– A sztereotípia szerint az informatikusok kockafejű férfiak. Nőként hogyan lettél informatikus?
– Amikor egyetemre felvételiztem, nem tudtam eldönteni, hogy informatikára akarok járni vagy magyar–angol szakra. Ugyanazon a napon volt a felvételi, és azért mentem informatikára, mert úgy gondoltam, ha nem sikerül bejutni, egy év múlva nehezebb lenne visszarázódni. Bejutottam, és maradtam négy évig, majd utána is. Pedig akkor jött volna a B-terv, már gyógypedagógiára akartam felvételizni, de a férjem, Sándor Szabolcs – aki egyetemi csoporttársam volt – előállt az ötlettel, hogy pályázzunk meg egy osztrák ösztöndíjat. Így elmentünk egy évre Ausztriába egy speciális mesteri programra, ahol mindenki a saját témáján dolgozott. Ott megtalált egy téma, amire azt mondtam: ezzel szívesen foglalkoznék.
– Ott dőlt el, hogy informatikus maradsz?
– Igen, utána felajánlották, hogy maradjak doktorálni. Sokat gondolkodtunk azon, hogy maradjunk-e Ausztriában, mert Szabinak is voltak ajánlatai. De nekem egy ötéves szerződést kellett volna aláírni, ezt nem vállaltuk, így hazajöttünk. Itthon azonban találkoztam a doktori dolgozatomat vezető tanárral, aki megszervezett egy kutatócsoportot, amelyhez csatlakozni tudtam.
– Mi volt a téma?
– Optimalizálással foglalkoztam, olyan feladatokra kerestünk hatékony algoritmusokat, ahol több kritériumot kell figyelembe venni egyszerre. A doktori tanulmányaimat is ezen a területen kezdtem, utána jött a játékelmélet, amely nagy szerelem lett. És azokat az algoritmusokat, melyekkel bonyolultabb optimalizálási problémákat oldottunk, felhasználtuk a játékelméletben is. Ez a kutatási területem, de amióta a gyerekek megszülettek, kicsit abbamaradt a kutatás, nem volt idő rá. A munkám fontos része a tanítás is, és az egyetemen egyre több új tantárgyat tanítok, így azokra is készülnöm kell.
– Mennyire összeegyeztethető az, hogy akadémiai közegben dolgozol, és most várod a harmadik gyereked?
– Szerintem össze lehet, sok jó példát látok a kollégák között.
Van kolléganőm, aki a gyes alatt megírta a habilitációs dolgozatát és meg is védte. Dolgoztam már együtt olyan anyukákkal, akik meg tudták oldani, de tény, hogy gyerek mellett nincs annyi idő kutatni. Ezek személyes döntések, hogy ki mit helyez előtérbe.
Én nem a kutatást választottam. Úgy éreztem, hogy kell egy kis szünet. Most kezdem ismét érezni, hogy jó lenne újra felvenni a szálat, meglátjuk, a harmadik gyerek mellett mennyire fog beleférni.
– Milyen területen folytatnád a munkát?
– A játékelmélet mindenképp maradna, de lehet, hogy más megközelítéssel. Eddig inkább a problémamegoldásra fókuszáltunk, és pszichológiai megközelítésből is megnézném.
– Az informatika jellegzetesen férfi szakma. Érezted valaha, hogy nőként nehéz helytállni ezen a területen?
– Igen, egyetemista koromban főleg. Négyen voltunk lányok a 30–40 diákból, és a férjemmel már első éven elkezdtünk együtt járni, így sokan Szabi buta barátnőjének hittek.
Mindkettőnknek többnyire jó eredményeink voltak, de sokan azt gondolták, hogy én ezt annak köszönhetem, hogy van egy okos barátom.
Akik közelről ismertek, tudták, hogy ez azért nem teljesen így van, de tény, hogy sokszor hallottam ezt a megjegyzést. Konferenciákon is előfordult többször fiatal doktoranduszként, az is megtörtént, hogy kávét kértek tőlem... (nevet)
– És az egyetemi munkád során?
– A kollégák, diákok között nem éreztem, hogy hátrány lenne, hogy nő vagyok. És a kutatócsoportokban sem, hogy ne vennének komolyan. Még az sem volt jellemző, hogy én főzzem a kávét. (nevet) Korrekt módon viselkedtek minden környezetben, ahol dolgoztam. Felületes ismeretségeknél viszont előfordul, hogy azt mondják: nem néztem volna ki belőled, hogy informatikus vagy...
– A diákok is meglepődnek?
– Részükről soha nem éreztem ezt. Fiatalon kezdtem el tanítani, az elején aggasztott, hogy mit kezdek majd a zömében fiúkból álló évfolyamokkal, de ez alaptalan félelem volt, igazából soha nem okozott gondot. Mindig működött, működik.
– Jól tudom, hogy programozóként is dolgoztál?
– Mielőtt elkezdtem volna a doktori képzést, tartottam egy év szünetet. Azt mondtam: ha ez a végzettségem, próbáljuk ki. De hamar rájöttem, hogy nem az én világom.
– Miért?
– Hiányzott az emberi oldala az egésznek. Mindig szerettem emberekkel foglalkozni, dinamikusabb környezetbe vágytam.
A „nyers” programozás hamar rutin lett, és számomra unalmassá vált. Azóta lényegesen javult a helyzet: egyre több cég foglalkozik kutatással, érdekesebb, kreatívabb témákkal.
Talán ha most kezdeném a programozást, jobban szeretném, de jelenleg úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem az egyetemen.
– Pedig ez most divatszakma, mivel jól lehet keresni vele, mindenki programozni akar. Mennyire érezni ezt az egyetemen?
– Sok a diák, általában túljelentkezés van, és egyre többen jönnek. Így a hozzáállás is változó. Van egy réteg, akit érdekel, erős háttértudással érkezik, és nyitott a kutatásra is. Van egy másik, amely amiatt jön, mert jó szakma, könnyű elhelyezkedni. Aztán meglepődik, hogy az egyetemen dolgozni kell, sok az évközi feladat, nem könnyű elvégezni, így van, aki lemorzsolódik. Nyári gyakorlaton a cégek versengenek a diákokért, és mivel jók, csábítók a fizetések, sokan már egyetemistaként elkezdenek dolgozni. Így sok esetben háttérbe szorul az egyetem, hosszú ideig húzzák-nyúzzák, vagy el sem végzik.
– Te milyen tárgyakat tanítasz?
– Informatika szakon tanítok főleg, de matematika szakosokat is oktatok. Engem mindig az informatika elméleti része érdekelt: az algoritmika, az adatszerkezetek, hogy hogyan tudunk hatékonyan megoldani feladatokat, így ezt is tanítom.
– A fő szakterületedről, a játékelméletről mit kell tudni?
– Sokan a számítógépes játékokra asszociálnak róla, pedig semmi köze. Azokat az interakciókat kutatja, amelyek bizonyos veszteséggel vagy nyereséggel járnak a felek számára, és stratégiai gondolkodást igényelnek.
A játékelmélet a stratégiáknak a tanulmányozása, hogy milyen körülmények között milyen lépést érdemes választani, mi vezet nyereséghez, egyáltalán mit nevezünk nyereségnek?
Minden interakciót, együttműködést el lehet nevezni játéknak. Így nagyon sok alkalmazási területe van, például az üzleti élet, de a biológiai folyamatokat is lehet játékként értelmezni, és technikai területen is használják.
– Az informatika a legjobban fejlődő terület napjainkban. Szerinted mi jó történt eddig, és mit lenne érdemes tovább kutatni?
– A mesterséges intelligencia (MI) hihetetlenül fejlődik, már szinte mindenhol jelen van. Nehéz ezen a területen dolgozni, mert nagyon gyorsan változik minden, jönnek az újabb és újabb eredmények, így nehéz lépést tartani, újat felmutatni. De még sok olyan területe van, ahol érdemes keresgélni, és sok újszerű ötlet jelenik meg, mely aztán teljes területté növi ki magát, és olyan kutatási terek nyílnak, amelyek két évvel korábban nem léteztek. Ilyen szempontból nagyon érdekes, dinamikus terület.
– A kutatásban vannak preferált területek, amire több pénz jut? Egyáltalán van-e elegendő pénz?
– Most nyilván a mesterséges intelligencia a sztárterület, ebben pénz is van, lehet pályázni rá. A kutatás nálunk még mindig problémás terület, nehéz felmérni, mely területre jut pénz, hátrányban vagyunk a külföldi egyetemekkel szemben. Nálunk is javul a helyzet, több az aktív kutatócsoport, de még mindig van, ahová fejlődni.
Akkor tud jól működni egy kutatócsoport, ha nem akadály, hogy részt vegyen egy fontos konferencián, beszerezzen eszközöket. Ez pályázatfüggő, és a pályázatok helyzete még mindig bizonytalan.
– Az informatika kapcsán létezik egy sötét jövőkép, hogy a mesterséges intelligencia meghódítja a világot, és megszűnnek az emberi kapcsolatok. Szakmabeliként hogyan látod ezt?
– Az informatika egyre több mindenre képes, egyre okosabbak a rendszerek, de nem hiszek abban, hogy ez a sötét jövőkép meg fog valósulni. Ez visszatérő téma az egyetemen is, sokat beszélünk róla a kollégákkal. Én nem gondolom azt, hogy az MI félresöpri az emberi kapcsolatok fontosságát, azok mindig fontosak lesznek. Ha a járványhelyzet tanított valamit, az az, hogy mennyire fontosak a találkozások, kapcsolódások, és bár mindent meg lehet oldani online, nem az igazi. A gépek egyre okosabbak lesznek ugyan, de nem fogják felváltani az embert.
Névjegy: Sándor Réka egyetemi adjunktus – A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem matematika és informatika karának oktatója. 1985. július 11-én született Kolozsváron. Középiskoláit Szászrégenben végezte, majd a kolozsvári felsőoktatási intézmény informatika szakán tanult, ahol 2009 óta dolgozik oktatóként. Szakterülete: játékelmélet, többkritériumú optimalizálás, evolúciós algoritmusok.
Fotó: Sándor Szabolcs
korábban írtuk
Tudós nők: Dr. Csiszár Klára – A félelem a szeretet legnagyobb ellensége
Egyértelműen fogalmaz, kritikus és szerethető: ezt olvasom ki a számomra ismeretlen Csiszár Klárával készült interjúkból. Ő a BBTE Római Katolikus Teológia Karának egyetemi adjunktusa és a Linzi Katolikus Egyetem pasztorálteológia professzora. Főbb kutatási területeihez tartozik többek közt az egyházfejlődés a posztkommunista országokban, a missziófogalom, valamint Ferenc pápa teológiája.
