Küküllővár sokáig a Bethlen-család tulajdonában volt. Hogy miként került a Hallerekhez, arról sok változat kering, közülük a vásárlás a legvalószínűbb. A legendáriumban kártyaadósság is szerepel, néhai gróf Teleki Mihály, Marosvásárhely ma is sokat emlegetett Micu bácsija szerint Bethlen Márkus volt Küküllővár elkártyázója.
Tény, hogy az épület és a birtok a kapjoni ágból származó Haller Jenő tulajdonába került, akinek nem lévén gyermeke, egy másik Haller Jenőre hagyta a kastélyt.
Utóbbi fia, ifjabb Haller Jenő kilencéves volt, amikor 1927-ben apját lelőtte saját sofőrje. Ezt követően a gazdálkodást, a birtok irányítását a nagymama, Béldi Rozália vette át. Nagyon nehéz évek következtek, a társadalmi-gazdasági körülmények okán is, de talán a birtokirányításban is akadhattak nehézségek, mert adott pillanatban – hiába volt a kastély birtokosa – egy időre a családnak is ki kellett költöznie a családi fészekből.
A Haller család
Haller Jenőt 72 évesen érte a „visszatérő” demokrácia. Életkorából fakadóan, inkább csak kötelességként kérelmezte a restitúciót, mint kihagyhatatlan történelmi alkalomként, amely lehetőséget kínál az államosított birtok visszaszerzésére. Nem is kezdett gazdálkodni, fia, Haller Béla szerint a küküllővári kastéllyal sem volt konkrét elképzelése. Amúgy is,
ha létezik kedvezőtlen hangulatú erdélyi falu a magyar újrakezdésre, akkor Küküllővár, ez a nagyon erős román öntudatú település mindenképpen az.
Mátyás király hűbéri ajándéka volt Ștefan cel Mare moldvai fejedelemnek, Zápolya János idején került újra magyar tulajdonba, már egy másik román vajdától, Petru Rareștől, aki I. Ferdinand támogatójaként 1538-ban veszítette el a lovagvárnak épült, az idők során meglehetősen sok átalakuláson átesett épületet. De még sokáig román helyőrség állomásozott a faluban, s ennek kollektív emléke és hagyománya ma is érződik. A létszámbeli többségen túl, a falu hangulatát ez a századokon átöröklött fejlett román öntudat is meghatározza – nem beszélve arról, hogy
a 3200 lelkes településen ma 20 százalék alatti a magyarság részaránya.
Használták magtárként, irodaházként, majd a hetvenes évektől a Jidvei pezsgőgyár vette igénybe a kastély tágas pincéit. Ma újra magántulajdonban van, egy konstancai üzletember, a Jidvei pezsgőgyárat privatizáló Claudiu Necşulescu vásárolta meg Haller Jenő örököseitől. Arisztokrata körökben meglehetősen vegyes a döntés megítélése, egyesek szerint gyakorlatilag „lábon” adták el az ősi jussot. Részben azonban épp a túl gyorsan, még a „kastélytörvény” érvénybe lépése előtt beindított visszakövetelési procedúra vezetett ehhez a lépéshez. Az állami gazdaság ugyanis perelni szándékozott az épületen végzett munkálatok költségeinek megtérítéséért, és az ügyben esélytelennek érezve magukat, az örökösök a jogosultságot adták el az egyetlen jelentkező vevőnek – a kastély múltját, korábbi tulajdonosait bemutató emlékszoba berendezését szabva feltételül.
A kastély ma mindenekelőtt a tulajdonos üzleti érdekeit szolgálja,
csak csoportok számára látogatható, előrejegyzéssel és borkóstolóval kínálják.
Az ingatlan történetéről csak a kifüggesztett tájékoztatók adnak némi tájékoztatást, akár az eredeti tulajdonos Bethlen-családról is, de jóval többet a magyar arisztokraták román-nyúzó tevékenységéről, valamint arról, hogy a kastély a ’48-as balázsfalvi román ifjak börtönéül szolgált.
A berendezés meglehetősen eklektikus, a sok régi, mégis idegenül ható tárgy, ajtónálló páncél között a plazmatévé és az első román országegyesítés történelmi tettével „felruházott” Mihai Viteazul vajdáról készült festmény is központi helyet kapott. Küküllővár megmenekült a pusztulástól – miközben végleg elveszett a magyarság számára.
Fotók: Csinta Samu / családi archívum
korábban írtuk
Gróf Mikes Borbála: az összedőlő világ panorámája
Kis házban laktak a hegyoldalban. Akár egy bűbájos mese is kezdődhetne így, de a Mikes család kolozsvári-, Donát úti élete inkább hasonlít egy rémtörténetre. Az amúgy is korlátozott mozgásképességű apa, gróf Mikes Mihály állapota folyamatosan romlott, a hegyoldalba kapaszkodó, minden komfortot nélkülöző ház pedig nemcsak viszonylagos védelmet nyújtott a rendőri zaklatásokkal szemben, de el is zárta a világtól az öttagú családot. Egyetlen buszjárat biztosította a kapcsolatot a várossal, s egyes napszakokb
