• Fotó: Metz Eszter archívuma
– Mindig több szálon futottak az események az életedben. Hogyan éled meg ezt a sokrétegűséget?
– Most is egy keresésben vagyok. Keresem azt, hogy mi az, ami önazonos, ami igazán én vagyok. Jönnek a lehetőségek, és megpróbálok élni velük. Talán éppen ezért is volt nehéz nekem, hogy milyen irányba induljak el, milyen pályát válasszak. Gyerekkoromban óvónő szerettem volna lenni, a gyerekekkel való foglalkozás vonzott. A kultúratudomány iránti érdeklődésem miatt gondoltam, hogy akkor legyek bölcsész. A kémia érettségi után vegyészmérnök is akartam lenni, s legvégül úgy döntöttem, gazdasági informatika lesz az irány. Az az igazság, hogy nagyon nehéz nekem dobozokba sorolni magam. Karrierépítésben is nehéz azt mondani, hogy ez vagyok én, és pont. Amikor bemutatkozunk, elmondjuk a szakmánkat, de annál sokkal több az ember. A munka, természetesen, meghatároz, de csak egy szelete az életnek. Hosszú volt, amíg ezt megértettem.
– Felnőtt ez az „óvónéni” egyetemi tanárrá? Hiszen most a marosvásárhelyi Sapientián tanítasz…
– Egyenletekkel megérteni bizonyos dolgokat nagyon szerettem, de éreztem, hogy ez nem kapcsolódik emberekhez, és egy webfejlesztési gyakorlaton jöttem rá, hogy én nem ezt akarom csinálni.
Valami olyant kerestem, ami dinamikus, amiben szabad vagyok.
Nekem ezért is jó az Alkalmazott Társadalomtudomány tanszéken lenni, mert ilyen társadalmi kérdésekkel, emberi kérdésekkel foglalkozhatok.
• Fotó: Metz Eszter archívuma
– Szóval, a reál és a humán tudományok is közel állnak hozzád.
– Igen, valahogy mindig szerettem az összefüggéseknek a szemléletét, rendszerben látni dolgokat. Így találtam meg az adatvizualizációt, ami elsőre leginkább szépnek tűnt, de hogy van egy tudomány is mögötte, az még izgalmasabbá tette. Így találtam rá a hálózatelméletre is. Ebbe autodidakta módon ástam bele magam.
Az államvizsgámban a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont vizualizáltam, vagyis, hogy az írók között hogyan alakultak a barátságok, és milyen eszmék mentén barátkoztak.
Itt mind a két világot ötvöztem. Nehéz eldöntenem, milyen projektek azok, amelyek inkább megszólítanak. A mostani életfázisomban azt fogom választani, ami a lelkemhez szól.
– Nem csak elméletben szereted látni a világot, hanem sokat utazol is. Már világot jártál egyetem közben is. Hozzájárult mindez az önmagad kereséséhez? Mivel lettél több?
– A családból jön ez, hiszena szüleimmel is minden hétvégén kirándultunk valahol. Azt, hogy menni akarok, azt tőlük örököltem. Amikor elmentem egyetemre, akkor is az volt az első, hogy Erasmusra fogok menni. Elsőként Portugáliában voltam, ami azért volt meghatározó számomra, mert ott éreztem először nagyon erős honvágyat. Egy barátnőmmel mentünk, és 4 hónapig nem is jöttünk haza. Emlékszem, hogy Aurevoir-t hallgattam, meg Koncz Zsuzsát, és potyogtak a könnyeim (nevet). Aztán amikor Angliában doktoráltam, jött egy lehetőség, hogy vegyek részt egy konferencián Ausztráliában. Az volt a legextrémebb és legizgalmasabb hely, ahol jártam.
– Ebben az útkeresésben volt segítőd, mentorod?
– Harmadéven megtetszett az egyik tanárom tantárgya, és maga az, ahogy az életet szemléli, szóval, úgy döntöttem, vele szeretném írni az államvizsgámat hálózatelméletből. Ő Csala Dénes, kutató. Részt vettem egy hálózattudományos workshopon, hátha több leszek, többet tudok majd, és nagyon hasznos is volt, azonban ő segített sokat ebben a témában. Irányt mutatott, jó kérdéseket tett fel. Jól tudtunk együtt dolgozni. Miután leállamvizsgáztam, általa jött egy lehetőség, hogy pályázzak doktorálni, Angliába.
Emberként is példakép volt, de szakmailag abszolút, megtanultam mellette, hogyan lehet másképp gondolkodni, más dolgokhoz nyúlni, és hogy nem kell feltétlenül a megszokott vonalat követni.
A ballagásunkon mondta, hogy írjuk le, hol látjuk magunkat 5 év múlva. Másnap reggel egy kávézóban leírtam egy oldalban. Volt egy ilyen is abban, hogy Csala Dénes lenni Erdélyben (nevet).
• Fotó: Metz Eszter archívuma
– Mi járult hozzá ahhoz, hogy ne maradj külföldön, hanem itthon, Erdélyben próbálj meg kiteljesedni?
– Diákként sokat önkénteskedtem. A Caritasnál például jártunk önkéntes táborokba, ahol felkerestünk egy-egy várost, és sok mindent felújítottunk, ahol tudtunk, segítettünk. De az első élményem a tini évekből a középsikolában a diákszövetségekben való tevékenykedés, ahol elnök is voltam. Harcoltunk Bolyais Diákszövetségként az ösztöndíjért, részt vettünk a nagygyűléseken, stratégiáztunk a mi kis társadalmunkban, hogy mit tegyünk jobbá. Az a közösségi élmény, amit adott, hosszan kitartott, és az köszön vissza az ÉRTED-ben is, ami egy általunk létrehozott platform olyan projektek számára, amelyeknek a célja Erdélyt színesebbé, élhetőbbé, szerethetőbbé tenni, és egy is közösség olyan emberek számára, akik szívesen áldoznak erre a célra a szabadidejükből.
– „Te is tehetsz, neked is lehet szavad, nem kell elszenvedőnek lenni…” – Így jött létre az ÉRTED?
– Befejeztük a középsikolát, elmentünk Kolozsvárra egyetemre, és bár összejárogattunk, hiányzott a tenni akarás. Összegyűltünk hát egy kávézóban vagy húszan, és eldöntöttük, hogy tenni kell, és szeretnénk, hogy legyen egy szervezetünk. Így jött létre az ÉRTED, abszolút önkéntes alapon, hogy akkor csináljunk valamit. Azóta kinőtte magát,
sok projektünk lett, köztük az egyik legkülönlegesebb az iskolai visszaélésekkel és bántalmazásokkal foglalkozó projekt, amikor elküldték a történeteiket a diákok, mi pedig pszichológusok, színészek segítségével egy videósorozatban feldolgoztuk.
De azt is sikerként éltük meg, amikor Budapesten voltunk Erasmus ösztöndíjasokként, elmentünk Mérő László egyik előadására, és odamentünk hozzá, megkérdeztük, hogy eljönne-e Erdélybe is, hogy tartson egy előadást, és ő igent mondott. Teltházas rendezvény lett, és két előadást is tartott egymás után. Szóval, nagyon aktív évek voltak azok.
– Most mintha egy kicsit stagnálna a tevékenységetek…
– Nagyon sokat akartunk hirtelen. Mindannyian úgy szerettük, ha valamibe belekezdünk, akkor az nagyon jól meg legyen csinálva, profi legyen minden részletében, és értéket hordozzon. Ebben erősítettük egymást. Ebből tudott kivirágozni és megmaradni, hiszen eközben mindenki valami mással is foglalkozott. Egy projekt maradt, ami aktív.
– Ez a DeepDive (innovatív kulturális-tudományos minifesztivál Marosvásárhelyen – szerk. megj.), ahol programkoordinátor vagy. Hogyan született meg ennek a fesztiválnak az öltete?
– Sokan voltunk a budapesti Brain Bar-on előtte, és akartunk valami hasonló fesztivált Erdélyben, ahol neves szakemberek tartanak előadásokat, és ahol izgalmas témákról hallhatunk. És szerettük volna, hogy ez fesztivál legyen, ne csak egy tudományos konferencia, azaz legyen a programban színházi előadás, koncert, workshop.
Az elején óriásit álmodtuk, J.K. Rowling-tól Ferenc pápáig mindenkit el akartunk hívni (nevet).
Most talán ott vagyunk, hogy talán már őket is megpróbálhatnánk elhívni, persze erőforrásaink függvényében, hiszen önkéntesen, szponzorkereséssel folyik továbbra is a munka. A civil szervezeti irány az életemben „szerelemprojekt”, merthogy a szívünk-lelkünk benne van.
• Fotó: Metz Eszter archívuma
– Mennyire jó, hogy megláttátok, erre van igény, hogy erre szükség van…
– Első körben Kolozsváron indítottuk el, de aztán volt egy átalakulás miután mindenki elment, így Vásárhelyre koncentrálódtunk, át kellett gondolnunk, mi az, ami önkéntesen belefér az életünkbe. Kihívás volt, mert bár én vásárhelyi vagyok, és óriási a kötődésem a városhoz – mert ugye a családom, a szerelmem is itt volt – talán nehezebb a fiatalságot megfogni itt, mint például Kolozsváron.
– Önmagadhoz való visszakapcsolás, keresés, fejlődés – ez is fontos számodra.
– Szerintem a legfontosabb a folyamatos önreflexió. Ez tudja elindítani az életet, ha rákérdezünk néha, hogy ott vagyok, ahol lenni akarok? Angliában, a doktori alatt voltam talán a legmélyebben az eddigi életem során. Sok minden megfogalmazódott bennem, hogy mit is szeretnék.
Nagyon élesen eldöntöttem, hogy biztos, hogy itthon szeretném folytatni. Ez volt az egyik érték, ami mentén letettem a voksom.
Aztán elkezdtem keresni magam az itthoni létben is. Az is hosszan tartott. A magamnak leírt értékeimben találtam végül otthonra. Most már úgy megvan. Érzem az igényt, hogy ne legyek annyi mindenben. Legyek, de olyanokban, amelyek megszólítanak.
– Milyen Eszter, amikor a lelke szabad, és nem dolgozik? Tudatosan építed be a pihenést a hétköznapokba?
– Diverznek látom az életem. A sport mindig kikapcsolt: tíz évig úsztam, meg röplabdáztam csapatban, egyetem alatt is, most pedig lassan egy éve akrojógázom. A barátokkal töltött társasjáték estek, a családdal töltött idő is kikapcsol. Nyáron volt az esküvőnk, friss házasként nagyon izgalmas most. A férjemmel nagyon-nagyon szeretem a hétköznapjaimat. Persze úgy tűnik, sok mindent csinálok, de azért azt érzem most, hogy ha csak pipálod az eseményeket, a feladatokat, és nyomod a produktivitást, a teljesítmény-hajhászkodást, a szervezkedést, akkor valahol elmarad a lélek. Nekem kell az idő, hogy megérkezzen a lelkem.
– A most pályakezdőknek lennének „bevált tippjeid”?
– Ez azért nehéz, mert minden életút más. A jó döntés azonban biztosan nagyon fontos, hiszen az, ha jól döntesz, elindíthat az úton.
– És ha rossz úton indulsz el, az baj?
– Dehogyis! Pontosan ide kell az a nyitottság, ami nekem előnyömre vált, hogy újra tudtam gondolni, hogy mi az, amit akarok. Fontos az az egy-két érték, ami mentén el tudjuk képzelni az életet. Azt mondtam magamnak, hogy
a világ nem lehet az enyém, nem lehetek óvónő, bölcsész, vegyész egyszerre, de egy igaz ember lehetek, ha eldöntöm az értékeimet. Kell a csend ahhoz, hogy meghalld, amit akarsz.
És hogyha sok a zaj, és sok lehetőség van, félre kell tenni mindent, hogy meghalld magad. A nyitottságot és a kíváncsiságot tudnám javasolni. Az végigvezethet az életen, ha érdekel, hogy mi van az életben, és ha nem vagy közömbös.
– Ahogy mesélsz, úgy tűnik, hogy neked nagyon fontos a hit, nem csak Istenben, hanem abban is, hogy jó, amit teszek, és a saját magadba vetett is. Jól érzem?
– Igen, nagyon fontos az Istenkapcsolatom. Amikor lélekről beszélek, az mindig összekapcsolódik azzal, ahol a fajsúlyosságomban jelen vagyok. Istennel is, de magammal is kapcsolódom, hogy ott vagyok, ahol vagyok.
To-do-list-ekben, meg projektekben leélni az életet lélek nélkül nagyon nehéz lenne. Nekem a lelkem az egyik legerősebb „érzékszervem”.
Sok minden megérint. Könnybe lábad a szemem egy tömény, kemény mondattól, amit hallok mondjuk egy előadáson vagy egy filmben. Ezt akár tanácsolnám is mindenkinek, hogy engedd, hogy megérintsenek a dolgok. Mert ha valami megérint, ott elkezdődik valami.
• Fotó: Metz Eszter archívuma
– Fiatal vagy, még előtted az élet, de mire vagy eddig a legbüszkébb a szakmádban és a magánéletedben?
– Nem realizálom, hogy 27 éves vagyok. Szakmailag az, hogy 26 évesen már adjunktus voltam, és 25 évesen befejeztem a doktorimat, büszkeséggel tölt el.
Nehéz elismerni, hogy ez az én érdemem, hogy nem csak a szerencse és a csillagok állása segített ehhez, hanem ezt valóban én csináltam.
Büszke vagyok, hogy azt tanítom, amit szeretek, és amiből doktoráltam, és büszke vagyok arra, hogy mindezt itthon teszem. Személyes életemben meg arra a kapcsolatra vagyok büszke, amit most már öt éve építünk, a házasságomra. Van egy vicc is, hogy mire vagy a legbüszkébb a házfelújítás során? Arra, hogy a kapcsolatom túlélte (nevet). Az emberekkel való kapcsolatomra is, hogy fantasztikus barátaim vannak és családom, akik körülvesznek. A saját nőiességemre is, ahogy abban is fejlődtem. Meg hogy tudok kézenállni (nevet).
– Mik a következő célok, amik felé kacsintgatsz?
– Szakmailag megtalálni újra az utamat, hogy mi fele nyissak. Sok a kapu, ami nyitva van, de melyiken menjek át? Gyakran van úgy, hogy hajtunk egy cél felé, utána meg kell élni a cél elérését, és most ezt próbálom én is. Célom az is, hogy tudjak témát vezetni, jobban átadni dolgokat a hallgatóimnak, jobban kapcsolódni a diákokhoz.
korábban írtuk
Gáll Tímea a Lélekhangban: Jó döntés volt! (VIDEÓ)
Lemondással, a kényelem és rutin felrúgásával járt, amikor Gállék úgy döntöttek: megmentik az enyészettől a csíkmadarasi őst. A Lélekhang idei első kiadásában Gáll Tímea mesél a kezdetekről, az örökségről és a kedvenc ételeiről.
