– Most, iskolakezdés előtt a szülők körében épp forr a maszk-ügy, hogy kötelező gyerekeknek viselni az iskolában. Miért, hogyan lesz ez kivitelezhető? Reális elvárás, hogy a gyerekek betartják a szabályokat?
– A szabályokat a felnőttek hozzák, ezek kisgyerekek számára sokszor érthetetlenek. Lényeges, hogy a gyermek szintjén érthetően és barátságosan, nem túldramatizálva elmagyarázzuk, hogy miért van szükség ezekre a szabályokra. Könnyebb betartani azokat a szabályokat, amelyek megegyezőek a családban és az óvodában/iskolában. Továbbá az is segít, ha a felnőttek jó példával járnak elől, hitelesen képviselik – és nem csupán megjátsszák – például a maszkviselést, vagy csak verbálisan kommunikálják a távolságtartást, de ők maguk nem így viselkednek. A gyermek utánzással tanul, és nem mindegy, hogy a felelősségteljes, egészségtudatos viselkedést tanulja-e meg a felnőttektől, vagy azt, hogy ügyeskedve hogyan kerülheti el a büntetést.
– Hogyan hat a gyermekekre a távolságtartás?
– Talán maga a szociális távolságtartás fogalma is helytelen. Fizikai távolságtartásra szükség van, a szociális kapcsolatok viszont nagyon is fontosak! Érdemes is arra törekednünk, hogy olyan gesztusokat tanítsunk meg, olyan rituálékat alakítsunk ki, amelyekkel a közösség tagjai kifejezhetik szeretetüket, együttérzésüket, bátoríthatják egymást stb. Szerencsére a családon belül nem kell távolságot tartani, így a gyermekek megkaphatják azokat az érintéseket, öleléseket, amelyekre a testi-lelki jóllétükhöz alapvetően szükségük van. Bajban azok a gyermekek vannak, amelyek családja elhanyagoló, elutasító és a gyermek pozitív fizikai kontaktusra csak az óvodában/iskolában számíthatott.
– Jelen helyzetet nézve milyen hosszútávú következményekre számíthatunk?
– Egyelőre csak hipotéziseink vannak, úgy gondolom, erről érdemben évek múltán tudunk csak beszélni. Az viszont biztos, hogy ha a gyermek magára marad félelmeivel, szorongásaival,
ha a család túlaggódó, szorongó, ellenségképet gyárt, ellentétek feszülnek a szülői hiedelmek és az intézmény gyakorlata között, azt a gyermek megsínyli.
Ugyanígy, ha betegség miatt megbélyegzik, kiközösítik, vagy ha járványügyi intézkedésekre hivatkozva elszeparálják a szüleitől és nem foglalkoznak a lelki szükségleteivel. Ezekben az esetekben szorongásra, poszttraumás stressz zavarra, depresszióra, viselkedészavarokra és szomatikus panaszokra egyaránt számíthatunk.
– Miképpen ellensúlyozhatjuk a következményeket?
– Sok-sok családi együttléttel, játékkal, mesével, derűs-nyugodt családi miliővel. Ne felejtsük el, sok kisgyermek nyert is azzal, hogy a szülei két hónapra kiszálltak a mókuskerékből, és együtt volt a család. Ahol a szülők alapvetően nyugodtak és derűsek, továbbá képesek arra, hogy megnyugtassák a gyermeket, ott nem lesz hosszútávú, negatív következmény. Gondoljunk csak Az élet szép (La vita e bella) című filmre. Ott az édesapa egy alternatív valóságot teremt a kisfiának, hogy megmentse őt a háború borzalmaitól.
Nem arra gondolok, hogy a valóságot el kellene takarnunk a gyermekek elől, hanem arra, hogy a család által teremtett „életvilág” a gyermek valósága,
és kisgyermekes szülőként varázserővel rendelkezünk a gyermekünk szemében. Ugyanerre képesek a jó pedagógusok is. Nem mindegy tehát, milyennek láttatjuk a világot!
– Videóban mesélt egy orvos arról, hogy egy gyermek sírva fakadt félelmében, hogy le kellett vennie a maszkot, tudniillik idős nagyszülei vannak, és nem akarja őket megölni. Mégis, hogyan kellene kommunikálni erről a kisebb korosztálynak, hogy ne potenciális gyilkosoknak érezzék magukat?
– Amint már utaltam erre, a felnőttek dolga, hogy érzelmileg is biztonságos környezetet teremtsenek a gyermekeknek. A gyermekszoba pszichés környezetvédelme rendkívül fontos!
Nem a félelemre kellene alapozni, hanem a felelősségtudatra. Hangsúlyozzuk, hogy például addig hordunk maszkot és tartunk távolságot, míg kevesebb lesz a vírus, hogy ez csak egy átmeneti állapot.
Utána csak akkor tartunk távolságot, ha betegek leszünk. Ha a szülő túlaggódó, szorongó, bizonytalan, azt a gyermek is érzi és összezavarodik. Ha a körülötte lévő felnőttek uralják a helyzetet, van együttérzés, társas támogatás, a gyermek nagyobb válságokon és traumákon is túl tudja tenni magát. Továbbá óvjuk a gyermekeket a számukra túlzott szorongást okozó médiatartalmaktól vagy a hasonló felnőtt beszélgetésektől. Ne feledjük, hogy a gyermek azt is hallja, amit a másik szobában telefonon beszélünk. Nem baj, ha a gyermek néha aggódni, szorongani látja a szüleit, de jó, ha arra is lát példát, hogy a felnőtt képes önmaga megnyugtatására.
– Ha ilyen félelmek alakulnak ki bennük, mit tehetünk?
– Vegyük komolyan, ne bagatellizáljuk a gyermek félelmeit, szorongásait. Kicsi gyermeknél jó, ha ölbe vesszük, és attól függően, hogy mitől fél, kialakítunk bizonyos védő rituálékat, illetve féleleműző szokásokat. Nagyobbaknál az őszinte beszélgetés lehet célravezető, amelyben bármilyen aggodalmát feltárhatja és elfogadásra talál.
A kimondott, megfogalmazott félelem már nem olyan veszélyes. Ha nem tud megküzdeni a félelmekkel a gyermek, annak előbb-utóbb pszichés következményei lesznek,
amelyek a testi-lelki tünet változatos tárházát foglalhatják magukba az éjszakai ágybavizeléstől az alvásproblémákig, a hasfájástól az agresszivitásig. A gyermekeket sajnos nem tudjuk megvédeni a nehéz élethelyzetektől. De az, hogy a család hogyan küzd meg ezekkel, megerősödve kerül-e ki belőle, nagyban befolyásolja a gyermek későbbi megküzdési módját, alkalmazkodóképességét, rezilienciáját. Ha a felnőttek uralni tudják a stresszkeltő helyzeteket, és érzékenyek a gyermek pszichés igényeire, akkor a gyermekek is viszonylag könnyedén túljutnak a nehézségeken.
Kiemelt kép: Shutterstock
