– Zsúfolt időszakban zavarlak ezzel az interjúval, a szőlő betakarításának kellős közepén. Hol tartotok éppen?
– Ahogy mondod, a kellős közepén.
– Mi történik nálatok ilyenkor, szüretkor?
– Figyeljük a szőlőt, mert mindegyik máskor érik. Mi két és fél hektáron gazdálkodunk, sok fajtát telepítettünk, és mindegyiket máskor kell szedni. Attól függően, hogy milyen bort szeretnél belőle készíteni, szintén fontos, hogy mikor szedjük a szemeket. Nagyon odafigyelünk a minőségre. Én „nem mászok bele a borokba”, vagyis minimálisan kénezem, nem használunk szinte semmilyen segédanyagot. Mivel natúr borokat szeretnék előállítani, nagyon-nagyon fontos, hogy minőségi szőlőt szüreteljünk. Már leszedtük az ottonál muskotályt, mert mi azt barrique hordóban érleljük (220 literes tölgyfa hordó), így kicsit férfiasabb bor készül belőle. Emiatt korán szedjük. Aztán jött a rozé, ami ugye a vörös szőlőknek a válogatása, és nemrég szedtük a királylánykát, ami az egyik kedvenc szőlőm…
Muskotály szüret
– Gondolom, ilyenkor a legtöbb a munka.
– Persze. Korán kelés van, nyolckor ott vagyunk a szőlőben, mindenki megkapja a maga sorát, elmondom, hogyan kell szedni a szőlőt, és szüretelünk. Én meg egész nap futkorászok a szőlősorok és a pince közt, mert kicsit mindenhol ott kell legyek. Elő kell készíteni egy tartályt meg a kádakat, de a szüretelőkkel is ott kell lenni. Nagy stressz a szüret.
– Hogy kerül egy nő a borok közé, aki ráadásul építész?
– A családunk mindig foglalkozott szőlővel, borokkal. Én úgy nőttem fel, hogy a szüret jelen volt az életemben, de sose gondoltam, hogy valaha saját borászatom lesz. Aztán amikor Temesváron elvégeztem az építészmérnöki egyetemet, kaptam egy nagyon jó állást, és a főnököm ráébresztett arra, hogy milyen jó borokat kóstolni, és hogy apum bora igazából nagyon jó. Van egy fél hektár királylánykánk, az öreg tőkék, amit apu ültetett, amikor én még nagyon kicsi voltam, és az abból készült borból vittem nekik időnként. Mindenki nagyon értékelte. Ezek után fokozatosan kezdtem el érdeklődni a borok iránt, és kezdtem el borkóstolókra járni. Szerintem ehhez fel kell nőni.
Kadarka szüret
– És hogyan lett saját szőlőbirtokod?
– Egyszer, amikor apuval jártuk a domboldalt, és a mellettünk levő telket néztük, láttuk, hogy parlagon van. Elképzeltük, milyen jó lenne ott folytatni a mi szőlősorainkat. Kiderült, hogy pont eladó. Egy jel volt, hogy ez a föld rám vár.
– Elég merész voltál ahhoz, hogy belevágj?
– Apukám nélkül biztos nem lettem volna ilyen merész. Mindig ő segített, és segít a mai napig. Már maga az ültetés nagyon kemény volt. Emellé még építészmérnök is vagyok, és maximalista. Szóval nagyon szép sorokat akartam. Büszke is vagyok a szőlőmre, nyílegyenes sorok vannak, gyönyörű a támrendszer. Y alakú oszlopok vannak, és többek között innen is jött a Yanka Winery, a borászatom neve, mert egy női nevet kerestem.
– A szüret mellett még melyek a fontos folyamatok a borkészítésben?
– Minden (nevet). De számomra nagyon fontos a metszés, az a filozófiám egy olasz iskola alapján, hogy minél kevesebb sebet ejtsünk a szőlőn. Szóval a metszést ketten a férjemmel csináljuk. Általában szilveszter után elkezdjük a metszést. Január elején már kint vagyunk a szőlőben, nagy lelkesedéssel. Persze ez aztán lankad, elfáradunk. Jó esetben márciusig végzünk vele. Szoktuk mondani, hogy mi nem síelni járunk, hanem metszeni. (nevet)
– Egyébként még mindig kuriózumnak számít egy női borász Erdélyben? – Igen. Nagyon kevesen vagyunk. Én is csak egy-kettőről tudok. Pedig szerintem nagyon klassz női borásznak lenni, mert mindenki észben tart.
– De többet is kell dolgozni azért, hogy elismerjenek?
– Én egy 48 kilós kis csajszi vagyok, és azért elég sok energiát követel ez a szakma. Szóval ilyen szempontból nem könnyű. Illetve az elején az is nehéz volt, hogy a helyiek elismerjenek. De most már egyre többen vannak, akik tanácsot kérnek. És amit én innen-onnan megtanultam, azt nagyon szívesen továbbadom.
– Másképp foglalkozik egy nő a borral, mint egy férfi borász?
– Szerintem igen. Mármint én például nagyon szeretek kísérletezni. Például készítettem egy nagyon jó királylányka ürmöst, meg herbál borokat is szoktam. Sok türelmem van ezekhez. Vagy szeretem házasítani is az évjáratokat. Szerencsére elég jól rá is érzek, hogy miből mit lehet kihozni.
– A saját boraid közül melyik a kedvenced?
– A királylányka és a kadarka. Az öreg tőkéink a királyleánykák, nagyon szeretem őket. Teljesen másképp kell őket metszeni és gondozni, más a támrendszer is, és minden tőke más irányban van. Majdnem 40 éves tőkék, nagyon mélyek a gyökerek, tartalmas bort tud adni. Magát a fajtát is nagyon szeretem. Szerintem Érmelléknek a zászlós bora lehetne a királylányka. Úgy is hívom a boromat, hogy Diószegi Királylányka.
Az első kadarka
– Igen, ezt láttam valahol, és szerintem olyan ez a név, mintha téged írna le.
– Igen-igen… már hitték azt, hogy az én nevem, de nem az enyém, hanem a boromé. A királyleányka amúgy is egy problémás szőlőfajta, nem egy könnyű eset. De még nehezebb eset a szeszélyes kadarka.
A királylányka a már érett nő, a kadarka pedig a szeszélyes kisasszony, aki nagyon sokszor móresre akar tanítani, hisz nem minden évben tudja kihozni a maximumot.
Apukám nem is akarta engedni, hogy ültessünk, de én nagyon szeretem a kadarkának a borát, bár sajnos nagyon kevesen értékelik. Ez egy kis gyengédebb vörösbor, könnyen iható, és nem azt kell benne keresni, amit egy merlotban például. Nekem az egyik legkedvesebb szőlőfajtám. 2018-ban sikerült teljesen bio formában is elkészíteni.
– Miben különbözik egy kézműves bor egy másiktól, amelyik nem úgy készült?
– Én elsősorban azt próbálom mondani a fogyasztóknak is, hogy a bor egy élő anyag, mindig dolgozik, változik, még a palackban is. Ezért minden évjárat más. Fontos, hogy kell egy kis idő bontás után. Ezért
nem is szeretem nagyon versenyeztetni a boraimat, mert kell idő, míg kibontakozik. Az én boraim inkább beszélgetős borok.
Ugyanakkor érzékenyebbek a tárolásra, mivel kevés ként tartalmaznak. Nem mindig tükörtiszták, de nem fejfájósak, tartalmasabbak és egészségesebbek. Erről a diószegi nagyim krémes tésztája jut eszembe, ami nem volt túl vonzó kinézetű, mint a bolti krémesek, de az íze és illata mennyei volt!
– És melyik magyar vagy külföldi bor a kedvenced?
– Sok ilyen bor van. Nagyon szeretem Tokajról A három gráciát. A másik, ami nagyon megmaradt, az a Bencze Pistinek a héjon erjesztett bakatorja. Talán ez is egy picit segített abban, hogy meggyőzzön, érdemes a bakatorral is foglalkozni. Én is telepítettem, mivel Érmelléknek ez egy régi fajtája, amit most próbálunk visszahozni a Nagyváradi Borbarátnőkkel, akiknek én is tagja vagyok.
– Kik ezek a Nagyváradi Borbarátnők?
– Ez az egyesület 2014-ben alakult, én 3-4 éve csatlakoztam hozzájuk, mert tetszett, ahogyan munkálkodnak az érmelléki borászat felemelkedéséért, többek között a bakator szőlőfajta újratelepítéséért és elismeréséért. Több ezer bakator oltványt osztottunk szét, borászati és szőlészeti kurzusokat szerveztünk, „meló” közben, persze jókat borozunk és pletyózunk.
– Egy-egy borozós estén mi is elbeszéljük a barátokkal, milyen csodás lehet egy borásznak: kinéz a teraszán, hosszan nézi a szőlőültetvényét, és kortyolgatja naphosszat a borokat...
– Igen, mondta is pár barátnőm, hogy nekem mennyire jó lehet, milyen romantikus… De persze egyszer sem sikerült, hogy eljöjjenek egy melós napra. (kacag) Szóval nagyon keveset szoktam ülni a teraszon. Ha van rá idő, ott eszem, és ennyi. Van egy hintám a diófa alatt, ami nagyon jól néz ki, de szerintem egy évben egyszer, ha ráülök. Egyébként nagyon szerencsés vagyok, mert egy domboldalon van a szőlőm, és az aljában van a pince.
A pince mellett van egy nagyon szép kis teraszunk, egy ilyen kóstolóterasz egy nagy tölgyfa asztallal, és azért van, hogy elgondolkodok rajta, hogy milyen jó lenne itt nyugizni. De még soha nem sikerült az, hogy csak úgy üljek, és nézzem a szőlőt. Én napkeltétől napnyugtáig dolgozom. Nagyon szép a napnyugta. A kadarkám a dombtetőn van, és amikor metszek vagy zöldmunkázok, szeretek azon a részen lenni napnyugtakor, mert tényleg csodálatos. Megesik, hogy amikor elfáradok metszés közben, végignyúlok a földön, és nézem az eget a vesszőkön keresztül… Az is nagyon jó érzés.
– Szóval mégis vannak olyan pillanatok, amikor tudod élvezni.
– Vannak, persze. Ha nem lennének, akkor nem érné meg. És az is jó benne, hogy éppen az ellentéte az építészetnek, ahol mindig számítógép előtt kell ülni, ahol emberekkel dolgozom, ami ugye nem könnyű. Itt csak apukámmal kell vitatkoznom. (nevet)
– Tehát az építészmérnöki szakmát sem hagytad fel teljesen.
– Nem. Úgy fele-fele arányban foglalkozom ezzel és azzal. De mostanában talán több a szőlészet, borászat, mint az építészet. Szeretném, hogy majd ebből tudjak megélni.
– Van-e olyan szerinted, hogy nőies bor?
– Én nem szeretem ezt a kifejezést.
Ha azt mondom, nőies bor, mindenki egy édeskés, behízelgő borra gondol. De mi nők is sokfélék vagyunk, így a borok is.
Az igaz, hogy a muskotályomat úgy neveztem el, hogy férfias muskotály, mert barrique hordóban érlelt. Fel szerettem volna hívni rá a figyelmet, hogy ez nem egy hétköznapi muskotály, amit reduktívan készítenek, és nagyon aromás. Van, aki épp ezért nem szereti a muskotályt. Na, az enyém nem olyan.
– Vannak női példaképeid a borászok között?
– Ha nem is példaképeim úgy igazán, de akiket szeretek és tisztelek azok A Három Grácia Tokajból (Bodó Judit, Berecz Stephanie és Bárdos Sarolta), akiknek nagyon szeretem a filozófiáját, afelé tartok én is, és tetszik, hogy ők hárman összefogtak. Valamint Heimann Ágit sorolnám még ide Szekszárdról, a kitartó kadarka-kísérletei miatt.
– Milyen az idei szezon? Ha már a szürettel kezdtük a beszélgetést…
– Végülis elégedettek vagyunk. Én nagyon féltem, mert nehezen indult meg a szőlő, hisz nagyon hideg volt. De szerencsére nyáron nagy meleg volt, viszont sajnos csapadék kevés, de mégis azt mondom, hogy nem panaszkodhatunk. Egyelőre magasak a savak, viszont megvannak a mustfokok is. Úgy érzem, jól eltartható borok lesznek idén.
Fotó: Piheni Panni saját fotói
