviselők, akik azt hangoztatják minden lehetséges fórumon, hogy bízzatok mindent ránk, és jó lesz...
– De nem lett jó...
– Nem, és a propaganda az, hogy amit ők nem tudtak véghezvinni, azt ti sem tudjátok elérni. Ezért kell más megoldást találni. Ha az emberek megismerik a jogaikat, akkor másképp lépnek fel. Én például tervezek egy hosszabb cikket írni az önrendelkezési jogról, Erdélyre vonatkozóan. Ez egy kezdet, amit én tehetek.
– Mikor leszel elégedett a Schweighofer elleni küzdelemben?
– Több per van ellenük Romániában, lesz bécsi perünk is. Fontos, hogy több nemzetközi szervezet is jelentést akar tenni ellenük Bécsben, úgyhogy azt már rájuk bízhatom. Most azon dolgozunk, hogy minél több bizonyítékot találjunk a Schweighofer ellen, hogy csalt, hogy lopott. Ha korrekten döntenek a bíróságon, akkor maximális esély van arra, hogy felszámolják a céget, vagy, hogy valami 100 millió eurós büntetést kapjon, s akkor nagyjából szerintem vége a Schweighofernek Erdélyben. Ha felszámolják a céget, az lenne a maximális siker.
– Hogy a román hatalom segíti őket, ez számodra kétségtelenül bebizonyosodott?
– Igen, a famaffia maga az állam. Az állami hatóságok, a pártok.
– Ér valamit ez ügyben a DNA?
– Falopásos ügyekben mostanig nem tettek semmit. Sőt, ellenkezőleg. Szerintem ügyelnek arra, hogy a székelyföldi famaffia- tevékenységeket ne vizsgálják ki.
– Mi kellene ahhoz, hogy ez megszűnjön?
– Egy új nép (kacag). Ki kell cserélni a népet.
– Bár vannak román nemzetiségű jó barátaid is, magyarbarátnak tűnsz.
– Abszolút. De legfőképpen transzilvanista, Erdély-barát vagyok. Aki igazán érti és szereti Erdélyt, attól eltekintve, hogy milyen nemzetiségű – vagy keverék, mint én –, az mindenkit szeret. Persze, ha valaki hibázik, akkor nem védem csak azért, mert móc, vagy székely, vagy szász. Pont úgy bírálom Johannist például, vagy a szászokat, ha éppen maffiózók. Ahogy szeretem a magyart, a szászt, a románt, úgy bírálom is őket. S ezt ki is mondom.
– El tudod képzelni, hogy egyszer eleged lesz ebből az országból, és feladod a harcodat?
– Nem hinném, hogy feladom. A gátakat én is tapasztalom, szinte lehetetlen, hogy megnyerjünk egy fontos pert. Sehogy nem jön össze. Pedig a mi oldalunkon van a jog, a törvények, meg minden, és mégis, a bíróság másként dönt.
– Hogyan döntöd el, hogy kiben bízol meg, kinek hiszel, és kinek nem?
– Bízom az emberekben általában, és ez a jó úton visz, jó emberekhez vezet. Ha pozitívan közelítesz az emberekhez, akkor ők is úgy viszonyulnak hozzád.
A székelyudvarhelyi Szabó Attila rendező és Hans Hedrich Méregzöld meséit 2015 óta több helyen levetítették, számos díjjal jutalmazták.
Portréfotó: Csedő Attila
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. novemberi lapszámában jelent meg.
