Ballagóknak, rohanóknak és azoknak is, akik éppen megtorpantak egy kicsit

Ballagási beszédek százai szólnak a „nagybetűs” életbe kilépő fiatalokhoz ezekben a napokban. Már gyermekkoromban is elgondolkodtatott, hogy is van ez? Az az élet, amit egy gyermek vagy kamasz él, az még nem az igazi? Nem elég komoly? Van egy pillanat, amikortól minden érvényesebbé válik? Életünk minden napja a miénk, benne személyiség- és jellemformáló nagy- és kisbetűs pillanatokkal. Van, akivel annyi „nagybetűs” esemény történik kamaszkoráig, amennyi mással egy hosszú élet során sem. De mégis, előre tekintve, mire érdemes figyelni?

Emberi kapcsolatainkra. A Harvard Egyetem több mint nyolcvan éve tartó vizsgálatából tudjuk, hogy a boldog, elégedett élet titka a megfelelő minőségű kapcsolatokban rejlik. Lehetünk bármilyen jól képzettek, lakhatunk, nyaralhatunk a világ legszebb helyén, az élettel való elégedettségünk, de részben az egészségünk is azon múlik, milyen kapcsolati háló vesz körül bennünket.

A testünkre. Rövid távon ugyan figyelmen kívül hagyhatjuk testi szükségleteinket, hosszú távon azonban biztosan megbosszulja ez magát. Az egészséges táplálkozás, vízfogyasztás, elegendő mozgás, alvás, örömteli szexuális élet elengedhetetlen a testünk (és lelkünk) jó működéséhez. Ezen felül a mentális egészségünk függ attól, hogy jelen tudunk-e lenni, érezni tudjuk-e testünket naponta legalább néhány alkalommal?

Az érzelmeinkre. Ahogy a testünk jelzései, úgy a lelkünk rezdülései, az érzelmeink mellett is elmegyünk gyakran. Különösen a nehéz érzéseket kerüljük – érthető módon – ám

alapszabály, hogy az átélt érzések, legyenek bármennyire fájdalmasak vagy megterhelők, elmúlnak.

Azok az érzelmek azonban, amelyekről nem veszünk tudomást, lassan belénk „kövesednek”, és nagy valószínűséggel testi panaszokká válnak. Akár testi, akár lelki panaszokról van szó, fontos időben megtanulni mikor, kitől és hogyan kérjünk segítséget!

A játékosságra és a humorra. Bár azt gondolnánk, hogy a felnőttkor beköszöntével a játéknak nincs helye az életünkben, a valóság az, hogy a játékban rejlő öröm minden életkorban jól jön. Személyiségfüggő, hogy ki milyen játékokat kedvel, de a játék iránti igény és a humorérzék egyaránt védőfaktor és a rugalmas megküzdés egyik fontos összetevője. Őrizzük hát meg magunkban a játékos és nevető gyermeket!

A tanulásra. Aki épp vizsgák előtt áll, leginkább a háta közepére kívánja a tanulást. A tanulás azonban jóval több, mint néhány lecke, tankönyv, adat bebiflázása.

Az egész életünk folyamán tanulunk, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen a tanuláshoz való viszonyulásunk.

Bár az iskola, a tanáraink sokat tehetnek azért, hogy marad-e bennünk érdeklődés, kíváncsiság, motiváció, azért a felnőttkor felé haladva a magunk kezébe vehetjük életünk e fontos szeletének az irányítását. Annál is inkább, mert a most iskolából kilépő generáció vélhetően többször is pályát fog módosítani, szakmát váltani, vagy szakmájában fog tovább tanulni élete folyamán.

A munkára. Igen, bár a munka világa még távolinak tűnhet, életünk nagy része munkával telik. Érdemes ezért időt, energiát szánni a számunkra megfelelő munka megtalálására. Ideig-óráig végezhetjük a munkánkat kelletlenül, csak a pénzért, hosszú távon azonban azzal a munkával járunk jól, amely pont elég kihívást tartogat, érdekes és értünk hozzá. Ugyanakkor jó, ha időben megtanuljuk az emberi élethez szükséges házimunka csínját-bínját, valamint a terhek megosztását is. Az önkéntes munkával pedig nemcsak más, mi is bizonyítottan jól járunk.

A pihenésre, feltöltődésre. Míg egy gyermek szinte ösztönösen választja azokat a tevékenységeket, amelyek feltöltik, az iskoláskor sok diáknak egyre kevesebb rendelkezésre álló szabadidővel jár. Persze vannak kamaszok, akik ennél a fejezetnél jól teljesítenek – szüleik, tanáraik szerint mást se csinálnak, csak szórakoznak –, sok fiatalnak van gondja azzal, hogy nem jut ideje a számára fontos dolgokra, vagy amikor ideje lenne, nem tud kikapcsolódni, pihenni, aludni. A megfelelő testi-lelki regeneráció fontos, ennek hiánya rányomja a bélyegét mind a teljesítményünkre, mind a hangulatunkra, érdemes tehát rendszeresen időt szánni rá.

Az együttérzésre. Ugyanúgy, mint az önkéntes munka esetében, az együttérzés, a kedvesség nem csak arra van jó hatással, aki fele kimutatjuk, hanem mi magunk is jól járunk vele.

Empátia hiányában könnyen ítélkezünk és könnyebben fordul negatívra a gondolkodásunk.

Együttérzéssel azonban tágul a látókörünk, javulnak az emberi kapcsolataink és jobb lesz a hangulatunk. Az empátia fejleszthető, és egyaránt profitál belőle az egyén és a közösség.

A környezetre. Az ökopszichológia alaptézise, hogy az ember jólléte és a bolygónk jólléte összefügg. Ahhoz, hogy hosszú távon is jól legyünk, figyelnünk kell önmagunkra és más élőlényekre egyaránt. A természet kizsákmányolása, a természettől való elidegenedés a mentális életünkre is hatással van. Lényeges, hogy időnként erdő, tenger, patak, madárcsicsergés vegyen körül.

A saját felelősségedre. Elsősorban meg kell tanulnunk elkülöníteni azt, ami a mi felelősségünk attól, amire nem vagyunk hatással. Rengeteg fölösleges aggodalom, szorongás születik abból, hogy nem tudjuk a kettő közötti különbséget. Ha pedig már megy a különbségtétel, akkor kötelességünk felelősséget vállalni a saját tetteinkért, önmagunkért. Ez az érettség egyik fontos kritériuma, jobban működik tőle a párkapcsolat, az egyén, jobb a munkahelyi légkör. Ehhez önismeret is szükséges, a végszó tehát a pszichológia talán leggyakrabban ismételt mondata: Ismerd meg önmagad!

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Te tudsz bocsánatot kérni?
Te tudsz bocsánatot kérni?

Kérjél bocsánatot! Szinte nincsen olyan nap, hogy ez a mondat ne hangzana el óvodákban, iskolákban, játszótereken, edzéseken és otthonainkban. A bocsánatkérés rendkívül fontos lépés akkor, ha valakit sérelem ért, a kapcsolat helyreállítása azonban nem csak ezen múlik. Egy gondolkodás és beleérzés nélkül odavetett „bocsi!” romboló hatású, akárcsak az, amelyikre rákényszerítjük a gyermeket. Bocsánatot kérni a legfontosabb szociális készségek egyike, ám ha nem tanítjuk meg rá helyesen a gyermekeinket, konfl