Teljesen természetes, ha a gyerekben van egy alapfokú izgalom iskolakezdés előtt, és pár nappal a tanévnyitó előtt elkezd beszélni arról, hogy vajon milyen lesz, miként lesz. Ez főként az előkészítősökre és az új ciklusba lépő, ötödik vagy kilencedik osztályt kezdő gyerekekre jellemző – magyarázza Keresztesi Polixéna, kolozsvári iskolapszichológus. Ez az izgalom hozhat magával tüneteket is, például nehezebben alszik a gyerek, de ez még nem szorongás.
A szorongás sokkal erősebb tüneteket von maga után. Erős félelemérzet lép fel, a gyerek félni kezd attól, mi lesz az iskolában, főként, ha voltak már negatív tapasztalatai, például teljesítményszorongás vagy különböző kudarcokat élt meg iskolai szinten vagy a társas kapcsolataiban.
Tünet lehet, hogy nem tud enni, vagy éppen túl sokat eszik, az alvási ritmusában változás történik, fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, de a bezárkózás is jellemző. A szülőnek azt kell észrevennie, ha gyermeke viselkedése megváltozik. Ami a nyári szünet alatt nem volt jellemző rá, az iskolakezdés környékén előtör.
Csak „hiszti”, vagy valóban szorong?
Nem tagadhatjuk, van, amikor csak „hisztiről” beszélünk. Ez abból gyökerezhet, hogy a szülő a gyerek minden apró jelzésére rögtön reagál. Ekkor a gyerek megtanulja, hogy manipulálni tudja a környezetét. Így, ha mondjuk el akar kerülni egy felelést, dolgozatírást, akkor egy kis dramatikus jelenettel könnyen rá tudja venni a szüleit, hogy ne menjen iskolába, s a későbbiekben is nagyon jól tudja a tüneteket produkálni. Ha valódi szorongásról beszélünk, a tünetek elég erőteljesek, és több napon, héten, akár hosszabb időn át is jelen vannak.
Ilyenkor meg kell kérdezni a gyereket, az iskolai környezetét, hogy volt-e valami olyan, ami ezt előidézhette. Mindenképp a tünetek erőssége, valamint az időtartama az, ami meghatározó.
Az természetes, hogy a gyerek egy iskolai év alatt különböző mértékben átél egyfajta szorongást, hiszen nap mint nap szembesül ő is stresszhelyzettel, ám ha a jelentkező tünetek hosszabb ideig fennállnak, vagy bizonyos periódusokban (félév végén, vizsgák előtt) törnek elő, akkor érdemes utánajárni, mi okozza, mert hosszantartó tünetek esetén kialakulhatnak szorongásos betegségek (depresszió, pánikbetegség), amelyeket sokkal nehezebb utólag kezelni.
Intő jelek
– Fáradtságra panaszkodik vagy gyakran fáj valamije.
– Keveset vagy éppen túl sokat eszik.
– Nem tud aludni éjszaka.
– Kiszámíthatatlan a viselkedése, időnként dührohamok törnek rá.
– Megváltozott a hangulata, többször lehangolt, rosszkedvű.
– Nem akar a barátaival találkozni, beszélni velük, még a szobáját sem hagyja el.
Sem túldramatizálni, sem bagatellizálni nem kell!
Fontos az első tünetekre odafigyelni, de ne dramatizáljuk el – hangsúlyozza az iskolapszichológus, aki úgy véli, ebben az esetben is az arany középutat érdemes megtalálni. Ha gyermekünk arról panaszkodik, hogy fáj a feje, vagy nem érzi jól magát az iskolában, akkor üljünk le vele erről beszélgetni.
Kérdezzük meg, mi a probléma, miben tudunk segíteni, milyen megoldási lehetőségek vannak.
Ha a szülő egyből úgy reagál, hogy „Úristen, mi történik az iskolában!”, eltúlozza a helyzetet és pánikreakcióját rávetíti a gyerekre, a gyerek ettől még jobban megijed, hogy tényleg nagy a baj, és még jobban fog szorongani. Ugyanakkor elbagatellizálni sem jó a helyzetet. Ha egy 6-7 éves gyerek minden reggel arról panaszkodik iskolába menet, hogy fáj a hasa, akkor biztosan fáj a hasa. Ezt a gyereknek el kell hinni, nemondjuk, hogy semmiség.
Persze ebben az esetben nem az a megoldás, hogy „Rendben, akkor nem mész iskolába”, hanem olyan alternatívákat kell adni a gyerek kezébe, hogy a szorongását le tudja küzdeni. Megnyugtatni, elmondani neki, hogy „Meglátod, első szünetre már jobb lesz, sétálsz egyet majd…”
Nem kell megoldani a helyzetet helyette, hanem olyan ötleteket, megoldási stratégiákat kell a kezébe adni, amivel ő megküzd.
Ha ebben mi szülőként nem vagyunk jók, keressük fel a pedagógust, tanítót, osztályfőnököt, iskolapszichológust, és biztosan kapunk segítséget. A legtöbb esetben ez történik, mondja Keresztesi Polixéna, hogy hozzájuk fordulnak a szülők, akár a pedagógusok, és tanácsokkal, ötletekkel látják el őket, hogy a szülő hogyan viszonyuljon a gyerekéhez, hogy csökkenjen a szorongása.
A szülő a kulcs
Nagyon sok esetben valóban a szülő a kulcs – véli a szakember, és rögtön megemlíti az elvárásokat, amelyeket a nyolcadikos vagy tizenkettedikes diákok felé emelnek, akik olyan év előtt állnak, amikor teljesíteniük kell. Ilyenkor gyakran eleve a szülő az, aki már év elejétől be van pánikolva, hogy ez most egy nagyon nehéz év lesz, és ezt a fajta szorongását közvetíti a gyerek felé. Jönnek a jól ismert mondatok, hogy „Aztán az idén össze kell szedd magad! Ezt meg kell csinálni! Ebben az évben nem lehet lazsálni!”, amelyekkel még nagyobb terhet teszünk a gyerekre. Tudja az a gyerek úgy is, hogy vizsgáznia kell a tanév végén, ám azzal, hogy folyamatosan egy ilyen nyomást érez a szülők és pedagógusok részéről, az növeli benne a szorongást.
Hogyan kellene akkor a szülőnek vennie ezt az akadályt? Az önkontroll nagyon jó lenne, jelzi Keresztesi Polixéna.
Az egyértelmű, hogy mindenki azt szeretné, gyermeke sikeresen vizsgázzon, ám ha napi szinten ezt elmondják, állandóan szidják a gyereket, és csak ez a téma a családban, azzal nem segítenek.
Nyilván jó átbeszélni a gyerekkel, hogy fontos ez az év, és akár közös tanulási tervet lehet írni, de biztosítsuk őt afelől is, hogy a tanulás mellet lesz hétvégéje, magánélete, lesz közös kirándulás, mert a normális, megszokott életvitelt érdemes fenntartani. Ugyanakkor ne támasszunk irreális elvárásokat gyermekünk felé, mert ha mindig többet várunk el, mint amire képes, akkor érezni fogja, hogy nem tud megfelelni, nem elég jó, és ezáltal önbizalomérzékelési probléma is társulhat a tanulási nehézségek mellé, ami egyértelműen növeli a szorongást.
Magától az iskolakezdéstől a diákok többsége azért annyira nem szorong. Inkább évkezdési izgalomról beszélhetünk, és főként előkészítősöknél, ötödik osztályba készülő gyerekeknél fordulhat elő. Fontos, hogy a szülő megértse, minden változás egy stresszhelyzetet jelent, ami természetes, és ha így viszonyulunk hozzá, és ezt higgadtan kezeljük, akkor a gyerek is nyugodtabb lesz. Előkészítősöknél például nagyon jó, ha előtte már felkeresik az iskolát, megismerik a tanítót, gyakran arra sétál a család, beszélnek az új kezdetről, mert így a gyerek megbarátkozik azzal, hogy ő oda fog járni.
Fontos az is, hogy a szülő ne ijesztgesse a gyereket, hogy „Na, eddig az óvodában játszadoztatok, de innentől kezdve jön a tanulás, és meglátod, hogy mi lesz”. Inkább a pozitív oldalát hangsúlyozzuk az új helyzetnek,
például azt, hogy igen, egy változás, de rengeteg pozitív lehetőséget nyújt, egy csomó új dolgot fog tanulni, új barátokat szerez, stb. Azt is el lehet mondani, hogy az is természetes, hogy egy kicsit izgul, stresszel, és beszélhetünk arról vele, hogy mi gyerekként hogyan éltük meg az iskolakezdést, iskolaváltást. Ha beszélgetünk erről, oldódik a feszültség, és akkor már mindjárt nem tűnik olyan mumusnak vagy ijesztőnek az iskolakezdés.
