Olvasóink így látják a kérdést:
Erika Csíkszeredából
Nem azt mondom, hogy maga a fertő, de én viszolygok tőle. Pedig nem tartom magam prűdnek, itthon nálunk természetes is a meztelenkedés, spontánul alakult így még kezdetekben a férjemmel.
Igaz, a nagyobbik kamaszodik, nála már látom annak jelét, hogy több intimitásra van szüksége, de ez is rendben van, igyekszünk tiszteletben tartani. Én például úgy nőttem fel, hogy még ez is illetlenségnek számított volna, édesanyámat sem láttuk meztelenül, pedig csak lányai vannak. A nudizmusról a nyolcvanas években hallottam először, akkor még úgy gondoltam, biztos külföldiek „űzik”, és amikor először élőben láttam őket a román tengerparton, meglepett, mennyi idősebb nő és férfi van közöttük. Gyermek voltam és az is átfutott az agyamon, hogy valami hóbortosok. Most így viccesnek tűnik, de akkor nagyon kevés információ jutott el hozzánk. Diákok voltunk, táboroztunk és egy félreesőbb öbölben „meztelenkedtek” néhány tucatnyian. Kuncogva meséltük el a tanárnőnknek, hogy mit láttunk, ő magyarázta el, hogyan is működik a dolog.
István Nagyváradról
Évek óta járunk Május 2-re, egyik volt barátnőm a ludas a dologban. Ő vett rá sok-sok évvel ezelőtt, nekem pedig annyira megtetszett, hogy miután szétmentünk, azután is „gyakorlom a meztelen nyaralást”. Jól összeszokott társaság a miénk, kezdetben
de hamar túltettem magam rajta. Már alig várom azt a két hetet, amikor minden „kötöttség” nélkül lazázhatok. Magamban megmosolygom, amikor a kezdő naturisták érkeznek, biztos rajtunk is látszott az elején, ott-ottfelejtettük a tekintetünket egy formás vagy éppen nem formás mellen. Az is vicces, hogy a szüleim hogyan fogadták annak idején, anyagilag független, tőlük külön élő fiatalként kezdtem, de valahogy ez a téma olyan érzékenyen érintette őket, hogy hallani sem akartak róla. Pár éve is megkérdezték, amikor a nyaralás szóba került, hogy „idén ugye, nem ODA mégy?”
Miért több a head spa kellemes kényeztetésnél? Mert a valódi hajápolás alapja az egészséges fejbőr, és pontosan ez a head spa célja.korábban írtuk

A szép haj a fejbőrnél kezdődik (VIDEÓ)








