Ez a szülés más lesz – szorítunk neked, Gyopi!

Hónapokkal ezelőtt, amikor megtudta, újra gyermeket vár, nem így képzelte el negyedik terhességének utolsó heteit egykori kolléganőnk, Trella-Várhelyi Gyopár. Azt mondja, sokkal több kérdéssel kellett megküzdenie a mostani helyzet miatt, és éppen ezért még soha ennyire felkészülten nem ment szülni.

Gyopárt mindannyian nyugodt embernek ismerjük. Nem fog ki rajta a három gyermek életének megszervezése (iskola, óvoda, különórák, edzések, kirándulás, foglalkozások stb.), s az sem, hogy a kijárási tilalom alatt lefoglalja őket. Ügyesen szervezi a mindennapokat. Negyedik terhessége azonban a kialakult helyzet miatt, vagy nem csak emiatt, a legnehezebbnek tűnik.

– A napokban gondolkodtam azon, mi lehet az oka annak, hogy ezt a terhességet viselem talán a legnehezebben, főleg így az utolsó heteket. Biztosan az is közrejátszik, hogy már nem vagyok huszonéves, persze öreg sem, de azért számít, hogy harminchatot töltöttem. Az első várandósságom alatt 27 éves voltam. Másrészt ez már a negyedik terhesség, a hasam hamarabb nőtt meg, ami miatt nehezebben mozgok már egy jó ideje. Meg nyilván itt vannak a járvány okozta körülmények, ami miatt sokkal kevesebbet mozgok, pedig érzem, hogy jót tenne a több mozgás. De biztatom magam, hogy most már nincs sok hátra, pár hét vagy akár pár nap és megszületik a kisfiam. 

– Hányadik hét ez most?

– Ez a 37. hét, és ennek nagyon örülök, mert szerettem volna elkerülni a koraszülést. Gyakorlatilag most már azért drukkolok, hogy még ezt a hónapot bírjuk ki egyben, mert az mindenképpen jó lenne, és akkor jöhet. Én nyitott vagyok (és nevet). Három hét van még a terminusig, de amilyen tempóban mozgok, szerintem hamarabb fog jönni. 

Március közepén bezártak a nőgyógyászati magánrendelők is. Te mikor találkoztál utoljára az orvosoddal?

– A 30. hét óta nem voltam nőgyógyásznál, és nem tudom, hogy szülés előtt el fogok-e még jutni. Éppen

most a 3738. héten kellene megnézni a magzati szívműködést és a méhösszehúzódások erősségét. Ám ezek tulajdonképpen a gyermekhalandóságot szűrik ki ebben az időszakban, ami 1 százalék. Próbálok erre az 1 százalékra nem gondolni.

A nőgyógyászommal telefonon beszéltem még a 34. héten és elmondta, mik a lehetőségeim. Megvizsgálni csak a kórházban tudna, de ha nincs különösebb problémám, akkor nem ajánlja. De azt sem mondta, hogy feltétlenül maradjak távol. Ha van valami problémám, ami nem várhat, akkor menjek az ügyeletre. Az egyedüli dolog, ami aggaszt és kérdés számomra, hogy vajon befordult-e már a gyerek, mert ezt így konkrétan nem tudnám megmondani, és nem szeretném, hogy pont a vajúdás pillanatában derüljön ki, hogy nincs befordulva. 

– A koronavírus miatt mi az, amit másként csinálsz? Jobban vigyázol magadra, családodra?

– Szerintem annyira vigyázunk, mint mindenki más, aki komolyan veszi. Próbálunk itthon maradni, nagyon keveset járunk ki, tartjuk a távolságot, fertőtlenítünk mindent.

A kisbabának szükséges dolgok 80 százalékát interneten rendeltem meg. Ez például újdonság és furcsa is volt számomra.

És egyszer elmentem az egyik üzletbe vásárolni még neki ilyen apró-cseprő dolgokat. Aztán mikor meghozta a futár a csomagot, kint tartottuk a kertben, karanténban, napokig. Csak később vittük be a házba és tettem a helyükre a dolgokat. A terhesség követése is más volt, mert nemcsak nőgyógyászhoz, hanem családorvoshoz sem jutottam el. Van egy idős védőnő, aki minden gyermekem születése után járt hozzánk, és ő próbált megnyugtatni, hogy ha a korábbi terhességeim alatt nem volt probléma, akkor most sem kellene lennie.

– Van valami, ami miatt pánikoltál, vagy amitől félsz?

Hirdetés

– Nem mondhatom, hogy pánik vagy félelem, de vannak dolgok, amelyeket ez a szükségállapot hozott magával, és ezeket el kellett fogadnom. Most már úgy érzem, kibékültem azzal a gondolattal, hogy ennek a szülésnek a körülményei különbözni fognak az előzőektől.  Kevés az esélye például annak, hogy azzal a nőgyógyásszal szüljek, akivel az első három gyermekemet is. Maximum, ha olyan szerencsém lesz, hogy ő lesz az ügyeletes. Kétszer volt ugyanaz a szülésznőm, de úgy láttam, most kisbabája van, szóval nincs esély, hogy újra ő legyen ott mellettem.

Azzal is kibékültem, hogy a férjem nem lesz ott velem, vagyis senki közeli nem lehet mellettem vajúdás alatt. Egy szikrányi félelem talán csak amiatt van bennem, hogy ne császár legyen a vége.

No, de a többi dolgot most már elfogadtam, és csak arra vágyom, hogy ez a szülés is legyen pozitív élmény számomra. Próbálok arra koncentrálni, hogy ne árnyékolja be semmi. Ne legyen feszült a hangulat az osztályon, ami rányomná bélyegét a vajúdásra, szülésre, illetve, hogy ne pont abban az időszakban derüljön ki, hogy valamelyik kismama vagy ottani dolgozó koronavírus fertőzött lesz, mert akkor nekünk is ott kell maradni kéthetes karanténban.

– Erre is készen állsz?

– Rossz tapasztalataim eddig nem voltak, szóval, ha kell, kibírnám, de az a gondolat, hogy mondjuk nem 3–4, hanem 14 napot kell bent töltenem és csak telefonon keresztül láthatják az újszülött kisbabát a családtagok, az azért egy picit megrémiszt. És persze arra is kellett gondolni, hogy több napra csomagoljak, hogy lehetőleg ne kelljen semmit utánam küldeni, még akkor sem, hogyha több időt kell bent ülni. Remélhetőleg nem fognak kirakni a kórházból, ha meglátják a csomagom méretét. Próbáltam mindent (is) bepakolni. 

– Gondolom, azért csak könnyebb, hogy nem ez az első terhességed…

– Hát nem irigylem egy cseppet sem az első terhességüket élő kismamákat, akiknek kb. ezer megválaszolatlan kérdésük lehet a mostani helyzetben.  

– Te honnan szereztél infókat? 

– Nagyon hasznos volt az a beszélgetés, amit néhány héttel ezelőtt a nőgyógyászat főorvosa tartott online és rengeteg kérdésre választ adott. Aztán van egy anyukás csoport, amelynek nagyon sok orvos-édesanya is tagja, és bár nem a szülészeten vagy a nőgyógyászaton dolgoznak, viszont ott, a nagykórházban (Maros Megyei Sürgősségi Kórház) és elég gyakran írogatnak az ottani állapotokról, hogy épp melyik részlegen mi a helyzet. Megnyugtató számomra, hogy mindeddig a nőgyógyászaton nem volt megbetegedés. Illetve ismertem olyan anyukát is, aki már szült ebben az időszakban, és szintén mesélt a körülményekről. Szóval szerencsés voltam, mert volt honnan információkat szerezzek, és ezért sokan engem kérdeztek, és én informáltam őket. 

– Hogy éled meg ezeket az utolsó heteket, napokat? 

– Nem vagyok elkeseredve, nem környékez semmiféle szülés előtti depresszió. Úgy érzem, az eddigi babavárásokhoz képest most vagyok a legjobban felkészülve, a gyermekek is már nagyon várják a kistesó érkezését. Szerencsére nem paráztam be ettől a nem várt helyzettől, hál ’Istennek volt idő lecsillapodni, lenyugodni.

Ha három, négy héttel ezelőtt – amikor a szükségállapotot meghirdették – kellett volna szüljek, és csomó kérdésre még nem tudtam volna a választ, akkor talán jobban aggódtam volna, mint most. Most úgy érzem, rendelkezem kellő információval. Szóval, jó lesz! 

– A gyermekek nagyszülei meg dédszülei sokkal jobban izgatják magukat miattunk, mint amennyire én, így most abba a helyzetbe kerültem, hogy én kell őket nyugtassam, hogy minden rendben lesz, nem lesz semmi baj. Nekik több álmatlan éjszakájuk van szerintem, mint nekem. Lehet, hogy ez is személyiségfüggő, de nem aggódom most már különösebben. Teljes mértékben készen állok Zalán érkezésére.