A mentőkutyáknak a segítségnyújtás tulajdonképpen játék. A kiképzésük, hogy nyomokat keressenek, áldozatokat, eltűnt személyeket találjanak meg az erdőben, a hegyekben, hóban, arra épül, hogy ha teljesítik ezt a feladatot, akkor játék lesz a jutalmuk. És a játékért mindenre készek – magyarázza Kovács Zoltán Róbert, aki a Maros megyei hegyimentők vezetője lassan 16 éve, és Tas kutyája 5 éve segíti a szolgálat munkáját. Amikor ugyanis blokklakásból kertes házba költöztek, úgy döntött a család, kutyát is szeretnének, de Robinak már akkor konkrét tervei voltak.
– Kilenc éve voltam hegyimentő, és egyértelmű volt, hogy nem házőrző, hanem mentőkutyám lesz. Kikértem egy ismerősöm, Kocsis Attila tanácsát, aki kutyaoktató és tenyésztő is, és meggyőzött, hogy a holland juhász tökéletes lesz mentőkutyának. Ez a fajta különleges, mert kevés van Romániában, sőt Európában is, így nincs túltenyésztve, bár nem munkakutyák. Én bíztam Attilában, és tudtam, hogy olyan kölyköt fog adni, ami nekem való, és megígérte, hogy segít elindulni az úton, segít kiképezni a kutyát.
– Hogy zajlott a kiképzés?
– Nem is a kutyával, hanem velem kezdte az oktatást. Mivel előtte soha nem volt házikedvencem, mindent meg kellett tanuljak, ráadásul egy kereső kutyával, akivel sokkal több munka van. Így Attila foglalkozott velem, én meg a kutyával. Nem volt egyszerű, mert nagyon szigorú kutyakiképző, és ha nem foglalkoztam otthon egy napot Tassal, ő ezt rögtön észrevette, és nagyon letolt. Naponta legalább egy-két órát kellett gyakoroljunk.
Tassal
Az első két év a legfontosabb, amikor minden alapot megtanítunk a kutyának. A mentőkutyáknál ki kell alakuljon a keresőösztön. Hamar
megtanultam azt is, hogy soha nem a kutya a hibás, hanem a gazdája. Ha foglalkozol a kutyával, az meglátszik rajtuk, és az is, ha nem.
Ez minden kutyánál így van. Persze esetünkben van egy két rossz szokás, amiről nem tudtam leszoktatni Tast.
– Például?
– Hogy ne legyen agresszív más kankutyákkal. Ő mindenkit akar dominálni. És persze, ha a hegyekben vagyunk, és kiszökik eléje egy őz, képes lenne utána futni, mert ezt ő is élvezi. Persze, ha odafigyelek, akkor már látom rajta, hogy valami rosszban sántikál, és rászólok. Illetve az is jó, hogy ha hívom, mindig visszajön.
– Elmeséled hogyan tanulta meg a mentést, a keresést?
– Komplex procedúra. Először azt kellett megtanítani, hogy nyomot kövessen. Ezt négyhónapos korában kezdtük, és úgy nézett ki, hogy meg volt kötve, mondjuk, egy bokornál, én kézbe vettem egy marék kutyaeledelt, és minden lépésemnél beletapostam egy keveset a nyomomba, úgy, hogy még fű, föld, levelek is rákerüljenek. Amikor kiadtam az utasítást a kutyának, hogy „Keres”, akkor ő a nyomot kellett kövesse, aminek végén egy nagy adag kaja várta őt. Aztán egyre hosszabbak voltak ezek a nyomok, majd nem is étel, hanem a kedvenc játéka várta őt a célnál, s végül a nyomokba sem rejtettünk semmit. Ez a felszíni keresés gyakorlat odáig fejlődött, hogy elértük, hogy ha kiadom a Keres vezényszót, ő addig megy, míg valahol embert talál. Akkor ugatni kezd, mert ő a játékra vár, és ugatással kéri azt. Ez vezet minket a sebesülthöz. Tas pedig addig ott marad mellette, míg a csapat az ugatását követve oda nem talál.
– Tas és társa, aki nemrég csatlakozott a csapathoz, Néró, a labrador, lavinamentésben is tudnak már nektek segíteni.
– Egyik kollégám látva Tas munkáját, úgy döntött, amikor szintén kutyát vásárolt, hogy szeretné ő is kiképezni Nérót mentő- és keresőkutyának. Természetesen támogattam ezt az ötletet, és nagyon ügyes Néró is, akit szintén Attila képzett ki.
Néró
Pár éve mindketten részt vettek lavinamentős kiképzésben. Mi télen hegyimentőként többnyire a hegyekben vagyunk, és nagyon sok mentésünk van. Kíváncsi voltam, hogy Tas lavinamentésben is segítségünkre tudna-e lenni. Egy francia csapat segítségével megszerveztük az első országos lavinamentő kutyás képzést. Azóta egy kollégánk Franciaországban kitanulta ezt a szakmát, így most már ő is ki tudja képezni az arra alkalmas kutyákat lavinamentőknek.
– Ez a kiképzés hogyan zajlik?
– Ez egy tíz napos iskola, és hasonló a felszíni kereséses kiképzéshez. Itt ásunk egy nagy gödröt a hóba, ahová bebújik egy ember és ott várja a kutyát a játékával. Integet neki, majd bebújik a lyukba. A kutya bemegy hozzá, mert kell neki a játéka. Ezt a feladatot is egyre nehezítjük. Később már nem látja a játékát a kutya, csak egy embert, aki bebújuk a lyukba, aztán egyre messzebb lesz ez a gödör, majd betemetjük hóval az “áldozatot” stb.
A kutya a vezényszóra emberszagot keres, mert ez már ösztönösen benne van és amint megérezte, ásni kezd és kihúzza a hó alól. Ez persze csak képzés alatt van így. Akcióban nem a kutya ássa ki és húzza ki az embert a hó alól, de egyébként ki tudná.
Olyan erejük van, hogy akár engem, a 90 kilómmal ki tud húzni a hóból.
– És ilyenkor is jön a játék?
– Igen, az nagyon fontos, hogy amikor a csapat odaér a helyszínre, én játszani kezdek a kutyával, hiszen ezzel dicsérem meg. A többiek pedig gyorsan elkezdik a mentést.
– Miért hasznos egy mentőkutya?
– Lavinamentésnél például azért, mert az ember a hó alatt 15 percig kap levegőt, utána 90 százalékkal kevesebb az esély a túlélésre. Egy kutya viszont 5 perc alatt rátalál a hó alatt az emberre. Ha valaki a hegyekben, erdőben téved el, sebesül meg, a kutya akár 10 ember munkáját is át tudja venni a keresésnél.
– Ezt hogyan képzeljük el?
– Például egy erdős részen úgy zajlik a keresés, hogy 5 méterenként áll egy, aki pásztázza a saját részét. Egy kutya viszont egy 100 méteres sávot, 50 métert jobbra és 50-et balra át tud nézni. És az ő munkája tutibiztos. Velünk sajnos már történt meg, hogy elmentünk egy sebesült mellett, mert nem vettük észre, csak visszafelé. Egy kutya ilyen hibát nem követ el. Ő akár 10-20 ember munkáját is csinálja. Két kutya meg már ötven ember, akik mehetnek máshová, és ez nagyon fontos. Főleg, hogy nálunk még nem működik az az összefogás, amit külföldön látunk, hogy egy egész falu megindul egy eltűnt ember keresésére. Itthon nehéz toborozni.
– Minden kutya alkalmas mentőkutyának?
– Nem. Még a keresőkutyák közül sem mindegyik tud például együtt dolgozni a hegyimentőkkel. Mi kipróbáltuk olyan kutyás egyesületekkel, ahol vannak keresőkutyák, de hamar rájöttünk, hogy akik csak erdőben keresnek nyom után, nem tudnak extrém terepen teljesíteni: fel- és leugrani sziklákról, átmenni a patakon vagy egy kisebb hídon.
Tas úgy mászik a sziklán, mint egy hegyi kecske, mert kiskora óta vittük magunkkal a hegyekbe, és ehhez hozzászokott. Minden mentőkutyát így kell nevelni, hogy szokjon hozzá az extrém helyzetekhez, a nehéz terephez és ne pánikoljon. Sajátítsa el annak a technikáját, hogy különböző helyeken vagy akár hóban hogyan kell közlekedni. Fontos, hogy a célhoz érve ne legyen szétesve a kutya, rögtön tudjon nekilátni keresni. Tassal mi már helikopteren lógva is repültünk, és semmi gond nem volt. Amúgy a mentőkutyák minden évben újra kell, hogy vizsgázzanak. Minden évben fel kell mérni, hogy még képesek-e a mentésre.
– Érzi Tas, ha indultok terepre?
– Nagyon. Az oktatója, Attila találta ki, és ezt használom azóta is, hogy van egy speciális hámja, amit csak akkor adok rá, amikor gyakorlat vagy konkrét keresés van. Amikor felteszem rá a hámot, tudja, hogy mi következik. És ő nem tesz különbséget gyakorlat vagy éles keresés között. Neki az a lényeg, hogy a végén játszani fog.
– És milyen kutya ő egyébként, ha otthon van?
– Ő az első holland juhászkutya Európában, amely lavinakereső kutyaként levizsgázott. Utána többen fel is hívtak, hogy hogy volt ez lehetséges. (nevet) Ezt a fajtát ugyanis főleg őrzővédésre használják, a rendőrség például drogkeresésre. Nagyon kemény erős kutyák, agresszívek is tudnak lenni, de neveléssel ez kiküszöbölhető.
Tasnak nagyon jó személyisége van, teljesen megfelel mentőkutyának, ez az első vizsgája után ki is derült. Nagyon nagy teherbírású, sokat lehet vele dolgozni, barátságos. Egyébként nagyon családcentrikus, a kislányomat, Blankát szereti talán a legjobban, hisz ők együtt nőttek fel. Pár hónap van közöttük.
– Mivel kevés mentőkutya van Romániában, számotokra fontos lehet felhívni a napra a figyelmet.
– Romániában jelenleg 12 hivatásos mentőkutya van, míg például Ausztriában 600, akik folyamatosan szolgálatban vannak. Ott nincs olyan, hogy 15 perc alatt ne legyenek a terepen a kutyák. Nálunk ez még nem megoldható, de ezen dolgozunk, és úgy néz ki, van újabb 5 kutya, akiknek vizsgázniuk kellene, velük pedig 17-re fog nőni a romániai mentőkutyák száma. Azért is fontos számunka a világnap, hogy minél többen megismerjék tevékenységünket.
Tas például 4 évig önkéntes volt nálunk, de 2019 óta egy új törvénynek köszönhetően már őt is alkalmazni lehet, így minden mentőkutya gazdája kap 20 százalékot a fizetésére a kutya után, illetve az állam fedezi a kutyaeledelt és az egészségügyi kezelésüket is.
Ez is ösztönözheti a gazdákat arra, hogy kiképezzék kutyájukat mentésre, keresésre. Ugyanakkor ilyen alkalmak során jöhetnek támogatások, melyekkel mi is tovább fejleszthetjük magunkat. Most egy olyan utánfutóra gyűjtünk, amellyel a két kutyánkat, Tast és Nérót szállítani tudjuk terepre. Érdekes volt, nemrég egy rádióműsorban beszéltünk erről a gyűjtőakciónkról, és nehezemre esett arról szólni, hogy nekünk van szükségünk az emberek segítségére, miközben mi mindig arról szoktunk beszélni, hogy éppen kit hogyan mentettünk meg, hogyan segítettünk másokon.
Friss lapszámunkat alább kérheted:
