A rosszindulatú daganat tudomásulvétele egzisztenciális krízis a beteg életében. Egy ilyen diagnózissal szembesülve összeomlik a világuk. A beteg önmagáról kialakított képe – amely tartalmazza az élete, az egészsége feletti irányítást – széthull,
gyakran megjelenik a reménytelenség érzete, a miért pont én típusú kérdések vagy a bűntudat, hogy életmódjával, tetteivel ő maga a betegsége előidézője.
A sokkos állapottal együtt kialakulhat a halálfélelem, a fájdalomtól, a kiszolgáltatottságtól való félelem, és működésbe lépnek a védekező mechanizmusok: az elfojtás, a tagadás, racionalizálás vagy regresszió. Ezek a psziché tudattalan mechanizmusai, amelyek eleinte hatékonyan védik a beteget, de ha megrögződnek és a beteg nem tud továbblépni ebből az állapotból, akkor gátolják a felépülési folyamatot, és negatív irányban befolyásolják az életminőséget. Így foglalta össze a daganatos betegek lelki támaszának fontosságát András Anna-Mária, aki önkéntes a Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi Jóreménység nevű csoportjánál.
Segítségre és empátiára vágyók
Kívülállóként, rokonként vagy közeli barátként felmerülnek a hogyan viselkedjek jelenlétükben, a mit kérdezzek tőlük vagy hogyan segítsek kérdések. Leghelyesebb természetesen viszonyulni a beteghez. Tény, hogy érzékenyebbé teszi az embereket a kór. Bármelyik. Így minden szó vagy hangsúly, amely eltér a megszokottól, a természetestől, nyomot hagyhat a beteg lelkivilágában, ha például a beteglátogató így búcsúzik: örülök, hogy még ilyen jó állapotban találtalak!
A daganatos beteg védtelennek, esetleg megbélyegzettnek érezheti magát, mintha ő az egyik oldalon, az egész világ vele szemben, a másikon állna.
Ez természetesen belső, szubjektív érzés. A daganatos beteg minden esetben segítségre szorul. Ezt akkor és úgy tegyük, ahogyan azt a beteg igényli. Nem akkor, amikor éppen időnk van rá. Olyan esetben, amikor a beteg annyira belemerül a saját bajába, hogy nem tudja megfogalmazni szükségleteit, nekünk kell kitalálni azt. Nagyon fontos tehát a családtagok empátiája.
Igen lényeges, hogy a beteg azt érezze, mellette állnak a szerettei: történhet vele bármi, a család, akár egy védőbástya, mellette van.
Beszélgetni kell vele. Lehet, hogy bizonyos betegségi szakaszban nehezére esik megszólalni, de meg kell találni a kellő időpontot, és beszélni hozzá. Kerülni kell a titkolózást, a betegnek ismernie kell a valós helyzetét, nyilván olyan formában közöljük ezt, hogy ne veszítse el a reményt. Közhelyszerű kérdés a hogy vagy, amelyre sokszor meg sem várjuk a választ, közben a súlyos betegeknek fel sem merjük tenni azt. A lelki gondozók egyöntetűen kimondják, hogy
lehetőleg természetesen kezeljük a daganatos beteget is, ne hímes tojásként, túlzott óvatossággal, félve közelítsünk feléjük.
Ahhoz, hogy őszintén nyitni tudjunk feléjük, először felül kell vizsgálnunk a saját beállítódásainkat. Bizonyára ismerős az a helyzet, hogy találkozunk valakivel, akiről időközben megtudtuk, hogy daganatos beteg, és zavarba jövünk, inkább elkerülnénk, mert nem tudjuk, mit mondjunk neki. A másik véglet, amikor elkezdjük kifaggatni, amivel lényegében a saját kíváncsiságunkat próbáljuk kielégíteni. A Caritas önsegítő csoportjánál önkénteskedő András Anna-Mária jó kezdetnek gondolja, ha megkérdezzük, hogy vagy. Azután meg is tudjuk hallgatni a beteget anélkül, hogy a saját bajainkat zúdítanánk rá, vagy kéretlen tanácsokkal és történetekkel traktálnánk. Nagyon fontosnak tartja az empatikus meghallgatást, akárcsak a szerető jelenlétet. Az üzenet, hogy itt vagyok, veled, bárhogy lesz is.
Válság a családban
Súlyos betegség esetén a családtagok is félnek, az ő életük is alapjaiban rendül meg, és szeretnék minél hamarabb visszaállítani a betegség előtti állapotokat. A hozzátartozók részéről jövő „ugye már jobban vagy? vagy „meggyógyulsz, csak akarnod kell!” mondatok valójában magára hagyják a beteget, hiszen ilyen kérdések, kijelentések után szinte lehetetlen elmondani a félelmeket, fájdalmakat vagy a kilátástalanság érzését.
Előfordul, hogy a beteg vigasztalja a rokonait, erőt önt beléjük, és támogatja őket, aminek érdekében inkább bagatellizálja a saját állapotát és gondosan ügyel arra, hogy ne meséljen riasztó részleteket.
András Anna-Mária hiszi azt, hogy a betegnek joga van dönteni a saját sorsáról, hiszen a tét az ő élete. Vagy halála. Ha kivesszük a kontrollt a kezéből – bármilyen óvó szándékkal tesszük –, megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy ő válassza ki a számára legmegfelelőbb küzdési módszert, így a megmentési igyekezetben az is előfordulhat, hogy a gyógyulás lehetőségét zárjuk el előle. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell támogatni, nem mondhatjuk el a saját véleményünket, nem segíthetünk a lehetőségek felkutatásában. Lényegében a legfontosabb, hogy jelen legyünk, meg tudjuk hallgatni, érezze a szeretetünket, támogassuk döntéseiben.
Saját betegségtől a betegekig
Dr. Bérczes Judit marosvásárhelyi nyugalmazott laborszakorvos, tudományos főkutató, immunológus mindkét szerepkört, az orvosét és a betegét is egyaránt megtapasztalta. A doktornő meggyőződéssel vallja: „Nincs gyógyíthatatlan betegség. Sajnos nem mindenki gyógyul meg, de nem azért, mert x vagy y betegségben szenved, hanem mert bizonyos külső és/vagy belső körülmények ezt nem teszik lehetővé. A diagnózis maga nem jelenthet halálos ítéletet.
A daganatos betegségből is meg lehet gyógyulni, ha idejében felismerik, ha a beteg képes változtatni élet- és gondolkodásmódján, valamint ha töretlenül, minden csepp vérével hisz a gyógyulásban.
Mindhárom feltétel egyformán fontos és hangsúlyos. Aki mindezt átlátja, belátja, felfogja és megvalósítja, megmenekül.” A doktornő számára ’90 nyarán derült ki, hogy melldaganata van. A véletlen úgy hozta, hogy mind a műtétet, mind a sugárkezelést Budapesten a Kékgolyó utcai Onkológiai Klinikán végezték. Ez idő alatt szerzett tudomást a rákgyógyítás alternatív, illetve komplementer kezelési lehetőségeiről. Vagyis arról, hogy a klasszikus – műtét-kemo-sugár – kezelés mellett más, célra vezető gyógyeljárások is léteznek, amelyek mind a test, mind a lélek gyógyítását, gyógyulását szolgálják.
A daganatos betegség kialakulásában mindig szerepet játszik egy úgynevezett „életcsapda” helyzet, amikor a leendő beteg úgy érzi, az adott körülményeket sem elviselni, sem megváltoztatni nem tudja.
Ilyenkor jelenik meg a betegség mint „megoldás”. Ha idejében sikerül kihozni a beteget ebből az állapotból, ha vállalja a szükséges testi (kezelések) és lelki (pszichoterápia) változtatásokat, az eredmény nem marad el – mondja meggyőződéssel Bérczes doktornő. Budapesti tartózkodása alatt megismerte Beata Bishop magyar származású, Londonban élő pszichoterapeutát, aki melanoma malignum (rosszindulatú festékes bőrdaganat) betegségéből gyógyult meg a Gerson-terápia segítségével. Részt vett Beata Budapesten tartott felkészítőin, amelyek a Gerson-diéta és a pszichoterápia szerepével foglalkoztak a daganatos betegek gyógyításában. Érdekes volt megismerni, sok más információ mellett, az úgynevezett rákra hajlamos személyiség jellemzőit – meséli a doktornő. Az ilyen típusú ember érzéseit elfojtja, haragját nem fejezi ki, tartózkodó, igyekszik mindenkinek a kedvében járni, önmagát nem tartja fontosnak, igényeit és szükségleteit elhanyagolja, sérelmeit nem torolja meg, de sokáig szenved miattuk.
A Gerson-terápia
Ezt a gyógyeljárást Max Gerson (1881–1959) németországi orvos dolgozta ki. Módszerének lényege és célja a test méregtelenítése és az immunrendszer működésének serkentése, illetve támogatása. Ezeket a célokat nagy mennyiségű frissen préselt vegyes zöldséglé fogyasztásával, valamint kávébeöntésekkel éri el. Mindezekről részletesen a Beata Bishop: Ideje a gyógyításnak és a Charlotte Gerson–Beata Bishop: Gerson-terápia könyvben olvashatunk. A Budapesten tanultakat, valamint saját tapasztalatait Bérczes doktornő egy marosvásárhelyi magánpoliklinikán, daganatos betegek számára komplementer gyógylehetőségeket nyújtó, támaszadás jellegű foglalkozások keretében kamatoztatta. „Azok a betegek, akik ismerték a betegségük természetét, ismerték a rendelkezésükre álló gyógylehetőségeket, tenni is akartak, és aktívan részt vettek a gyógyító munkában, valamint töretlenül hittek a sikerben, azok meggyógyultak. Viszont azok, akik az eredménytelen klasszikus kezelések után utolsó szalmaszálként kapaszkodtak a kiegészítő eljárásokba, sajnos nem jártak sikerrel.
Csak akkor eredményes ez a módszer, ha nem túl előrehaladott a betegség, ha az immunrendszer képes még aktivizálódni és újra ellátni a feladatát.
A sikeres gyógyulás feltételei: tudni, tenni, hinni. A betegnek tehát bizonyos ismeretekkel kell rendelkeznie a betegségéről, a kilátásokról és a tennivalókról. Ugyanakkor óriási felelősség hárul a betegekkel foglalkozó szakemberekre. Nemcsak a gyógyító tevékenység, hanem a felvilágosító munka szempontjából is. A betegnek joga van tudni a diagnózisát, azt is, hogy az mit jelent, tudnia kell a várható alternatívákról, és arról is, hogy a betegsége milyen fázisban van. A felvilágosításnak pontosnak kell lennie, ugyanakkor reményt nyújtónak. Ezt a feladatot jól megoldani nagyon nehéz, de a betegek érdekében érdemes megpróbálni” – magyarázza Bérczes doktornő.
Simonton-terápia
Ez a módszer igyekszik megmutatni, hogyan vegyenek részt egészségük visszanyerésében a rákbetegek. A Simonton-házaspár – onkológus és pszichológus szakemberek – az általuk kidolgozott módszer segítségével megmutatják a rákos betegeknek, hogyan válhatnak a gyógyulási folyamat aktív részeseivé.
A gyógyulás érdekében jó az egész embert mozgósítani: a beteg szerepet vállal a betegség leküzdésében.
Az aktív betegszerep értelmében a beteg szerepe több, mint jelentkezni az orvosnál, aki úgymond „rendbe hozza”. Saját felelőssége megvizsgálni és megváltoztatni gondolatait, illetve érzéseit, ha azok nem a kezelést támogatják – mondják a szakemberek. Aktív betegszerepről beszélt Magyari Gyöngyi klinikai pszichológus is, aki Marosvásárhelyen tavaly ősz óta alkalmazza a Simonton-módszert az egyéni terápiák során.
Kiindulópont a beteg gyógyulási folyamatában az élni akarás, „az egészségét visszanyerő és vissza nem nyerő beteg közötti különbség a betegséghez való hozzáállásban van, abban, hogy a beteg hiszi-e, hogy betegsége lefolyását befolyásolni tudja” – állítja a Simonton házaspár a Gyógyító képzelet című könyvében.
A Simonton házaspár szerint az érzelmi és lelki állapotnak fontos szerepe van minden betegségre, így a rákra való hajlam kialakulásában is.
Kutatások bizonyítják, hogy a betegség lefolyását általában az érzelmi nyomorúság és kimerültség befolyásolja.
A betegség előrehaladását segítheti is és gátolhatja is az ember lelkiállapota. Ugyanakkor az érzelmi állapot nemcsak a testi bajok forrása lehet, hanem az egészségé is.
- Szelíd gyógymódok
Szóval igenis beszélni kell egy végzetesnek ítélt diagnózisról, a megterhelődött szervezetről, a rákról, a halálról. A visszafojtott érzések, a lemondás megbetegít. Ez a kiindulópont, ha daganatos betegről vagy vele beszélünk. A továbblépéshez és a kilábaláshoz lelki támogatásra, aktív betegszerepre, új életmódra és nyitottságra egyaránt szükség van, vallják a szakemberek.
Szelíd gyógymódokként emlegetik a lelki gondozók azokat a módszereket, amelyek révén a beteg szinte észrevétlenül helyrejön.
Ehhez rengeteget kell tanulni, nyitottnak, érdeklődőnek lenni, és ez mind nem elég – mondják a tapasztaltak –, hanem következetesen kell végezni. Legyen helye naponta a relaxációnak, a meditációnak, önismeretnek, Simonton-tréningnek és az imának. Szinte észrevétlenül egyszer csak jól érzi magát az ember, energiával töltődik fel, és vannak tervei. A tervek igen fontosak.
A legsötétebb időszakban is kell legalább napi terveket szőni.
Ahogy alakul a testi-lelki állapot, ezek a tervek egyre távlatosabbak lesznek, szinte maguktól alakulnak így. Fegyelmezettnek és kitartónak kell lenni. És – bár csodák nincsenek – csodálatos gyógyulások vannak.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Empátia: a másik szemével a világ
Az empátia az a képességünk, hogy felismerjük és megértsük egy másik személy érzelmeit. Ahogy Buda Béla szociálpszichológus fogalmaz: „a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelki állapotába." Empátiával rendelkezni elengedhetetlenül fontos a kapcsolatainkban, enélkül nem tudunk együttérzően viselkedni.
