A gyermek érzékenysége

Sorozatunkban az érzelmi intelligencia fejlődésének gyerekkori szakaszait mutatjuk be. Korábban az érzelmek és a bizalom kialakulásának folyamatában igazított el pszichológus szerzőnk, ezúttal annak megértésében segít, hogy mi alapján dönti el viselkedését a kisgyerek kétértelmű helyzetekben, és mit jelent a szeparációs félelem.

Három-négy hónaposan a csecsemő mosolyog és gőgicsél, ha ismerős arcot lát vagy ismerős hangot hall, de még az idegenekkel szemben is elfogadó. Öt hónapos kortól már meg tudja különböztetni egymástól a szomorúság és a boldogság arckifejezéseit. Hároméves kor körül képessé válik mások érzelmi állapotát értelmezni, felismerni és megnevezni. Hatéves korban az esetek 80%-ban a felnőttekhez hasonló módon azonosítja mások érzelmeit –, és ekkor már képes a felnőtthöz hasonló módon kifejezni saját érzelmi állapotát is. A bonyolultabb érzelmek kifejezése azonban csak később, kisiskoláskorban válik lehetővé. 

A gyermek bízik a számára fontos személy véleményében

Amennyiben a gyermeket már csecsemőkorától komolyan vesszük, nem bagatellizáljuk érzelmeit, szavakba öntjük azt, hogy mit él meg adott pillanatban (például: meglepődés, félelem, harag, düh, szomorúság, csalódottság), és segítünk neki abban, hogy tudatosítsa érzelmeit, akkor jó úton haladunk. És persze az is fontos, hogy szülőként mi magunk is hitelesen fejezzük ki érzelmeinket, és érintéssel, simogatással, öleléssel nyugtassuk meg gyermekünket, amikor erre szüksége van. 

Az első év végére a csecsemők nemcsak az érzelmek kifejezésére reagálnak, hanem másoknak is képesek érzelmi állapotokat tulajdonítani. Ekkor jelenik meg a szociális referálás képessége, amikor a gyermek egy számára kétértelmű helyzetben egyszerre érdeklődik és fél is, és a szülő arcán megjelenő érzelemkifejezés alapján dönti el, hogyan viselkedjen. 

A gyermek a szülő arcáról olvassa le, hogy merjen-e közelíteni a számára ismeretlen, de érdekes dolog felé, vagy jobban teszi, ha anyja és apja közelében marad. 

Ezt a jelenséget nevezzük szociális referenciahelyzetnek: mivel a gyermek bízik a számára fontos személy véleményében, erre alapozza viselkedését. Ez a jelenség magyarázza azt, hogy miért félhet a kutyától, más állatoktól vagy szokatlan ingerektől még akkor is, ha ezekről nincs közvetlen rossz tapasztalata. Többek között emiatt fontos szülőként szembenézni a saját félelmeinkkel, hogy ezeket ne adjuk tovább gyermekeinknek.  

A nélkülözhetetlen rongybaba

Ugyanezt a jelenséget tapasztalhatjuk meg akkor, amikor a gyermek elesik, megüti magát, és szüleire néz, hogy eldöntse, mennyire súlyos a helyzet. Ha a szülők arcán ekkor rémült kifejezést lát, akkor keservesen sírni kezd. Ha nevetnek, és megpaskolják azt a tárgyat, amibe a gyermek megütötte magát, akkor leggyakrabban felkapaszkodik, és játszik tovább. 

Nyolc hónapos kor körül megjelenik az idegenektől való félelem: a gyermek heves érzelmi reakciót mutat, ha anyja ismeretlen személyek között hagyja, félni kezd a még nem látott tárgyaktól és nem tapasztalt helyzetektől is. Csak később érti meg, hogy ami új, az még nem feltétlenül rossz. 

A szeparációs félelem a függőség egyik látványos megnyilvánulási formája, amikor a gyermek úgy éli meg anyja távozását, mint a kapcsolat elvesztését, és sírással jelzi az elválás okozta szorongását. 

Később lazul a függőség, mivel a gyermek megérti, hogy ha az anya nincs is a látóterében, attól még nem veszíti el őt. Ebben a periódusban segítenek az átmeneti tárgyak, amelyek enyhítik az elszakadás miatt érzett feszültséget. „Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek – mondta a kis herceg. – Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...” – írja Exupéry, aki sokat tudott a gyermeki lélekről. 

Az érzelmi intelligencia fejlődésének gyerekkori szakaszairól még itt és itt olvashattok.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: