„Alapvetően elmondható, hogy az emberiség túlélése, megmaradása szempontjából rendkívül fontos az alkalmazkodóképesség. Ugyanakkor azt is érezzük, hogy ez a fajta alkalmazkodóképesség főként a környezethez való alkalmazkodást meríti ki. A témával foglalkozó kutatások is arra keresik a választ, hogy a klímaváltozás következtében végbemenő változásokhoz hogyan fogunk tudni alkalmazkodni az elkövetkező évtizedekben” – mondja Gál Katalin szociológus, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa. Mint magyarázza, valójában az alkalmazkodóképesség tágabb kontextusban értelmezhető: nem csak az ökológiai környezetünkhöz, hanem mindennemű környezeti változáshoz való alkalmazkodás képességét magába foglalja. Ide tartoznak a technológiai változások, a tudományos fejlődés eredményeinek a hétköznapi megnyilvánulási formái, vagy akár a világjárvány okozta változások is.
„Ha valaki két-három éve azt mondja, hogy online fogunk tanítani, tanulni, dolgozni, nem hittük volna el – mára pedig mindez hétköznapi valósággá vált a világ minden táján.
Minden bizonnyal vannak olyan egyének, akiknek nem okozott gondot az átállás, de sokaknak komoly kihívást jelentett ez a helyzet, elsőre elutasította, de aztán segítséggel, vagy éppen kényszer hatására beletanult, megszokta, esetleg megkedvelte az online életet” – illusztrálja a kikényszerített alkalmazkodást a szakértő.
A mindennapokban is tapasztalhatjuk, hogy a világjárvány rendkívüli módon felgyorsította a digitalizációt nálunk is. Olyan területeken tudunk online ügyeket intézni, amelyekről korábban el sem tudtuk képzelni, hogy sorban állás nélkül megoldható. „Igen ám, de ehhez szükséges a digitális infrastruktúra és a valamilyen szintű digitális írástudás megléte. Romániában ez egy klasszikus paradox helyzetet produkált:
digitális infrastruktúra tekintetében benne vagyunk európai uniós összevetésben a top 5-ben, de a digitális kompetenciák, a digitális szolgáltatások léte és használata, a digitális adminisztráció tekintetében az európai rangsor legvégén kullogunk”
– magyarázza a szociológus azt, hogy miközben érzékelhető a folyamat felgyorsulása, még mindig gyerekcipőben jár Romániában az online élet.
Gál Katalin: rendszerszintű megoldások kellenek
Gál Katalin hangsúlyozza: az online lehetőségekhez való alkalmazkodás képességének, valamint az ehhez kapcsolódó tudásnak, kompetenciáknak a hiánya egy strukturális, azaz az egyénen túlmutató probléma is. „Így nem is biztos, hogy az egyes egyénen kellene számon kérnünk, hogy miért áll sorban online ügyintézés helyett, vagy miért nem fizet a telefonjával készpénz helyett stb. Szisztematikus, rendszerszintű megoldásokat kell találni arra, hogy a különféle szocio-demográfiai hátterű társadalmi csoportok esetében hogyan lehet javítani ezen a tudáson. Egyértelmű igény az is, hogy
a tananyag része kellene hogy legyen már egészen kisiskolás kortól a digitális eszközök biztonságos használata, azaz ennek a tudásnak az elsajátítása” –
fogalmaz a szociológus. Meglátása szerint ahogy telnek az évek, egyre kevesebben lesznek majd, akik ódzkodnak az online ügyintézéstől, vagy ragaszkodnak a készpénzhez, de a teljes „eltűnéshez” az is szükséges, hogy a legeldugottabb településen is legyen internet, bankfiók, bankautomata, és lehessen kártyával, órával, telefonnal fizetni.
„Az egyének között is tapasztalhatunk igen lényeges különbségeket, mára az unoka sokkal jobban boldogul az okos eszközökkel, letöltik a nagymamának a számára fontos applikációkat, megtanítják videócsetelni az idősebb generációt stb. Egyértelmű, hogy azon fiatalok számára, akik beleszülettek a digitális világba, annyira természetes ezeknek az eszközöknek és digitális lehetőségeknek a léte, mint amennyire biztos volt számunkra 1989 előtt, hogy sorban állás nélkül nem juthatunk hozzá a napi kenyéradaghoz. Alapvetően a generációk közötti különbségeknek az egyik fokmérője a digitális kompetenciákban mutatkozik meg” – hangsúlyozza a szociológus. A régi beidegződések és szokások az egyén személyiségének, működésének a szerves részét képezik, de
a jó hír az, hogy nagyon sok minden tanulható, fejleszthető, így valójában egy tévhit az, miszerint egy bizonyos életkor után az ember már nem változik, nem lehet új szokásokat kialakítani
– teszi hozzá Katalin.
„Fontos tényező a belső motiváció, az akarat, hogy új szokásokat honosítsunk meg az életünkben – a különféle életmódváltó, tudatos táplálkozást propagáló csoportok, szakértők vagy hályogkovácsok is mind erre apellálnak. Ugyanakkor fontos tényező lehet a kényszerítő körülmény is, amely tanulásra, változtatásra sarkall bennünket – és bár nem belső meggyőződésből tesszük, a végeredmény szempontjából nincs jelentősége, ha közben megtanulunk használni egy új szoftvert, képesek vagyunk elvégezni olyan feladatokat, amelyekről korábban úgy gondoltuk, hogy nem fogunk boldogulni, elkezdünk sportolni, mert megijesztett a kardiológus, vagy éppen azért szelektáljuk a háztartási szemetünket, különben megbüntetnek” – összegez Gál Katalin.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
