Felcsíkon, a dombok között megbújó Csíkborzsován él Nagy Attila feleségével és három gyerekével. A házukat dédnagyapja építette 1930-ban, most Attiláék is itt találtak otthonra. A lakás eklektikus: népművészeti tárgyak keverednek a legmodernebb darabokkal. De mégis passzolnak. Mint ahogyan Attilánál is jól megfér a népzene és a néptánc a hoki mellett. Úgy érzi, élete így kerek: hokibottal, vonóval, és persze a családdal.
– Mikor kezdtél hokizni?
– Hatévesen, az edzők abban az időben még jártak gyerekeket toborozni az iskolákba, így kerültem a jégre. Ismertem ezt a sportot, mert a családom nagy hokirajongó, mindig is jártunk meccsekre. Egyébként a szüleim művészeti iskolába írattak, és azt mondták, mehet a sport, amíg a jegyeim nem romlanak, így nagyon igyekeztem a tanulás frontján is helyt állni. Közben pedig zenéltem, hegedűn, brácsán és bőgőn játszottam.
– Hogyan kerültél Felcsíkra?
– A líceum 12. osztályában beválasztottak a csíkszeredai Sportklub felnőtt alakulatába, majd a kötelező katonai szolgálatot a bukaresti Steaua-nál, vagyis katonacsapatnál tudtam le. A főváros után ismét Csíkszereda következett, majd mikor Brassóban csapat alakult, oda szerződtem. Itt az első két évben sportoltam, majd menedzser lettem, de annak is vége lett. Valószínűleg etnikai okai is voltak ennek, de nem bánom. Éppen akkor épült a felcsíki műjégpálya, ahova igazgatót kerestek, a posztot megpályáztam. Így lettem az intézmény vezetője, és később a Felcsík Sk menedzsere. Igaz, hogy sokkal kevesebb pénzért dolgozom, de legalább „hazai pályán“ vagyok. 2011 óta több lehetőség adódott, hogy komoly kondíciók mellett máshol vállaljak munkát, de az itthonmaradást választottam.
– Miért vállaltad el egy „kezdő“ intézmény vezetését?
– Mindig a nehéz projekteket szerettem, amiben más nem látott fantáziát. Erre is azt mondták, nem fog működni, falusi környezetben nem fog megélni a sportközpont.
Most pedig közel 150 gyerek útját egyengetjük 8-tól 14 éves korig, műkorcsolya, gyorskorcsolya és jégkorong szakág is van nálunk. Edzőként is részt veszek a munkában, de Felcsíkon nem csak az a cél, hogy a gyerkőcöket megtanítsuk korcsolyázni, sportolni. Úgy érzem, közösséget építünk, a fiatalokat itthonmaradásra buzdítjuk, és megpróbálunk jövőképet is felállítani nekik.
– Hogyan lettél a népzene szerelmese?
– Az én nagy szerelmem a jégkorong. Nem tudok hoki nélkül élni. De a népzene, a néptánc is szervesen hozzátartozik az életemhez, hiszen gyerekkorom óta muzsikáltam. Nekem a legjobb kikapcsolódás egy táncház, amit menet közben a feleségem is megszeretett, akár messzire is elmegyünk egy jó mulatságért. Amikor tudtam, hagyományőrző rendezvények szervezésében is segítettem, mert nagyon fontosnak tartom a népi kultúra ápolását.
– Úgy tudom, a lagzitok is jó mulatósra sikerült!
– Három zenekart hívtunk, hogy folyamatosan szóljon a muzsika. Reggel 6-ig táncoltunk, nótáztunk, aztán hagytuk, hogy egy órát aludjon a násznép, majd 7-kor felkeltettünk mindenkit, és folytattuk a mulatást. Huszonnégy órán keresztül tartott a lagzink, látszott is mindenkin, de szép élmény volt.
– Három gyereketek, és ezzel együtt amolyan olaszos temperamentumú és hangerejű életetek van. Hogyan tudjátok menedzselni a mindennapjaitokat?
– A feleségem, Mesi nagyon ügyes ebben. A munkám miatt sokat vagyok úton, sokszor a hétvégét sem töltöm itthon, így a gyereknevelésben őrá hárul a nagyobb teher. Ő képzőművész, kerámikus, de két hónapja született meg két lány után a fiunk, így most babázik, és közben babzsákokat készít, amikor van egy szusszanásnyi ideje.
– Mikor teszed jégre a lányaidat?
– Ó, már voltak! A négyéves, de a kétéves is. Jó érzés látni, ahogy ügyeskednek. Bár a fiam még pelenkás, azon gondolkodtam, nem zárom ki, hogy hokista lesz. Erőltetni nem fogom, de ha az apjára ütött, a jég szerelmese lesz.
– Szerinted mitől férfi a férfi?
– Nem az izommenyiségben látom ennek a kulcsát. De én mondjuk nem is az az otthon mindent megoldó, polcszerelő típus vagyok. Ezt általában a feleségem, sokszor édesapám oldja meg, tehát ebből a szempontból sem vagyok tipikus férfi. Úgy gondolom, ha tudsz családfőként viselkedni, gondoskodni a szeretteidről, példát mutatni, és a munkahelyeden is megállod a helyedet, dolgozol keményen a kitűzött céljaidért, akkor nincs, miért szégyenkezned.
– Mi az a tulajdonság egy nőben, amitől falnak mész?
– Ha morcos. Kommunikáljon! Mondja el, mi a baja, ne én találgassam. Ne merkeljen, beszéljük meg, és oldjuk meg a problémát.
– Mit tisztelsz egy nőben?
– Ha önálló, ha egyéniség. A gyerekek mellett legyen saját karrierje, hivatása, legyenek sikerélményei. Nekem nem fontos, hogy kiszolgáljon, például ha hazaérek, elém tegye az ételt. Jólesik, persze, de ha nem úgy sikerül, előveszem, megmelegítem magamnak. Nem szeretem, ha egy nőt alárendelnek egy kapcsolatban. Ha a saját útját járja, amellett, hogy jó anya, és össze tudja tartani a családot, a maximális tiszteletem az övé!
Fotó: Mihály László
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. júniusi lapszámában jelent meg.
