Simó Margit fiatalkorától köt, a kézimunka szeretetét édesanyjától kapta, és hamar rájött, hogy számára remek terápia. Akárcsak egy zenemű színreviteléről, éjszaka ötletel a fonalakkal, megálmodja, majd nappal megalkotja. Mint meséli, évtizedekkel ezelőtt a svéd divatlapok hatására kezdett egyre komplexebb darabok kötésébe, volt, hogy egyszerre négy-öt kötésen is dolgozott.
Mivel anyósa kötődét vezetett, minden ünnepre egy-egy jó fonal volt Manyi számára az ajándéka. Ez a moher is tőle van – mutatja a harmincéves penészzöld ruhát, amely annyira trendi, hogy el sem hisszük, három évtizede használatban van.
„Tapasztalatot szerez az ember egy idő után, rájön, hogyan tud egy karöltőt megcsinálni, egy loknit megoldani, sosem használtam a kötőkönyvet, nem szerettem követni a mintákat. De volt olyan időszak is, amikor nem kötöttem. Amióta nyugdíjba jöttem, azóta kötök intenzíven újra: a párnahuzatokat, az ágytakaróként használt posztó takarót is én kötöttem össze. Egymás után jönnek az ötletek” – mutatja a ház ékeit Margit.
„Ha valaki valamit szenvedéllyel csinál, abból csak jó születhet” – véli, és bevallja, számára jóleső érzés újat alkotni valami régiből – zenében és kötésben egyaránt.
Több évtizedes zenepedagógusi munkájáért, a hagyományőrzés és népi kultúra ápolása terén elért eredményeiért néhány éve megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is, de mint mondja, van olyan egykori tanítványa is, aki elmondta: nemcsak a zeneóráira emlékszik az iskolaévekből, hanem Manyi gyönyörű ruháira is. Nincsenek kedvenc színei, bár volt egy föld-szín korszaka.
A lilán kívül bármit szívesen visel, számára az anyag minősége a döntő szempont: természetes legyen, az a legfontosabb. Gyapjú, moher, kasmír – sorolja a kedvenceket, műszálas ruhát nem venne magára – magyarázza a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola nyugalmazott zenetanára. A régi pulóverek újrahasznosítása, a minőségi fonal új élete az, ami lázba hozza.
Fotó: Csedő Attila
Az ágyad és a cipőd legyen kényelmes! – Bartos Gyöngyvér Aviva-oktató gardróbja
