Olyan régóta része az életemnek a hajhullás, hogy már furcsa is lenne, ha másmilyenek lennének a hétköznapok. Nevezhetjük ezt elfogadásnak. De nem beletörődés vagy feladás, hiszen az túl fájdalmas lenne. Főként nőként, elengedni azt, hogy bármennyi haj legyen a fejemen. Ma már azonban könnyebb: egyrészt azért, mert már nem vagyok kamasz, elfogadtam a külsőmet. Másrészt, egyre több nőt (és férfit is) látok nyíltan beszélni, főként a közösségi médiában arról, hogy küzdenek a hajhullással, vagy éppen ellenkezőleg, elengedték a hajszálakat, és vállalják kopaszságukat. Mindez azonban még messze nem azt jelenti, hogy a hajhullással küzdőket nem stigmatizálnák.
Ahogyan kezdődött
Kiskamasz koromban kezdett rohamosan hullani a hajam: minden hajmosásnál maroknyi csomó gyűlt össze, reggelente a párnáról is gyűjtögettem az elhullott szálakat. A gyógyszertárakban akkoriban fellelhető összes táplálékkiegészítőt kipróbáltuk, igen kevés sikerrel. Aztán jött egy átfogó kivizsgálás, mindenféle teszt, aminek a végén sem lettünk okosabbak. „Örülni kell, kislány, nincsen semmilyen komolyabb baja! Csak hull a haja…” Ennyi. Tizenhat évesen azonban vékonyka vigasz az, hogy nincsen semmilyen életveszélyes betegséged, csak szépen, lassan megkopaszodsz.
Akkor még úgy voltam ezzel: inkább legyen valami bajom, s a régi dús hajam.
Aztán, amikor végzős koromra már egyértelműen nemcsak hajhullásról, hanem kopaszságról volt szó, egy erre specializálódott szakembert is felkerestünk. Androgén alopécia – azaz hormonális alapú hajhullás. Ez a diagnózis. A prognózis? Állandó állapot, életen át tartó küzdelem minden egyes hajszálért. Magyarul: amíg naponta kezelem, addig lesz hajam, amint abbahagyom, megkopaszodom.
Na, bumm. Elsőéves egyetemista voltam. A fene törődött azzal, hogy szedjem a bogyókat, naponta kétszer kenegessem a fejbőröm. Az életviteli szempontokról nem is beszélve: az alváshiány, az alkohol, a dohányzás, a stressz és a helytelen táplálkozás mind-mind kedvezőtlen hatással vannak a hajhagymákra.
A lelkem is tarrá vált
Kevesebbnek éreztem magam, nagyon sokáig. Mert a hajhullás a lelkedet is megviseli: torzul az énkép, odalesz az önbizalom, szorongsz, gyászolsz. Nőként, fiatal nőként kegyetlen állapot. Ekkor kezdtem túl sokat, túl erőteljesen sminkelni. Felerősödött bennem a torz megfelelési kényszer. A korai párkapcsolataimat, a szexualitásomat is meghatározta a hajam hiánya.
A hajhullást két nagy csoportra osztják a szakemberek: az egyik, hogy az ún. hegesedő hajhiány során gyakorlatilag elhalnak a hajhagymák, az állapot visszafordíthatatlan (például a hajas fejbőrt érintő égési vagy fagyási sérülések után), valamint a nem hegesedő hajhullás, amelynek kiváltó okai különbözőek (autoimmun betegségek, hormonális elváltozások, kemoterápia), de ide tartoznak a stressz alapon vagy esetleg a hiányos táplálkozás következtében bekövetkező hajhullásos állapotok is. A nem hegesedő hajvesztés nagymértékben visszafordítható, de nem mindig gyógyítható teljes mértékben.
A hajhullást egyébként mi, nők életünk során többször is megtapasztalhatjuk: szülés után, szoptatás alatt sokaknál fordul elő jelentősebb hajveszítés, amely leggyakrabban magától helyreáll, de a menopauza is okozhat hajhullást – ebben az esetben ellenben érdemes mielőbb kezelni a helyzetet.
Most? Megvagyok – én is, a hajam is
Tizenévvel ezelőtt kötöttünk egy fogadást a barátnőmmel: akkor meggyőződéssel állítottam, hogy negyvenéves koromra biztosan nem lesz hajam. Az egyezség úgy szólt, akkor majd ő is rövidre nyírja a fürtjeit, és együtt elutazunk valahová. S lám, nyakunkon a szülinap, és én nem vagyok kopasz. És amíg fenntartom a napi, heti hajápolási rutinom, nem is leszek teljesen kopasz. Viszont
nagyon kevés a hajam, és jelentős napi erőfeszítésbe kerül az, hogy ez ne látszódjon.
Lehet, eljön az idő, amikor már nem lesz időm, energiám vagy pénzem erre a rutinra. Lehet, úgy döntök, már nem fontos a hajamhoz ragaszkodnom. Egyelőre azonban még nem tartok ott.
Egy 2015-ben, angol és német kutatócsoport által végzett felmérés azt vizsgálta: a hegesedő és nem hegesedő hajhullás milyen pszichológiai hatással jár, hogyan hat a nők életminőségére. Negyvennégy, 18 és 70 év közötti nő vett részt a kutatásban. Egyértelműen hosszabban tartó negatív hatással van a hegesedő hajhullás az életminőségre, ellenben a pszichés terhelés mindkét csoportnál jelentős: a visszafordítható hajhullásban szenvedők még jóval azután is szorongtak, hogy javult az állapotuk.
Egy 2020-as tanulmányban – ahol alopecia areata típusú hajhullást tapasztaló férfiakat és nőket egyaránt kérdeztek – a résztvevők „lesújtónak” értékelték a diagnózist, az állapot következtében szomorúságot, szégyent, frusztrációt és dühöt éreztek. A megkérdezettek zöme szorongott a betegség kiszámíthatatlansága, a kiújulás lehetősége és a külvilág előítéletei miatt. A válaszadók nagy hányada a hajhullásos állapot miatt kerülte a társas kapcsolatokat, amely hosszan tartó hatással volt a párkapcsolataikra is.
Jobban kiborított, mint a betegség
Kiss Izabellánál 2024 decemberében – hosszas keresgélés után – diagnosztizáltak Hodgkin’s limfómát, azaz nyirokmirigy-daganatot. Rögtön megkezdték a kezelést. „A harmadik kemoterápia után kezdett rohamosan hullani a hajam. Derékig ért. Soha nem volt rövid hajam. Nagyon nehéz volt. Amikor kiderült, hogy beteg vagyok, ez volt az első gondolatom, hogy nem lesz majd hajam. Jobban kiborított, mint a betegség maga” – vallja be. Bár tudta: óhatatlanul bekövetkezik a hajhullás is, hiszen kislányát két és fél éves korában daganatos betegséggel kezelték. Nem először látta tehát Izabella a „forgatókönyvet”.
„Belső szorongás volt bennem. Éjjelente arra ébredtem, hogy nincsen hajam.
Ekkor azt beszéltük a párommal, hogyha ez a helyzet ennyire felzaklat, akkor jobb ha túl leszünk rajta: kisírjuk magunkat, meggyászoljuk” – meséli. Így aztán – mintegy ritualisztikusan – kislánya vágta le a hosszú haját. Mindketten sírtak: egyrészt gyászolták azt, amit elveszítettek. Másrészt örültek annak, hogy Izabella egyébként jól viseli a kezelést, s hogy a hajvesztés ebben egy stáció – állomás, amely a gyógyuláshoz vezet.
Nőként nehezebb
„A hajvesztés a nőknél – legalábbis, ahogyan a környezetemben azt megtapasztaltam más betegeknél is – a nőiesség egy részének az elveszítése. Ha el- vagy kivonulhatnál a világból, akkor sokkal könnyebben viselnéd, hogy nincsen hajad. De ki kell mozdulni, kendőt, turbánt, parókát tenni a fejedre, és kell menni” – hangsúlyozza Izabella.
Nagyon sokan visszavonulnak, szégyenkeznek. Nem feltétlenül alaptalanul.
„Megbélyegeznek, ez kétségtelen. Nem szóban, tettel. Nem ítélem el az embereket, mert tabutéma továbbra is: még mindig nem beszélünk eleget a betegségről. Én nem álltam meg, továbbra is jártam közösségbe, és bizony, sokszor úgy kezeltek, mint egy leprást” – jegyzi meg.
Ha kopasz vagy, biztosan rákos vagy
A kopaszságot – legalábbis a nőknél – legtöbben a daganatos betegségekkel asszociálják: s bár szenvednek a bélyegtől azok is, akik más okból kopaszodnak, a betegeknek is plusz teher az előítélet. „Ha kopasz vagy, akkor biztosan rákos vagy, s ha rákos vagy, akkor biztosan meghalsz. Nehéz a sok rossz tapasztalat és rémhír mellett az emberekbe beletáplálni, hogy nem mindenkinek kell meghalnia, aki rákos. Nehéz beszélni is ezekről a dolgokról. De az a tapasztalatom, hogy a betegnek kell erősebbnek, nyitottabbnak lennie ahhoz, hogy elfogadják, megértsék. És ki kell mondani azt, hogy mire van szükséged. Ha te nem kiáltasz, akkor nem hallja meg senki” – magyarázza Izabella.
Egyébként tapasztalata szerint, aki jól bírja a kezelést, annak a hajhullás nagyobb trauma: felerősíti a betegségtudatot, a külvilágnak is jelzi, valami baj van.
A férfiaknál nem annyira szembetűnő kopaszság, véli Izabella. „Legalábbis nem arra asszociálunk rögtön, hogy beteg. A nőknél a haj státusz, büszkeség. Ha szép, sok hajad van, akkor nőies vagy. Ha nincs, akkor le vagy írva” – teszi hozzá.
Izabella haja most már serken: az aktív kezelési időszak vége felé már pelyhesedett, most már „összefüggő hajkoronája van”. „Sokkal jobban áll a rövid haj, mint gondoltam volna. Fiatalosabb, lendületesebb. Ha ez nem történik meg, lehet, hogy mindig hosszú hajam lett volna. Soha nem próbáltam volna ki semmi mást. Boldogsággal tölt el, hogy most kipróbálhatok több frizurát is. Jó is volt tehát ebben a rosszban” – hangsúlyozza Izabella. Tanácsként pedig üzeni a sorstársaknak – a daganatos betegségben és a hajhullással küzdőknek is: beszélni kell ezekről a dolgokról, megtalálni azt a közösséget, amely fel- és nem leépít. És mantrázni minden nap, amíg el is hisszük: szépek vagyunk, hajjal és anélkül egyaránt!
korábban írtuk
Munkafüggőség – amihez gyakran tapsol a környezet
A munkafüggőségnél nincs fizikai függőség, nincs sóvárgás, ami nagyon nagy szenvedést okoz más függőség esetében, és ez előny. Viszont nehézség is, mert egy viselkedés az, ami kiváltja az adrenalint, ami a jó érzést hozza el.
