Tanárnak készülök – dobja be rögtön Gé, középiskolai romántanár lenne, teszi hozzá. „Nagyon jó példát mutatott egyik tanárom, ezért döntöttem a pálya mellett. Igazából nagyon nehéz jó pedagógusnak lenni, sajnos inkább rossz példákat látok, mint jókat. Azt hiszem, erre a pályára születni kell” – magyarázza. A tanárok többsége belefáradt, sokan motiválatlanok vagy csak kényszerpályán vannak, sorolják a beszélgetőtársaim.
Rajta áll vagy bukik minden?
Igazából a tanártól függ, hogy egyik-másik tárgyat kedveled vagy sem – jegyzik meg: az unalmasabb, „töltelék” tárgyakat is érdekessé, érthetővé tehet egy jó szakember. „A gazdaságtant valójában csak heti egy órában tanuljuk, igazából sok jelentősége nincsen, a tanárnő mégis érdekessé, izgalmassá teszi. A kedvencem” – meséli Té.
Kétféle pedagógus létezik, jegyzi meg Á: a „bratyizós” és a „magasról-teszek-rá”. „Rendszerint az idősebb tanárok már belefáradtak, belefásultak a tanításba: besétálnak az osztályba, leadják az anyagokat, aztán jöhet a következő óra. Igazából ezzel sincsen baj, lelkiismeretesen dolgoznak, de semmi több.
Gondolom, még sok olyan terület van, ahol ugyanígy dolgoznak az emberek” – fejti ki E.
A „jópofizás” – kétélű fegyver
A „jópofizásnak” is vannak hátulütői: a fiatalabb pedagógusok esnek gyakorta ebbe a hibába, így igyekszenek elnyerni a diákok szimpátiáját.
– osztja meg Zsé. Ká szerint nem „jópofizásról” van szó. „Szerintem mi még úgy nőttünk fel, hogy a tanárnak szigorúnak és igazságtalannak kell lennie. Hogy tanár és diák között nem lehet közvetlenebb, bensőséges vagy akár partneri viszony. Több olyan tanárom is van, akivel a sulin kívül is beszélgetünk. Szerintem ez nem jópofizás, simán azt mutatja, hogy érdeklődnek a diákjaik iránt” – hangsúlyozza Té.
„Látott már élő gyermeket?”
Felvetem: ha tehetnék, mit tennének kötelezővé minden tanár, pedagógus számára? „Ha valamilyen formában megoldható lenne, elvárnám a pedagógusoktól, hogy ne legyenek olyan bizalmatlanok. Sokszor tapasztaljuk, hogy a legrosszabbat feltételezik rólunk. Jó lenne, ha egy kicsi jóindulattal viszonyulnának a diákokhoz” – magyarázza Zsé. Dé több gyakorlati oktatást tenne kötelezővé, hogy a pedagógiai képzés arról szóljon, hogy hús-vér fiatalokkal dolgozzanak, tőlük- és velük tanuljanak a pedagógusi pályára készülők.
– osztja meg Er. Az Instán látta a minap, teszi hozzá, egy pszichológus írta, hogy a tinédzserektől nem várható el, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottak legyenek, hogy ne dacoljanak és lázadjanak, hogy tudják, mit akarnak, hisz ez nem ennek a korosztálynak a jellegzetessége. „Biztos vagyok benne, hogy az egyetem alatt ezeket mind megtanulták a tanáraink, aztán meg kezdenek tanítani, és irreális elvárásokat támasztanak felénk” – jegyzi meg.
Holisztikus szemléletmód, egymással kommunikáló tanárok
Az elvárások valóban irreálisan magasak, visszhangozzák a többiek. „Lehet, hogy tényleg az oktatási rendszer a felelős mindenért, de úgy látom, sokszor a tanárok egymással is versengve próbálnak a lehető legtöbbet kihozni a saját területükről: az ő tantárgyukból kellene a legtöbbet készülni és a legjobban teljesíteni. Mintha megfeledkeznének arról, hogy nekünk másból is kell tanulni. Talán jó lenne, ha a pedagógusok egymás között néha megbeszélnék, hogy ha tegyük fel egy diák nagyon jó matekból, fizikából és mondjuk angolból, akkor az legyen elég. A többi tantárgyból legyen elég, ha csak elég jó” – fejti ki E. Zsének például a minősítgetéssel van baja: ha valahol nem teljesítesz jól, akkor rögtön lusta vagy.
– meséli. A pedagógusok zöme pedig természetesen az eminens tanulókat kedveli. „Velük kevesebb a baj, s persze a pedagógusnak is dicsőség, ha a diákja jól teljesít. Ezzel így nem is lenne gond, ellenben sok tanár személyiségjegynek veszi azt, hogy milyen jegyeid vannak: nem tudnak az osztályzatoktól elvonatkoztatni, és csak azok alapján ítélnek meg” – fejti ki Té.
és a személyiségünkhöz igazítani az elvárásokat. „Nyilván ez azt feltételezné, hogy a tanárok sokkal többet foglalkozzanak a diákok nevelésével, nem csak a tanításával, de szerintem mi itt, Romániában ettől még nagyon messze vagyunk” – jegyzi meg keserűen. Dé például nagyon gyakran hallja, hogy „a tanár is ember” – nyilván, hisz pedagógus szülők gyermeke. „Azért ilyen rettentően nehéz szakma ez, mert nem szalagmunkát kell végezni: minden diák és minden közösség más. Nagyon nyitottnak, rugalmasnak és empatikusnak kellene lennie minden pedagógusnak” – magyarázza. A jó tanár ugyanis nemcsak jól magyaráz, hanem jól is hallgat, és tanulni is hajlandó.
korábban írtuk
Iskolai bullying – ilyen helyzetben nincs vesztegetni való idő
Szülői kötelességünk, hogy tudjuk, milyen jogok illetnek meg akkor, ha iskolai bullying áldozata a gyermekünk, és azt is, hogyan szerezhetünk érvényt ezeknek. Ebben a hónapban erről beszélgettünk Lukácsi Katalin ügyvéddel.
