– Betegnyugdíjas lettél, jelenleg a felépülésedre koncentrálsz. Hogy vagy most? Hogyan telnek a napjaid?
– Sokat sétálok. Verset tanulok, mindig mondogatom, amíg meg nem tanulom. Számolok százig és vissza. Eddig bottal jártam, de nemrég vettem egy device-ot a cipőmre, így most bot nélkül járok. A lábfejem lötyög, de az ortézis egyenesen tartja. Nagyon lassan megyek még most is, de sokat segít.
– Ha visszanézel a stroke előtti önmagadra, mi jellemezte azt az embert, aki akkor voltál?
– Stressz. Sok stressz és plafonálódás. Akkoriban hagytam ott a televíziózást. Maradt a Kolozsvári Rádió, a Kossuth Rádió, alkalmanként bemondások a Kolozsvári Magyar Napokon és más rendezvényeken.
– Aki ismer téged, tudja, hogy mindig tele voltál energiával, ötlettel. Milyen volt megélni azt, hogy a tested hirtelen „megállít”?
– Miután magamhoz tértem, kezdetben azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Marosvásárhelyen voltam, a kórházban, de azt gondoltam, hogy Ploiești-en vagyok (valószínűleg mert akkoriban jártunk Ploieşti-en). Csodálkoztam is, hogy a gyógytornász, aki felállított az ágyból, magyar. Nem tudtam, hogy mi történt. Nem tudtam lábra állni, nem tudtam szavakat kimondani, csak nagyon keveset.
– Emlékszel még arra a napra, amikor megtörtént? Mi volt az első gondolatod, amikor rájöttél, hogy baj van?
– Két éve és nyolc hónapja történt. A gyerekeket hoztam haza az iskolából, autóval, és éreztem, hogy valami nem működik. Mindig fel szoktam venni a lányomat a nyakamba, és éreztem, hogy a jobb lábam egy picit zsibbadt, ezért úgy döntöttem, hogy nem veszem fel. Tizenhárom kilométerre laktunk a várostól. Aki ismeri a kolozsvári forgalmat, az tudja, hogy milyen hosszú idő hazaérni a délutáni csúcsforgalomban. Útközben azt éreztem, hogy a szemembe ment valami, ezért csukva tartottam a jobb szememet és tovább vezettem.
Még mindig nem tudtam, hogy mi a bajom. A feleségem mentőt hívott. Nehezen jött ki a mentő és hosszú ideig tartott beérni Kolozsvárra. Egy szó mint száz, megérkeztünk, és el akartam mondani, hogy mi történt velem, de csak artikulálatlan hang jött ki a számon. Röhögtem. Másodszor is nekiduráltam magam, és az eredmény ugyanaz volt. Újból röhögtem. Arra még emlékszem, hogy valahova visz a mentő, próbáltam felülni, a mentős orvosnő kétségbeesetten mondta, hogy maradjak nyugton. Elszakadt a film. Két nap múlva tértem magamhoz. Egy nővér ült mellettem. Nem sokkal később meghallottam a feleségem, Szerénke hangját. Az olyan volt, mint amikor egy sötét szobában valaki kinyitja az ablakot. Nem lett rögtön világosság, de tudtam, hogy nem vagyok teljesen elveszve.
– A gyerekek hogyan élték meg a történteket?
– Amikor autóba ültünk, semmit nem érzékeltek belőle. A kórházban látszott, hogy megviselte őket, nem tudják, hogy mit mondjanak, de lassan-lassan ez is a normális kerékvágásba került, természetes lett. Megtanultak türelmesek lenni velem. Apor fiam sokat kérdez, és eleinte nem tudtam válaszolni, tudtam, hogy sün, de nem tudtam neki megnevezni az állatot. De a mobiltelefonom segített.
– A mobiltelefon használatát, a telefonon pötyögést könnyebben újratanultad, mint a kézzel írást?
– A kórházban a jelszavamat sem tudtam. Egy asszisztens mondta a feleségemnek, hogy egyelőre tegye el. Nem tudtam, hogy miként kell használni, de nem is érdekelt. Mindig hozta magával Szerénke, megmutatta, de tényleg nem érdekelt. Két éve már újra használom, Facebookon már egy éve talán minden nap festményeket osztok meg, ami sikerrel tölt el. Nem a lájkokat számolom, de jó érzés, amikor visszajeleznek.
– Mi volt számodra a legnagyobb kihívás a felépülésben? És mi jelent kihívást még mindig?
– Részlegesen elfelejtettem írni és olvasni, meg kellett tanulnom bal kézzel írni. Az afázia (neurológiai eredetű nyelvi zavar – szerk. megj.) leküzdése a legnehezebb: még mindig keresem a szavakat. Mindig is voltak gondolataim, csak egy ideig nem tudtam szavakba önteni.
Nagyon-nagyon lassan javulok, de biztosan haladok.
– Miről szól a felépülés mint folyamat? Mennyire mélyültél az agyvérzésben mint témában? Olvasol róla?
– Gyógytornász, logopédus. A logopédus minden héten egy amerikai agykutató esetét tárja fel, úgy, hogy a könyvét olvasom, és ez sok szempontból megvilágítja az én esetemet is. Az agykutatónak is volt stroke-ja, és nyolc évébe került a felépülés. Azt mondják, hogy teljesen nem lehet felépülni, de nyolcvan százalékban igen.
– Úgy tűnt, hogy a kolozsvári magyar közösség egy emberként aggódott érted, amikor hallotta, hogy mi történt. Ezt hogyan élted meg? Erőt adott?
– A feleségem, Szerénke mindig beszámolt róla. Sokan érdeklődtek, írtak, de kevesen kerestek meg. Elfelejtettem a telefonom csengőhangját, olyan kevesen hívtak fel.
Majd hívtak kvízestre is. El is mentem, és jólesett.
– Általában az emberek hogy viszonyulnak ehhez? Mernek kérdezni vagy inkább diszkréten, bátortalanul csak a hátad mögött érdeklődnek, hogy vagy? Neked egyébként nehéz erről beszélni?
– A kibeszélés segít.
– A családi mindennapjaitok mennyire változtak meg? Gondolom, régen te csavartad be a villanykörtét otthon…
– Igen, régen simán becsavartam a villanykörtét, barkácsoltam is. Ma a lényeg a gyógyulás. Kirándulni, kisebb nyaralásokra is megyünk a gyerekek miatt. A Kolozsvári Magyar Napokra is kimentem.
– Összességében hogyan változott a kapcsolatod a munkával, a várossal, az emberekkel azóta?
– Eleinte, két és fél évvel ezelőtt reménykedtem, hogy minden a régi lesz. Emlékszem, három hónapot adtam magamnak, hogy talpra álljak, és minden olyan legyen, mint rég. És minden éjjel álmodtam! Régen ez nem volt szokásom. Emlékszem, hogy a Magyar Napokat tűztem ki egy határidőnek, abban a hitben, hogy újra bemondhatok. De
– A közösség feltölt vagy inkább fáraszt?
– Nagyon jó néven veszem, ha meglátogatnak, ettől érzem, hogy ott vannak mellettem, de fáradok.
– Mennyire volt nagy a baj? Ha lassabban érkezik ki a mentő, kerülhetett volna az életedbe?
– Nem tudom, de nem is érdekel, a lényeg, hogy élek, és fel tudom nevelni a gyerekeimet.
Cikkünk a Nőileg magazin 2025. decemberi lapszámában jelent meg.
korábban írtuk
Egészségügyi tévhitek – Álszakértők aranykora a közösségi médiában
Méregteleníts, böjtölj, ezt szedj, azt szedj – a közösségi médiából folyik ki az egészségügyi tartalom, sokszor egymásnak szögesen ellentmondó tanácsokkal, gyógyulást, fogyást, stb. kínáló gyors megoldásokkal. Ember legyen a talpán, aki szűrni tud…
