Novák Edének köszönhetően végre nekünk, erdélyi magyaroknak is van olimpiai bajnokunk. Emlékszem, amikor 3 évvel ezelőtt szurkoltunk neki: sírtunk, kacagtunk, vele együtt örültünk. Mert Ede győzött! Arannyal, ezüsttel tért haza a Londonban rendezett Paralimpiáról. Százak fogadták Csíkszereda főterén. Most az ő nevét viselő családi cukrászdában ülünk egy-egy szelet süti mellett. Rióba készül, egy év múlva újra dobogón szeretne állni - írtuk ezt 2015-ben, azóta tudjuk, hogy Tokió az újabb cél...
– Ettél ma valamit?
– Igen, edzés után egy tál sajtos tésztát. És ittam rá egy limonádét.
– Mi a kedvenc ételed?
– A babgulyás meg a szilvásgombóc. És a palacsinta. Nagyon sok kaját szeretek, de oda kell figyelnem arra, hogy mit és mikor eszem. Könnyen meg lehet hízni és nagyon nehezen lehet lefogyni.
–Egész életedben fogyókúráztál?
– Amióta kerékpározom, igen. Gyorskorcsolyás koromban még annyira nem számított a mennyiség. Sajnos a sportolás egész napi aktivitás, egész napi koncentráció kell ahhoz, hogy optimális eredményt tudj elérni. Nekem kicsit bonyolultabb csak kerékpárosnak lenni, mivel annyi aktivitásban benne vagyok: család, csapat, szövetség, cukrászda...
– Azt szeretném, hogy minden a legjobban működjön, mert maximalista vagyok. Még egy év van az olimpiáig, most abban járok, hogy igazi profi sportoló legyek. Reggel fölkelek, torna, reggeli, edzés, pihenés, evés, edzés... Úgy, ahogy kell. Másképp ezen a szinten már nem lehet versenyképes lenni.
– Olimpiai bajnok vagy, sokan ismernek. Megfordulnak utánad a nők?
– Nem tudom, mert nem nagyon nézek vissza. De az a tapasztalatom – mert járok motivációs előadásokat tartani –, hogy elég szimpatikus vagyok a nőknek.
– Jó pasinak tartod magad?
– Végülis, igen. De csak azért, mert tudok a nőkkel bánni. Mert tisztelem a nőket. Én mindig felnéztem a nőkre. Tisztában vagyok a férfi szerepének fontosságával, de a nőével is, és úgy a leghelyesebb, ha mindenki a saját szerepét játssza egy kapcsolatban: egy nő legyen nő, a férfi meg férfi. Mindkét félnek figyelnie kell a másikra, és nyilvánvaló, hogy mivel a nőnek sokkal nagyobb a tűrőképessége, rezisztensebb a stresszre, kulcsszerepe van a családban. Ő a gerince az egésznek. A férfi adja az anyagi biztonságot, és ő kell boldoggá tegye a nőt.
– Mit nézel meg először egy nőn?
– Engem mindig a különleges nők vonzottak, nem a topmodellek. Nagyon kevés, topcsinibaba barátnőm volt. Nem számít az sem, ha a nő kicsit molett. Mindig az arc az, ami bennem felkelti az érdeklődést: a szemei, az állkapcsa, a szája, a hangja, ahogy beszél...
– Van egy lányod, de van két fiad is. Miket tanítanál nekik, ami az életet, a nőket illeti?
– Én a gyermekeimet első sorban arra nevelem, hogy tiszteljék a partnerüket. És arra, hogy legyenek Emberek: viselkedjenek helyesen egy nővel, legyenek rendesek Nem szeretném, ha bármelyik fiam üres, macsó gyerek lenne. Remélem, hogy olyanok lesznek, mint amilyen példát látnak az apjuktól.
– Ejtett-e csorbát a férfiasságodon a baleseted, az, hogy protézist viselsz?
– Nem tagadom, hogy eleinte gondolkodtam azon, hogy vajon így hogy fogok tetszeni a nőknek. De szerencsére szinte nem is éreztem, hogy valaki visszariadt volna, vagy probléma lenne a protézisem. Mára már én is annyira megszoktam, hogy olyan, mintha nem is lenne. Ha látod, hogy valakit zavar, mást kell keresni, olyat, akit ez nem érdekel. Túl rövid az élet, hogy ezen gondolkodjunk. Meg kell próbálnunk minél boldogabbnak lenni, örülni annak, ami van.
– Jövőre Rióban rendezik a nyári olimpiai játékokat. Mi lesz 2016. szeptember 7-től, és mi lesz Rió után?
– Nagyon nehéz lesz, mert az utóbbi pár évben nagyon sok minden megváltozott, ami a szabályzatot illeti: olyanokkal versenyzünk, akiknek nincs protézisük, hanem más típusú sérülésekkel élnek. Ezt mi, protézisesek abszolút diszkriminatívnak érezzük, mert azért két egészséges vádlival és lábfejjel versenyezni nem ugyanaz, mint protézissel... Az egy plusz energiaveszteség. Idén sikerült két ezüstérmet nyernem, de nem akarok nagy kijelentéseket tenni. Szinte meg lennék elégedve egy éremmel Rióban. Majd meglátjuk, mi lesz, de mindent bele akarok adni! Az ellenfeleimmel szemben annyi előnyöm van, hogy nekem ez a negyedik olimpiám, nekik pedig az első. Az olimpián azonban bármi előfordulhat...
– Hogyan kezeled a nyomást, ami rád nehezedik?
– Tudom, hogy képes vagyok egy jó eredmény elérésére. De ha lesz nálam jobb abban a percben, akkor ez van. Ott azt szeretném érezni, hogy a maximumot nyújtottam. Ha a második, a harmadik, vagy az ötödik vagyok, tudom, hogy a többiek jobbak voltak nálam, és ezt el kell fogadni. Sok kicsi kudarcom volt az idők során: nem fejezel be egy versenyt, valami nem úgy alakul, ahogy tervezted... Ezeket már megtanultam kezelni. Fájdalmas megélni a kudarcot úgy, hogy szinte meg voltál győződve, hogy minden a tied lehet, és elszúrsz valamit. De az élet akkor is megy tovább. Próbálom lazán felfogni a dolgokat. Egyszerűen elengedem. A balesetemet is így tudtam feldolgozni: pihenünk, és következik egy másik élet...
– Rió után is így lesz? Pihenő, más élet? Azt mondtad, ez az utolsó olimpiád.
– Nem tudom, hogy tényleg az utolsó-e... Egy évet biztos pihenek. Persze már van egy másik aktivitás is a háttérben, támogatók, előadások, stb., éppen ezért nem olyan egyszerű letenni. Ha egy év után újra elmegyek egy versenyre, és úgy érzem, hogy ott a helyem, akkor miért ne folytatnám? Ez az életem.
Fotók: Mihály László
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2015. októberi lapszámában jelent meg.
