Hajt a lelkem – Csíky Csengelével szülőségről, harcokról, tehenekről, hogyanbírodról

Színésznő és tehenes gazda. Négy gyermekes édesanya és szervezetvezető. Olyan nő, aki tömegeket képes a célja és víziója mellé állítani. Olyan itthont, olyan szülőföldet álmodik, ahol a szülők jól érzik magukat és ahonnan a gyerekek nem vágyódnak el. A Magyar Szülők Szövetségének elnöke. (A teljes cikk a 2020-as Nőileg magazin júliusi számában olvasható.)

Csíky Csengelét ismerem már egy ideje, de csak szakmai „találkozásaink” voltak, azok is telefonon. Sokszor kértem újságíróként a véleményét oktatásbeli problémák kapcsán, s már ott is félszavakból értettük egymást. Jelen beszélgetés végül összehozott bennünket egy kolozsvári kertben. 

– Hogy lettél színésznőből civil harcos? Miért hagytad ott a színpadot?

– Csak részben hagytam ott. Mindent, amit a színészetről tudok, amit a színpad adott, mai napig használom, akár beszédtechnikáról beszélünk, akár idegrendszerről, akár kiállásról. Egyébként meg a kezdetek kezdetén nem is a színpad volt az, ami engem érdekelt, hanem az érdekérvényesítés. Rögtön a fordulat után, ’90-ben, Székely Mikó-s diákként diáktanácsot alapítottam. 14 évesek voltunk akkor. Nagyon erős igazságérzet volt bennem és harcos lendület, hogy tenni kell ellene, ha egy közösséget bármiféle, általam igazságtalannak gondolt tényező ért. Aztán amikor szakmát és pályát kellett választani, lévén, hogy édesanyám színművészként ment nyugdíjba (mai napig is játszik, Balázs Éva színésznő, szerk. megj.), édesapám karnagy, zenész, színpadi zeneszerző (Csíky Csaba orgonaművész, szerk. megj.), egész életüket a színpadon töltötték, természetes volt, hogy abban a szakmában indulok el, amiről addig a legtöbb információm volt.

Aztán anya lettem, kétszeres, háromszoros és négyszeres anya. Az volt a legfájdalmasabb pillanat, amikor a gyerekeim betegek voltak, lázasak, s le kellett vakarnom magamról őket és zuhany, illat, be a színházba, fel a színpadra…. És a közönséget nem érdekli, hogy az, aki a színpadon áll, az éppen anya és tizenhat fele szakad a lelke. Ez volt az az állapot, amire én nemet mondtam. (…)

Az első harc, amiből háború lett

Csíkszeredából Marosvásárhelyre költözve észrevettem, hogy nincsenek kétnyelvű feliratok az iskolákon, a gyermekeim egy tiszta magyar közösségből vegyes etnikai közösségbe kerültek, és másodrangú állampolgárként kezelték őket.

Csíky Csengele munkásságáért nemsokára átveheti az EX LIBRIS díjat, amelyre alkotókat, közösségeket, a szellem, az erkölcs személyiségeit, az új generáció kiválóságait jelölik.

Ez volt az első, ami kiverte nálam a biztosítékot, mert úgy gondoltam, a kétnyelvű feliratokat használni kell, törvényes jogunk ez. Ez volt az első ügy, amit felvállaltam, de sajnos dugába dőlt. Kudarc volt, nagyon nagy kudarc volt ez akkor. Egy időre visszabújtam az anyaság bőrébe, de jött a marosvásárhelyi katolikus iskolának a kálváriája. A kudarcból tanulva, s a hibát nem szégyellve, teljesen más lendülettel és más hozzáállással fogtam neki a katolikus iskoláért való harcnak. Oda járt a nagy fiam, amikor az egész történet kirobbant, ott volt ötödik osztályos. (…)

A munkám a hobbim

– Áruld el, hogy mi a receptje egy sikeres vállalkozásnak? Egy szervezetnek a felépítéséhez mi kell: tojás, tej, cukor…

– Tükör. Az a rohadt tükör. Szembe kell néznünk önmagunkkal. Főleg abban a bizonyos korban, amikor úgy érezzük, hogy érettek vagyunk. Akkor kell a tükör, hogy tudomásul vegyük magunkat és elfogadjuk pontfix úgy, ahogy vagyunk. Van, amikor a lustaságunkon felül kell kerekedni és a célt, azt a bizonyos víziót olyan hatalmassá kell formálni, hogy ki tudjon rángatni minket a hajunknál fogva a saját dögségünkből, és ráállítson egy olyan cselekvési pályára, amelyből aztán nincs kedved kiszállni. 

A változások pedig nem kívülről jönnek igazán. Mert tökmindegy, hogy hajfestés, szemránckrém, fogyókúra, hízókúra, de ott bent kell megtörténnie ezeknek a dolgoknak ahhoz, hogy reggel úgy kelj fel, hogy indulsz, mész, és élvezed. 

Persze, azt mondják az okosok, hogy találd meg a hobbidat, s a hobbid legyen a munkád. Hát könnyű azt mondani! Mert mi van akkor, ha nem találkozom a hobbimmal, és végig nyögöm az életemet? Én találkoztam a hobbimmal. Hiszek abban, hogy ha rácsatlakozol arra az energiaforrásra, ami téged táplál, akkor az visz magával, mint az örvény. (…)

Hirdetés

– Örülsz a nyilvánosságnak, az elismerésnek?

– Annak örülök, hogy mindez célok érdekében történik. Nem azért teszek valamit, hogy az egómat növeljem, hanem azért, mert hajt a lelkem, és amikor a személyem iránti elismeréssel találkozom, akkor mérhetetlenül zavarba jövök, és el szeretnék bújni anyukám szoknyája mögé. Ez azonban csapatmunka, és most, hogy van erre lehetőség, megragadom: hadd köszönjem meg azoknak az embereknek, akiknek a vállán állni a legstabilabb dolog a világon. Nélkülük nincs semmi, amit én elképzelek. 

– Gyere menjünk most egészen más irányba, jó?

– Csak ne főzzünk!

– Nem főzünk. Tehenet fejünk!

(mosolyog)

– Beszereztetek egy tehenet. Miről is szólnak a te hétköznapjaid?

– Lehet, hogy ezt a véremmel hozom. Nemesi földműves nagygazdák az egyik oldalam, és református lelkipásztor a másik oldalam. Állítólag háromévesen megfejtem a bikát, mármint rossz helyen kerestem a tehén tőgyét. Máskor meg, szintén hasonló korú lehettem, égre-földre kerestek Korondon kinn a hegyen, és este, amikor már ellátták az állatokat is, s a leányka még mindig nem volt sehol, dédnagymamám enni adott a malacoknak, akkor talált meg engem a malacok között, édesdeden aludtam. A színházi pörgésből engem a szüleim időnként hazaadtak a nagyszülőkhöz. Én ott pihentem meg, ott nyugodtam meg és ott éreztem magam otthon. És ugyanezt az életet teremtjük most meg.

Három éve vannak tyúkjaink, kecskék, kutyák, és én közöttük tudok megnyugodni. Úgy hívom, hogy leföldelem magam.

Mezítláb érzem a legjobban magam a veteményesben, az állataimmal. Óóó, az ember persze meggyőzi a férjét, hogy azért kell tehenet tartani, mert sok a gyerek, sokba kerül a tej, meg a tejtermék, és én azt mind elkészítem a frissen fejt tejből, s az milyen jó lesz nekünk anyagilag, de nem ez az igazi oka, hanem az én lelkiségem. (…)

Csíky Csengele 1999-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen. 1999 és 2001 között a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színésze, 2002-től a Csíki Játékszín társulatának tagja. Rendezőként és rendező asszisztensként is dolgozott. Évekig harcolt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumért. 2017-ben alapította meg a Magyar Szülők Szövetségét.

Fotó: Rab Zoltán