Patriarchális kultúrákban sokakat foglalkoztató téma a pénisz mérete, formája: nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is érdekli, hogy milyen a hímvessző, mintegy arra utalván – gyakorta tévesen –, hogy a fallosz külleme az egyedüli tényező, amely befolyásolja a szexuális teljesíményt. Viszont a vagina – a népnyelvben érdekes módon csúnyának becézett női nemi szerv – szépsége vagy csúnyasága is az elmúlt években fokozott figyelmet kapott. Milyen a szép, de főként mi számít csúnyának? Fontos egyáltalán, s ha igen, akkor kinek, hogy hogyan néz ki a szeméremtestünk?
{hirdetes}
Sok nőnek van problémája a saját nemi szervével, s bár néha kifejezetten a kinézettel nincsenek megelégedve, többnyire arról van szó, hogy általánosan undorítónak vagy gusztustalannak találják magukat. Nem is meglepő mindez, ha számításba vesszük azt a rengeteg hamis információt, amely a női nemi szervvel kapcsolatosan kering, illetve azt a téves képet, amelyet a pornóipar vagy sokszor maguk a férfiak festenek arról, hogy milyennek is kellene lennie a női nemi szervnek. Talán ide vezethető vissza, hogy a nők sokszor nem élvezik az orális szexet, vagy közel sem engedik magukhoz a pasikat: úgy érzik, „ott lent” minden olyan undorító, és elképzelhetetlennek tartják, hogy ezt bárki is kívánatosnak tartja.
Szabványvagina?
Egyébként a kinézetre vonatkozó „félrevezetés” már egészen fiatal korban elkezdődik: a tini lányok sokszor alapvetően helytelen, téves feltételezésekből kiindulva – például a népszerű tinimagazinok, sokszor nem is szakember vezette, szexrovataira alapozva – vonnak le következtetéseket, ez pedig igen korán sok szorongást, frusztrációt szülhet. Amikor az interneten lépten-nyomon olyan fotókkal találkozunk, ahol például az ismert vagy ismeretlen nők ún. tevepatájából űznek gúnyt, vagy normálisnak a sokszor csecsemők nemi szervéhez hasonlatos „szűk kis puncit” kiáltják ki, nem csoda, hogy egyre népszerűbbek az intim plasztikai műtétek, illetve az intim zónák bőrfehérítése.
Megoldás lehet a műtét
Az intim plasztikai műtétek tekintetében fontos azonban különbséget tenni azon sebészeti beavatkozások között, amelyeknek úgymond elsősorban esztétikai vonzata van (méret, szín), illetve azok között, amelyekre szükség van, szögezi le dr. Szilveszter Mónika plasztikai sebész. „Intim plasztikai beavatkozáson a külső nemi szerveken végzett beavatkozásokat értem. Ezekből csak a kisajakplasztikát végzi plasztikai sebész” – magyarázza. A beavatkozás ugyan esztétikai műtétnek számít, sok esetben azonban szükséges: a szakember által az átlagosnál nagyobbnak ítélt kisajkak zavarók lehetnek a páciens számára, például sportoláskor, vagy a szexuális életben is diszkomfortot okozhatnak. „A túlzottan nagyméretű kisajkak fájdalommal járhatnak, és öltözködéskor is gyakorta jelentenek gondot, ha a testhez simuló ruhákon átütnek vagy kilógnak a megnagyobbodott testrészek” – jegyzi meg a szakember.
A szokatlan méret oka lehet genetikai, az esetek zömében azonban szülés után alakul ki a probléma. A tapasztalat szerint a belföldi páciensek a nemi szerv mérete, és nem a színe miatt fordulnak szakemberhez: a beavatkozás már nálunk is rutinszerű, lényege a megnagyobbodott vagy asszimmetrikus kisajkak esztétikai hibájának javítása, a többlet kimetszésével, szimmetrikussá tételével. Ezzel szemben a hüvelyplasztikát – a szülés után kialakuló vizeletvesztés megoldását célzó beavatkozásokat – nőgyógyászok végzik, és ezeket az Egészségbiztosító Pénztár is támogatja. A beavatkozás során a szülések után bekövetkező tágulást és izomtónus- csökkenést javítja a nőgyógyász.
Mindig is szégyelltem a micsodám, meséli feszengve Zita. Tizenéves korában olyannyira zavarta a nemi szerve kinézete, hogy senkinek, azaz a nőgyógyásznak sem szívesen mutogatta, sőt, ő maga sem szeretett ránézni. „Elhatároztam, hogy műtétre van szükségem. Tekintve, hogy kiskorú voltam, a szüleim beleegyezése kellett volna a beavatkozáshoz, nem is beszélve arról, hogy a műtét költségét is nekik kellett volna fizetni. Így letettem a tervről, gondolván: ha majd felnövök, akkor magam végeztetem el” – meséli. Nem kirívóan csúnya, csupán egyenetlen, jegyzi meg. Zitát többé már nem foglalkoztatja, viszont továbbra is zavarja. „Odafigyelek a szőrtelenítésre, illetve az intim higiéniára, hisz azt tapasztaltam: a férfiak körében ez fontosabb, mint konkrétan a külalak. Nem mondanám, hogy büszke vagyok rá, vagy szívesen mutogatom magam a pasiknak, bár az ő részükről eddig semmilyen negatív véleményt nem kaptam” – magyarázza.
Pusztán az esztétikáért
Habár már az ország több klinikáján elvégzik az intim esztétikai műtéteket, a kifejezetten a küllemre vonatkozó beavatkozások továbbra is inkább luxusnak számítanak, azaz ezek költségét az Egészségbiztosító Pénztár nem téríti meg. Gyakorlatilag a szilikon mellek vagy ajkak kategóriához tartozik, holott – ha fizikai szempontból nem is befolyásolja az egészséges életet – sokaknál mélyreható pszichés problémákat okozhat a nemi szerv külleme.
Anna például korábban soha nem gondolkodott azon, hogy az övé szép, vagy sem: negyven évig élt önfeledt tudatlanságban – és egy évtizedig boldog házasságban – anélkül, hogy valaha eszébe jutott volna máséhoz hasonlítani nemi szervét. „Talán azért nem foglalkoztam annyit magammal, mert a mienk, a férfiakéval ellentétben, nincsen folyton szem előtt. Néha – mint sokan mások – én is megvizsgáltam magamat a tükörben: a terhesség közben és a szülés után megállapítottam, hogy változtak a kisajkaim, aztán a korral a szín is sötétült. De ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Elfogadtam, hogy ez a dolgok rendje. Hisz a melleim sem ott vannak már, mint húszéves koromban” – sorolja megnyerő természetességgel. Aztán az egyik kereskedelmi csatornán látott egy műsort, ahol hosszan taglalták a „szép punci” ismérveit: mekkora és milyen alakú legyen, s főként: milyen színű. Anna korábban nem is hallott az intim bőrfehérítésről, s bár most is butaságnak tartja – jegyzi meg –, úgy véli: mindenki azt kezd a testével, amit akar. „Negyven év felett – ha az ember lánya elfogadta önmagát – nem fordul elő, hogy hirtelen frusztrációk alakulnak ki. A magam szempontjából nem is rendítettek meg a hallottak, viszont rögtön arra gondoltam: a lányom – aki ugyan még túl kicsi ahhoz, hogy ilyen témák foglalkoztassák – és a most felnövekvő ifjú hölgyek vajon hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez? Hányan érzik úgy, hogy meg kell felelniük a pornófilmekben látott hamis valóságnak? Vajon hányan érzik magukat ezért csúnyának?” – sorolja a kérdéseket, melyeken magam is eltöprengtem.
A cikk folytatása a Nőileg 2015. szeptemberi lapszámában olvasható.
