A szülők zöme ma már tényleg tudatában van annak, hogy a kora gyermekkori hatások alaposan meghatározzák, hogy kiből, milyen ember lesz. De ebből a képből valahogy kifelejtik a szexualitást, mintha az csak valamikor serdülőkor tájékán bukkanna elő a semmiből. Pedig nem így van.
{hirdetes}
A gyermeknek nemcsak neve, hanem neme is van, szexuális érése pedig már kisbabaként elkezdődik. Dimén-Varga Tünde pszichológussal, integratív gyermekterapeutával ültünk le, hogy ezt a sokak szerint kényes témát kivesézzük.
Belevágok a közepébe: kinek jó a gólyamese?
A szülőknek. De igazából ma már senkinek, mert félrevezető. Ha éppen akkor el is tereli a figyelmet a kényes témáról, valamikor úgyis helyre kell tenni ezt a dolgot.
Úgy látom, hogy nehezen viszonyulunk mi, felnőttek a kisgyerekkori, gyerekkori szexualitáshoz.
Kettős mérce él ezen a téren. Egyrészt a szex ma már mindenütt ott van, mégis, amikor igazán erről kéne beszélni, főleg gyerekekkel, akkor egyfajta prüdéria, szégyenlősség jön elő a mai szülőknél is. Azt tapasztalom, hogy bizonyos szintig tolerálják a gyerekkori szexualitást, vagy elmondanak a gyereknek valamit, de nem mindent. Például olyan lényeges kérdésnél, amit az óvodás már feltesz, hogy hogyan is születik a kisbaba, addig még eljutnak a szülők, hogy az anya hasában növekedik, de azt már nem szeretik elmondani, hogy hogyan jön ki onnan. Holott a gyerek ebben a korban ezt még nem társítja a szexualitással. Ekkor még sokkal könnyebb lenne elmagyarázni, hogy mi is történik valójában.
Milyen jelenségekre szoktak felhördülni, elpirulni a szülők?
Például arra, amikor észreveszik, hogy kisgyerekük a nemiszervével „játszik”. Egyfajta önkielégítést végez, mert rájön arra, hogy a saját testét ingerelni kellemes érzés. Bár ehhez még nem kötődnek szexuális fantáziák, a szülőket mégis zavarja. Elég erős még ma is a tiltás ebben a tekintetben. Tőlem is gyakran megkérdezik, hogy „mit csináljak, mert maszturbál a gyerek”. Napköziben is tapasztalható a jelenség, óvónők is érdeklődnek, hogy mi a teendő ebben az esetben.
Dimén-Varga Tünde pszichológus
És mi a teendő?
Először is meg kell értetni a gyerekkel, hogy ez intim dolog, magánügy. Az, amit ő csinál, az rendben van, viszont nem tartozik másokra. Előfordulhat, hogy túl gyakori lesz ez a megnyilvánulás, annyira, hogy elvonja a figyelmét más tevékenységektől is, ez viszont már jelzés. Mert önmagában a maszturbáció nem jelent problémát, de ha ezt önvigasztalásként végzi a gyerek, akkor azt kell megnézni, hogy mi állhat a jelenség mögött.
Tehát nem szexuálisan kóros dologra kell gondolni…
Nem! Inkább érzelmi elhanyagolásra,vagy arra, hogy nem kap elég figyelmet.
Mi a helyzet azzal az óvodáskori papás-mamás játékkal, amikor egymás testével is „játszanak” a gyerekek?
Ilyenkor azt kell mérlegelni, hogy ez kíváncsiságból fakadó játék-e (ami természetes, hiszen ebben a korban fedezik fel a gyerekek magukat, majd a másik nemet, aki különbözik tőlük), vagy pedig valamit utánoznak. Filmben, élőben láttak valamit, vagy – ami a legveszélyesebb – szexuális zaklatás tárgya volt valamelyikük, és ezt játsszák el. Ilyenkor olyan kifejezéseket használhatnak, olyan mozdulatokat hajthatanak végre, ami nem jön egy gyereknek magától. Ha az első eset áll fenn, akkor meg kell nyugtatni a szülőket. Ettől nem érte trauma a gyerekét, az viszont nagyobb kárt okozna, ha megszégyenítenék. A második esetben viszont tényleg utána kell járni, hogy mi történhetett. Van olyan, amikor a szülő maga sem tudja, van olyan, hogy tudja, de nem akarja tudomásul venni, hogy például pornófilmet, szexuális aktust láthatott a gyerek.
A szülőnek nehéz lehet ilyesmivel szembesülni…
Igen, nehéz, néha szorongató is a téma. De ha titokban kell maradnia a dolognak,és továbbra is ki van téve ilyesminek a gyerek, akkor az őt tényleg traumatizálja.
Mintha nem igazán lenne mintánk az ilyen helyzetek kezelésére. A megfelelő szavakat sem könnyű megtalálni…
Valóban. Például a nemiszerveket, a szexuális aktust sem tudják a gyerekek elfogadhatóan megnevezni. Gyakran csak a trágár kifejezések vannak, másképp nem tudnak beszélni erről. Persze a családokban mindenütt használnak kedveskedő szavakat a nemiszervekre, de egy idő után, a kortársak között, ezekkel élni nevetséges. Éppen ezért fontos lenne a nemi szocializáció szempontjából, hogy már csecsemőkorban, fürdetéskor, pelenkázáskor nevezzük meg a nemiszerveket becézve, de olyan módon is, ahogy később majd a közösségben is ki lehet mondani. Szóval, ki kellene alakítani, használhatóvá kellene tenni a szexualitással kapcsolatos fogalomrendszert, de az a tapasztalatom, hogy a felnőttek sem állnak a helyzet magaslatán, amikor erről kell beszélni. A mintával kapcsolatban pedig úgy látom, hogy a mai szülők talán annyival jobb helyzetben vannak, hogy ők már találkozhattak olyan könyvekkel, amiből tanulhattak. De hogy ennyire intim témáról beszélgetni is tudjanak, például a gyerekükkel, erre nem minden családban van lehetőség.
Nagy baj, ha otthon teljesen tabu a szex?
Szerintem igen. Mert elég egyoldalú az a rengeteg információ, ami a gyerek felé áramlik a világból. És nem biztos, hogy olyan tartalmakat közvetítenek, amelyek valósak.
Sok szülő számára kérdés, hogy mikor kell először beszélni a szexről?
Szerintem ez mondvacsinált probléma. Mert nincs ilyen időpont, ez folyamatos kommunikáció kéne legyen. A mikort mindig a gyerekhez kell igazítani, tehát nem én, a szülő hozom be a témát, hanem megvárom, hogy a gyerek kérdezzen. És akkor arra reagálok. Ha csak a kérdésére válaszolok, akkor nem mondhatok neki semmi olyat, amire esetleg nincs felkészülve. Gondot főleg az okozhat, ha a gyerek a személyes szexuális életre kérdez rá, a szülők itt sokszor összekeverik az őszinteséget a kitárulkozással. Nem arról kell infomációkat adni, hogy mi zajlik a szülők hálószobájában! Az is nagyon fontos, hogy ne technikai felvilágosítást kapjon a testiségről, hanem az információt mindig kössük össze érzelmekkel. Például: anya és apa szereti egymást, ezért szeretnek összebújni, szeretik érezni egymás bőrét, és ha már annyira meztelenek, akkor találkoznak a nemiszerveik… De ezt tényleg csak akkor kell ennyire konkrétan elmondani, ha erre kíváncsi, ezt kérdezi a gyerek. Viszont, ha egyszer rákérdez, hogy ti is szexeltek-e, akkor el lehet mondani nyugodtan, hogy igen, ez a dolog a felnőttek életéhez hozzátartozik.
Olyan szépen, egyszerűen beszélsz erről… És mégis, milyen nehéz néha megtalálni a megfelelő szavakat éles helyzetben.
Mert a témát mi, felnőttek bonyolítjuk el! Ha kérdez, akkor a gyereknek nem kínos. Mi vetítjük bele, hogy kényes dolog.
Talán mert nekünk az?
Nagyon sokat segítene ezekben a helyzetekben a szülői önismeret. Mire eljutunk oda, hogy hároméves a gyerekünk, és kérdez, addig tartsunk már ott felnőttként, nőként, férfiként, szülőként, hogy nyugodtan tudjunk beszélni a szexről. Mert hanem „átörökítjük” a szexualitáshoz kapcsolódó szégyenlősséget, gátlásosságot.
A gyerek kérdez, a szülő válaszol. De közben pirul, és zavarban van.
Akkor mondja ki! „Tudod, nem is olyan könnyű erről beszélni, de megpróbálom.” Tegye egyenessé ezt az utat, a gyerekek ezt rendkívül jól tolerálják! Sőt, lesz egy mintájuk arról, hogy hogyan beszélhetnek valamiről, ami kicsit kínos. A jó szülő-gyerek kapcsolat azt feltételezi, hogy bármiről beszélhetünk, bármikor. Nem alakulnak ki hiedelmek, téves elképzelések a gyerek fejében a szexről, mert nyugodtan elmesélheti: képzeld, azt halottam az iskolában, hogy… És akkor a szülő elmondhatja, hogy ő hogyan látja azt a dolgot, mi a valóság, egyszóval segíthet eligazodni a szexszel kapcsolatos kérdésekben is.
Jelentkezhet néhány olyan helyzet, amit a leggondosabb odafigyeléssel sem lehet biztosan elkerülni. Például tanúja lesz a gyerek szülei szeretkezésének. Okozhat ez traumát?
Az interjú folytatását a Nőileg áprilisi számában olvashatják.
