Lányszöktetésektől hemzsegő századok, múzsáktól hangos teadélutánok, Rómeók és Júliák, aranyozott háremek, meghökkentő történetekkel teli görög múlt: az emberiség szerető-történelme kimeríthetetlen, mégis minden alkalommal meglepődünk, ha csalnak, sőt néha akkor is, amikor mi lépünk félre. Hogy a szerelemmel vívott harcokban képtelenek vagyunk győzni, azzal könyveket írtak tele. Kockázatos kérdés, de felmerül: mégis kinek hány szerető lehet elég egy életben, hány szerető elég egy időben. Hány férfinak, hány nőnek kell a kegyeinkért esedeznie, hogy egésznek érezzük magunkat?
Bartha Krisztina szexuálpszichológus szerint, amikor valaki több szeretőt tart, egész biztosan valamiféle hiányt akar pótolni. „Lehet persze, hogy egyszerűen egy felfokozott szexualitással állunk szemben, de legtöbb esetben önbizalom-erősítésről van szó, vagy olyan testképpel kapcsolatos problémáról, amely állandó megerősítésre szorul: az illető igazolni akarja, hogy még mindig szexi, még mindig kívánatos. A több szerető tartása ugyanakkor azt is mutatja, hogy szeretetre vágyunk, arra, hogy elismerjenek, értékeljenek.”
A leggyakrabban szajkózott sztereotípia szerint a szeretőtartás tekintetében létezik különbség a nemek között. Egyre inkább előrehaladva a női-férfiúi egyenjogúság útján, kiderül: nem csak a férfiak szeretőznek. „A szakirodalom a férfiakra vonatkozóan két típust különböztet meg: a Don Juant és a Casanova-típust, mindketten valamilyen bizonytalanságból fakadóan hajkurásszák az élményeket. A két típus közötti különbség, hogy
Hogy igaz-e a Méhes György-féle felvetés, mely szerint a férfinak általa irányított élete van, a nőnek pedig sorsa, amit elvisel csupán, a szexuálpszichológus rámutat: a nők esetében a frigiditás állhat a szexhajsza hátterében. Nem találja a kielégülést, a beteljesülést, de vágyik rá, és mindig azt reméli, hogy a következő szexuális élmény végre eljuttatja a csúcsra. Hogy élvezi-e mindezt? Inkább a beteljesülés iránti vágy hajtja: át akarja élni az igazi élményt. Kádár Enikő pszichológus a titkot látja izgalmas kérdésnek a szeretői viszonyokban: a tudat, hogy nem beszélhetünk róla, felkorbácsolja a vágyat, és egyre mélyebbre merészkedünk a tiltott zónában. „A szexualitásban tapasztalt hajsza klasszikus lenyomata felgyorsult életünknek: hamar, hamar, őt is, őt is akarom! De hol a határ? Hiszen a szex ugyanolyan függőséget tud okozni, mint más káros szenvedély: a zabolázatlan habzsolás sérüléshez vezet.”
„Szóval tegnapelőtt te, tegnap éjszaka én voltam nála?” – lettem figyelmes a kérdésre, és az időpontból ítélve azonnal sejtettem, nem a fodrásznőről beszél két nő a mellettem lévő asztalnál. Közös férfin osztoztak, akaratlanul, és ez volt a lepedőlerántás nagy pillanata. Bár egyik sem volt az övé, érzelmekről sem esett túl sok szó, a válasz gyanánt adott bólintás keserű volt, szomorú és döbbent.
Végül elnevették magukat, de csak kirakatból. Hümmögtek keserűen, döbbenten, és kimondatlanul is hallatszott: eltört valami. Elgondolkodtam: mikortól a miénk a másik ember? Ha kimondjuk, ér? Ha együtt járunk, eljegyez, összeházasodunk, ér? A birtoklás hiánya okoz fájdalmat, vagy az bánt, hogy önkéntelenül és észrevétlenül mérlegre állunk, hogy onnan lessük félve, nyelve merre billen: vajon melyikünk jobb? Miért bánt, ha dublőrökké válunk? Önmagunk előtt vagy a világ szemében leszünk kevesebbek?
Ismerik Fodor Ákos haikuját a labdáról? Felháborító, mennyire jó, felháborító, mennyire őszinte, milyen határozottan vet véget a játéknak, miután a sok semmi elszáll. „(...) én is vágtam szét labdát: én is zokogtam: nincs benne semmi. (...) titkom ne firtasd: fölhasítod labdád: se tudás – se játék.” A zsonglőr alapszabálya: figyelj a labdákra, és trükköd soha ne fedd fel. A jó zsonglőr alapszabálya: gondoskodj róla, hogy a labda néma legyen. Ha egy időben több szeretőt tartasz, a legfontosabb a diszkréció. Ugyanilyen lényeges, hogy ne is érezzék: többedmagukkal szeretnek. Az ember azt hinné, férfiúi hóbort a zsonglőrködés, hiszen arra predesztinálta őket a mindenség, hogy utódokat nemzzenek. Felnőve azonban rá kellett eszmélnem, a nők is lehetnek nagy mesterei a labdadobálásnak: amíg az egyik fent van, a másikat fogják, rövid szorítás után pedig dobják is az első után, mert zuhan ölükbe a harmadik: érintésre, új lendületre vár.
Melyek hát a szeretőtartás szabályai? Bartha Krisztina szerint is a diszkréció a legfontosabb,
„Ma nehéz titokban maradni: a közösségi oldalak, a mobiltelefonokon pittyogó sms-hangok könnyen elárulják a csalást. Ha tehát cél a diszkréció, be kell vonni a szeretőt is. Hogy a másik fél ezt meddig tolerálja, az egy másik kérdés. A sérülés azonban mindhárom személy számára adott: a csalónak terhes a lelkiismerete, a megcsalt fél elveszíti bizalmát, a szerető pedig attól szenvedhet, hogy a remények, ígéretek nem válnak valóra.” A szeretőtartás óriási energiaveszteség: folyamatos koncentrációt igényel, nehogy a zsonglőr kezéből kiessenek a labdák. Kádár Enikő: „Szerintem az ilyen kapcsolatot felvállalók legnagyobb félelme, hogy egyedül maradnak. Ez is lehet a szeretőhalmozás mozgatórugója. És vajon én dobálom a labdákat, vagy önállóan repülnek? Amikor nem veszi fel a telefont, nem válaszol az üzenetre… Nem kellek már neki. Mi lesz, ha nem marad egy labda sem? Az egyedülléttől való félelem visszavezethető az anya-gyerek viszonyhoz, amelyben megtapasztalhattuk, milyen az, amikor nem hagynak magamra. Ha ez a bizalom hiányzik, megmutatkozik a kapcsolatainkban. A biztonságérzetet magunkban kell megtalálnunk, nem a világban, nem másokban. Tudnom kell, ha elhagynak, fáj, de meggyászolom. Viszont ha a szerető hagy el, ha nem volt semmi, mitől búcsúzom?”
Hányszor tudtunk volna magunknak társat építeni József Attilásan, lágy őszi tájból és sok kedves nőből... Valahogyan mindenkit másért szeretünk: itt van az intelligens öltönyös, aki frissen vasalt, keményített gallérú fehér ingben jár – erős férfi, hatalma van, bármit megtehet, uralkodik a világon és uralkodik rajtad is, de imádja, ha ellenállsz, ha nemet mondasz. De ismerjük a huncut szemű gyermek-férfit is, tekintetében a világ összes hajnali kódorgásával és kapualjban csókolózásával,
A fegyelmezett sportoló? Hajnalban kel, a végsőkig kitart, bajnok, győztes, világelső, mindenki őt akarja, a teste kemény, a bőre sima, és tudja, hogy nyers ereje ellenállhatatlan, nem kérdez, rád ront, fog és emel, izmai megfeszülnek, az éjszakát reggelig bírja, majd újra megy... Kell a versíró, prózamondó, bármely költőt hibátlanul idéző romantikus művészlélek is, akivel könyvet lapoztok, művészetről beszélgettek, virágot hoz, és nem derogál neki letérdelni, hagyja, hogy a hajába túrj, veled számol csillagot, és állandóan könnybe lábadt szemében a saját lelked látod. Mindeniket másért szeretjük, mindben benne vagyunk.
Hogy végül hány szerető elég egy embernek? Mindenki maga dönti el, de sokszor talán az élet hozza magával. Egyvalami biztos: a mennyiség, a halmozás érzelmi kérdéseinkre nem ad választ. Nem elég csupán hinnünk, hogy szeretnek, nem elég csupán hinniük, hogy szeretjük őket. Érzelmeinknek igaznak kell lenniük önmagunk és szerelmeink előtt is.
korábban írtuk
Bartha Krisztina: Egy jól működő párkapcsolatban nincsen hely harmadik személynek
Az édeshármas izgalmas akciónak tűnik addig, amíg csupán a fantáziavilágunkban van jelen. A képzeletünkben mi irányítjuk a szereplőket, akik teljes mértékben a mi vágyainkat követik, és semmilyen következménnyel nem kell számolnunk.