Analóg november – „Visszataláltunk a mindennapok emberibb ritmusához”

Nagy sikerrel zárult a magyarországi és erdélyi iskolák számára meghirdetett Analóg november kihívás. A program célja az volt, hogy a diákok egy hónapon át tudatosabban használják az okostelefonjaikat, és minél több időt töltsenek offline tevékenységekkel. A kezdeményezéshez több mint 500 iskola csatlakozott – a résztvevők összesen 16 millió percet, vagyis 30,4 év képernyőmentes időt gyűjtöttek össze. Erdélyben a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum bizonyult a legeredményesebbnek, ezért egy ott dolgozó pedagógust, Tőkés Rékát kérdeztük: mi volt a tanulsága számukra a tudatos telefonhasználatnak, az offline heteknek.

Hirdetés

Fotó: Illusztráció: Freepik.com

– Mit adott az analóg november pedagógusként, és mit magánemberként? Mire jutott idő például, amire korábban nem? Mennyire volt nehéz megállni a vállalt offline-ságot? Voltak „elvonási tünetek"? Mivel teltek az offline órák?

– Első nekifutásra egy pillanatig sem merült fel bennem a kétely, hogy nehézséget okozna az OUT! applikáció használata vagy az offline üzemmódra való átállás. Szeretem a kihívásokat: egy új, ráadásul hasznosnak ígérkező kezdeményezés inkább tölt el izgalommal, mint aggodalommal. Sűrű mindennapjaim miatt azzal az eltökélt szándékkal vágtam bele, hogy az így felszabaduló időt a családomra fordítom majd. A gyakorlat azonban – mint oly sokszor – némileg átírta az elméleti terveket. Az iskolában, a tanórák alatt többnyire sikerült offline maradnom, ám módszertanos tanárként hetente 4–5 diákkal készülök a következő heti óvodai vagy elemi tagozatos tanításra, ezért gyakran szükséges velük telefonon egyeztetnem. Emellett ingázó pedagógusként, két iskola között mozogva – az óvodákkal együtt négy –, naponta kapunk e-maileket és WhatsApp-üzeneteket (nem is szólva a Messengeres csoportokról), amelyekre érdemes odafigyelni. Így aztán

Hirdetés
sokszor előfordult, hogy a tanítási nap végére gyűlt csak össze az offline időm.

A beérkező információk tömegét délutánonként hosszú idő volt feldolgozni és megválaszolni, olykor mégis szelektáltam, és csak a legfontosabb üzenetekkel foglalkoztam. Az otthoni offline idő csendesebb, bensőségesebb pillanatait sütögetéssel, olvasással, a kisfiam délutáni tanításával, közös beszélgetésekkel és játékokkal töltöttem. Hétvégente, nagy ritkán, még egy-egy film is belefért. Így vált az offline lét nem csupán technikai kihívássá, hanem egyfajta lassú, derűs visszatalálássá a mindennapok emberibb ritmusához.

– És a diákokra hogyan hatott? Volt valami különbség a novemberi gyermekek és mondjuk, az októberiek között, a képernyőzés tudatos visszaszorítása után?

– Véleményem szerint egy hónap nem elegendő arra, hogy ez a fajta tudatos jelenlét valódi szokássá váljon; ehhez hosszabb, lassabban érlelődő folyamat szükséges. Ennek ellenére, a diákok többségének nem okozott különösebb nehézséget az alkalmazás használata. Az osztályokban gyűjtött időeredményekből azonban jól látszik: sok általános és középiskolás tanulónk naponta akár a 360 offline percet is összegyűjtötte, ami arra enged következtetni, hogy ők már a kihívást megelőzően is visszafogottabban interneteztek. A többiek esetében – akik csak a felét vagy még ennél is kevesebb offline időt értek el – valószínűleg valódi nehézséget jelentett a kihívás, mégis szívesen bekapcsolódtak a közösségi kezdeményezésbe.

Ez önmagában is jelentős előrelépés, hiszen a részvétel igénye és a próbálkozás szándéka sokat elárul a hozzáállásukról.

Diákjaink nagy része egyébként már a kihívást megelőzően is egymással beszélgetve töltötte a szüneteit; az iskola utáni internethasználat mértékéről talán a szülők tudnának leginkább objektív képet adni. A tanórákon pedig – ahol a pedagógus nem engedélyezi a telefon használatát – a legtöbben valóban elteszik, néhol elzárják a készülékeiket. Összességében mégis főként a nagyobbaknál volt kézzelfogható a változás: a szünetek idején többen jöttek ki a folyosóra vagy az udvarra, és érezhetően nagyobb lett a pezsgés, a vidám zsongás az iskola tereiben.

Az Analóg november kihívás a Szent István Intézet, a Kapcsolj ki! mozgalom és az Out! applikáció összefogásában valósult meg, és a kihívást több vállalat is nyereményekkel támogatta. Az Analóg november szakmai partnere mások mellett a Bethesda Gyermekkórház, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége és az Oktatási Hivatal és az Ifjúságkutató Intézet is.

– Mit gondol, – az értékes nyereményen és vásárlási kedvezményeken túl – mi volt a legfőbb haszna a programnak, mind a közösség, mind az egyének életében?

– Biztos vagyok benne, hogy elsősorban a nyeremény adta meg azt a plusz motivációt, amelyre szükség volt ahhoz, hogy a kihívást sikerrel teljesítsük. A mai diákokat – valljuk be – ösztönözni kell, mert ha megvan a kellő motiváció, a siker szinte garantált. Mindemellett

a fiatalok, sőt gyakran még a felnőttek körében is beszélhetünk bizonyos fokú telefonfüggőségről, amelyet az Analóg november kezdeményezés csillapítani, visszaszorítani kívánt.

Mi, pedagógusok már a kezdetekkor rendkívül lelkesek voltunk, hiszen a Peda mindig is erős, összetartó közösségként működött. Valahányszor össze kellett fogni, rendre kiálltunk egymás mellett. Ezt a közös lendületet erősítette hétről hétre a heti eredményhirdetés is, ahol végig az élen álltunk. Így indult el minden: az igazgatónk, tanítók, tanárok és iskolai dolgozók közösen fogalmaztuk meg a heti célokat minden egyes osztály számára. Aztán csatlakoztak a diákok, a szülők, a rokonok, régi tanulóink és minden jóakaró ismerős. Tanári pályafutásom során ekkora léptékű összefogásnak még nem lehettem részese. Ez a program az egyén számára is önbizalmat adó, a közösség számára pedig családias, összetartozást erősítő élményt teremtett – olyasmit, amire a mai, rohanó világunkban egyre nagyobb szükségünk lenne.

– Mennyivel voltak jobbak, nyugodtabbak, tartalmasabbak az offline hetek?

– Tanárként azt tapasztaltam, hogy a szünetek alatt többet beszélgettünk egymással a kollégákkal, és én magam is sokkal közelebb kerültem a diákokhoz. Családanyaként pedig sikerült valamivel több, valóban értékes időt a családomra fordítanom. A diákok szüneteinek tartalmasabbá tételére igyekeztünk kisebb programokat szervezni, ebben pedig az iskola diáktanácsa volt a legnagyobb segítségünkre. A diák mindig jobban tudja, mire van szüksége a saját korosztályának, így születtek meg a legjobb ötletek. Bár intézményünk terei sajnos nagyon szűkösek, sikerült néhány olyan zugot kialakítanunk, ahol társasjátékokat helyeztünk el „Társasozzunk, cserébe 10–15 perc offline időért!” feliratokkal.

Az utolsó hétre még kézműves sarkot is létrehoztunk: itt karácsonyfadíszeket festhettek és filcből varrhattak a diákok. És volt rá igény – minden szünetben akadt társasozó vagy alkotni vágyó gyereksereg.

Vagy a pénteki nagyszünetekben flashmobokat is szerveztünk. Iskolánkban sok tehetséges diák van, akik modern táncot vagy néptáncot tanulnak, az ő közreműködésükkel hívogattuk táncra az iskola apraját-nagyját. A merészebb tanulók és pedagógusok örömmel csatlakoztak, így a péntek délelőttök igazi közösségi élménnyé váltak.

– Lesz-e folytatás? Úgy értem, valamiféle önként vállalt analógság?

– A kihívás végét követően különös érzés volt megtapasztalni, hogy többé nem kell offline időt beállítanom, és nem szükséges figyelnem a gyűjtött percek alakulását. Személyes tapasztalatom, hogy egyértelműen kevesebbet használom a telefonomat, olykor még keresem is, mert már hozzászoktam ahhoz, hogy hosszabb ideig nem veszem kézbe. Az adventi időszakban – ahogy sokan mások – én is igyekszem befelé fordulni, elcsendesedni és ráhangolódni az ünnepre. Ilyenkor természetesen ritkábban nyúlok a telefonomhoz, de ez már évek óta a mindennapjaim része. A közösségi összefogás azonban számos pozitív hozadékkal járt – nemcsak az egyén szintjén, hanem lélekben is. Olyan megerősítő, emberközeli tapasztalat volt, amelyre a mai világban különösen nagy szükségünk van.

„Már az első napokban felfigyeltem arra, hogy milyen jó érzés, ha nem szakítják meg a figyelmemet a folyamatosan érkező értesítések. Mivel megváltozott a napi ritmusom, koncentráltabbá váltam, így javasoltam a gyerekeimnek is, hogy csatlakozzanak. A férjem sem maradt ki, ő is hűségesen gyűjtötte az offline időt. A családban egymást motiváltuk és észrevettük, hogy annyi idő nem szivárog el észrevétlenül a napból. A fiam többet olvasott, a lányom koncentráltabban tudott figyelni az iskolában és itthon tanulni. Kevesebb volt a digitális vita, többször beszélgettünk. Úgy gondolom, hogy mindannyian mentálisan regenerálódtunk, nyertünk valamit az elmúlt hónapban, egy jól sikerült családi projektet zártunk. A kihívás teljesítése megerősített abban, hogy a tudatos digitális egyensúly nem luxus, hanem szükséglet. Az OUT! applikáció segített letenni a telefont, segített kilépni a digitális világból rövidebb-hosszabb időre. Sikerült jobban jelen lenni a hétköznapokban. A jövőben is szeretnénk figyelni az offline időre, mert nagymértékben hozzájárul a kiegyensúlyozottabb élethez.”

Székely Emőke-Katalin, tanítónő, Tamási Áron Gimnázium

korábban írtuk

A gyermekjog nem arról szól, hogy a gyerek bármit megtehet
A gyermekjog nem arról szól, hogy a gyerek bármit megtehet

Heves reakciók és hozzászólások érkeztek a Joggal, örömmel sorozatunk legutóbbi részéhez, néhány véleményező szerint a gyermekjogok hangoztatása amolyan divatos elmélet... A jogok nem ajánlások, kötelező biztosítani és érvényesíteni őket.

Hirdetés