ARCHÍV Az idő rabjai – Egy notórius késő vallomásai

Egy kutatás szerint az emberek 17 százalékát érinti a folytonos késés problémája, ugyanakkor az emberek 20 százaléka legalább hetente egyszer elkésik a munkahelyéről. A szakemberek szerint számos – főként tudat alatti – ok állhat ennek a hátterében. Az okok függvényében, különféle stratégiák segíthetnek, de összegyűjtöttünk néhány praktikus tippet is, ami senkinek sem árt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2024. januári lapszámában jelent meg.)

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A sietős lépteim visszhangoznak az üres iskolai folyosón. A múlt századi tablókról szelíden néznek rám az egykori fiatalok. Meg kellene állni nézelődni, de nincs idő, rohanásban vagyok. Megint. A díszterem előtt senki, hallatszik, hogy bent már zajlik valami. Dobogó szívvel nyomom le az oldalajtó kilincsét. És ahogy kinyílik, farkasszemet néz velem sok-sok rég nem látott kedves arc, négy osztálynyi ember. Egy másodpercnyi csend. Dóra néni, akiből időközben igazgatónő lett, a színpadon, a beszédében megáll. És kitör a tapsvihar. Üdvrivalgás. Zavartan keresek egy üres széket valahol a hátsó térfélben.

Ezeknek az embereknek a nagy része négy éven keresztül végignézte, amint minden áldott nap elkéstem az iskolából. De nemcsak az iskolából, hanem a diákszínjátszó körről, sporteseményekről, a diáktanácsi ülésekről,
mindenféle más ülésekről, olimpiászokról, vizsgákról és találkozásokról is. A matek érettségiről csak azért nem késtem, mert a kedves osztályfőnökünk előrelátóan egy órával korábban hazatelefonált. A taps annak szól, hogy ím, tíz év távlatából sem változtam. Elég rosszul viselem életem antréját, zúgó fejjel várom, hogy elteljen kétes glóriám momentuma. Andi mindenhonnan elkésik, de mindenhova elér – kommentál Dóra néni, aztán végre valahára folytatja az egyebekről szóló mondanivalóját.

Nem a fent leírt esemény hatására ébredt fel bennem a sürgős változtatás igénye. Sokan, sokféleképpen próbáltak már „megnevelni”. Fenyítéssel, megszégyenítéssel, sértődéssel, vádaskodással. Szeretettel. Nem tudom, hány barátomtól kaptam már órát ajándékba. Az egyik kedves feliratra most is emlékszem: „Jussanak eszedbe a boldog pillanataim, amikor rád vártam, és a még boldogabbak, amelyek utána következtek.” Életem egy adott pontján kipróbáltam az ingázó életmódot az anyagi ésszerűség miatt. Mondanom sem kell, borzasztó rosszul ment. Minden egyes nap lekéstem a vonatot. Végül visszaköltöztünk a városba. Így telt el pár évtized.

És, hogy miért éppen most szeretném lerakni változásom alapkövét? Hányingerem van, ha a gyerekeimmel pontosan el kell érjünk valahová.

Bábszínházba. Repülőre. Óvodába, iskolába. Bezárják a kapukat. Tizedszerre már (úgy érzem) direkt nem válaszol senki a kapucsengőre, ott fagyoskodunk a gyerekkel az ovi előtt. Félóra a gitáróra, és ahhoz képest sokba kerül, hogy ebből 25 percet késsünk. Szóval, úgy érzem, a saját gyerekeimet nem tudom ennek kitenni. Akkor inkább üsse kő, mi az nekem egy élethossziglani berögződés. Elindulok az önismeret, önelfogadás rögös ösvényén, hátha lesz valami varázslat a végén.

Fotó: Bodó Melinda

Miért olyan nehéz nekünk időben odaérni?

A kutatások között abban konszenzus van, hogy jellemzően NEM az az oka a folytonos késésnek, hogy a másik ember idejét ne vennénk komolyan. A tiszteletlenség, arrogancia, passzív-agresszív viselkedés sem tartozik a fő magyarázatok közé. A szakemberek szerint ezzel szemben számos más – főként tudat alatti – ok állhat a háttérben. Az okok függvényében különféle stratégiák segíthetnek, de akad néhány praktikus tipp is, ami senkinek sem árt.


Tipp #1

Állítsd be a vekkert, hogy jelezzen, amikor el kell kezdeni készülődni.

És egy másikat, amikor el kell indulni. A krónikus késés egyik lehetséges oka ugyanis, hogy az ilyen emberek annyira bele tudnak merülni egy-egy tevékenységbe, hogy nehezükre esik abbahagyni, hogy kezdődhessen egy másik. A külső figyelmeztetés (vekker) segíthet ilyenkor. Az is egy magyarázat lehet, hogy a folytonosan késő emberek „örök optimisták”: úgy gondoljuk, hogy több minden belefér egy bizonyos időkeretbe, mint amennyi.


Tipp #2

Vedd körbe magad – lehetőleg analóg – órákkal.

„Analóg óra” alatt a mánusos fajtát értem. Hiába van ott a telefon a zsebünkben, a szakemberek szerint a mánusos órák segíthetnek abban, hogy jobban érzékeljük az idő múlását. Mi, akiknek ugye ez alapból nem megy olyan jól. Akik sokszor az ún. „mágikus idő” érzésben élünk, amibe minden (is) belefér.

Az idő fogalma egyáltalán nem volt mindig olyan egysíkú, mint ahogy manapság gondolunk rá. Az „idő-menedzsment” az iparosodással vált igazán fontossá, amikor az emberek a gépek ritmusához kellett igazodjanak. A természeti foglalkozások ma sem járnak feltétlenül bizonyos órához-kötöttséggel, falun jellemzően „lelassul az idő”. Az ókori görögök például megkülönböztették az események egymás utáni történésének leírására szolgáló „folyó” időt, amit kronosznak hívtak, és az események közötti azon meghatározatlan időpillanatot, amikor valami különleges történik, amit kairosznak neveztek. (Talán az sem mellékes, hogy az ábrázolásokban ez legtöbbször nőnemű.) Ez az idő megjelenik az Újszövetségben, mint Isten ideje, de Petőfi „Itt az idő, most vagy soha!” verssora is releváns példa lehet, amely nyilván nem egy fizikai időre, mondjuk a délelőtt 11 órára vonatkozik. Csíkszentmihályi „flow” fogalma szintén egy módosult időérzékeléssel jár.
Tipp #3

Számold ki, hogy mikor kellene elindulni, és indulj el 30 perccel korábban.

A már emlegetett optimizmus ugyanis arra is kiterjed, hogy azt gondoljuk, soha nem piros a lámpa, mindig jön a busz, mindig van parkolóhely, soha nem futunk össze régi ismerőssel, sőt, semennyi idő sem kell az adott címen feljutni a tizedik emeletre, mert soha nem kell várni a liftre.


Tipp #4

Gondolj ki valami érdekfeszítő elfoglaltságot arra az esetre, ha korábban érkeznél

A mindig késő emberek ugyanis SOHA nem érnek korábban oda sehova. Egyszerűen rettegünk ettől. Pontosnak lenni szeretnénk, de korábban odaérni? Az ellenérzés leküzdésére a szakemberek azt javasolják, hogy találjunk valami érdekes elfoglaltságot, amit a korai érkezés perceire időzíthetünk: például töltsünk le egy igazán jó könyvet.


Tipp #5

A fontos események elé tervezz egy elő-programot

Például a színházi előadás előtt egy teát az ismerősöddel. A teáról lehet, hogy elkésünk egy kicsit, de az előadás kezdetére ott leszünk.


Tipp #6

Határozd el, hogy az az ember leszel, aki pontos

A változásnak jelentős akadálya, ha meg sem próbáljuk. Belenyugszunk, belekényelmesedünk, feladjuk. A szakértők szerint bizonyos emberek (ide tartozhatok én is), a folyamatos késést egy idő után a „személyes brandjük” részének tekintik, és meg sem próbálnak ezen változtatni.

Amire azonban nincs sok tipp, hogy miként engeszteljük ki a „másik felet”: azokat a rokonokat, barátokat, kollégákat, akik a folyamatos késéseink elszenvedői. Egy titok:

az, hogy korábbi időpontot mondotok nekünk, mint amikorra oda kellene érni, nem működik. Vagyis csak addig működik, ameddig nem jövünk rá.

Utána már beépítjük ezt, és hosszú távon még többet késünk. Egy krónikus későnek azt mondani, hogy ne késsen, olyan, mint egy túlsúlyos embernek azt mondani, hogy ne egyen. Nem olyan könnyű a váltás. A szakemberek azt tanácsolják, inkább ülj le a sokat késő barátoddal/rokonoddal/kollégáddal, kérdezd meg tőle szemtől szemben, hogy tudnál-e valamiben segíteni. Van esélye, hogy valamilyen túlterheltség, önértékelési zavar, depresszió, ADHD vagy más lelki megpróbáltatás állhat a háttérben. Bizonyos támogató megértés segít.

Akinek ez nem tűnik elégnek, mondjuk egy munkahelyi környezetben, annak ajánlom Grace Pacie érdekes TED beszédét, amelyben felhívja a figyelmet, hogy a folytonos későknek nem ez az egyetlen tulajdonsága. Jó eséllyel az ilyen emberek nem riadnak vissza az utolsó pillanatos felkérésektől – tehát rugalmasak –, nem bánják, ha félbeszakítják őket, valamint abbahagyják a dolgukat, ha spontán segítséget kérnek tőlük. Alkalmazkodók, jól tűrik, ha változnak a körülmények, a tervek, reziliensek. Egy kiszámítható környezetben a pontosság a hatékonysággal egyenlő. De hány olyan munkahely van, ahol menet közben változnak a dolgok, bizonytalan környezetben kell teljesíteni, aminek a keretében ezek a tulajdonságok elengedhetetlennek bizonyulnak?

Hogyan segíthet a szakember?

Krizbai Tímea, pszichológus:

Ha eljönnél hozzám, hogy segítsek legyőzni a késési problémád, a sématerápiás megközelítéséhez fordulnék. Ez a terápia arra mutat rá, hogy vannak különböző sémáink, amelyek gyerekkorban alakulnak ki, ha az érzelmi szükségleteink nincsenek megfelelően kielégítve. Márpedig senkinek nincsenek tökéletesen kielégítve. Ezért mindenkinél kialakulnak bizonyos kompenzáló viselkedések.

Háromféleképpen reagálhatunk a ki nem elégített érzelmi szükségletek okozta frusztrációra. Az egyik egy túlkompenzálás: ha nagyon pontos vagyok, nagyon ott akarok lenni, mert tudom, hogy ez bennem valahol, valamikor sérült. A másik egy elkerülő megküzdés, amikor nem nézek szembe a helyzettel, hogy mi lehet a következménye, hanem jó sokat kések. A harmadik pedig egy önfeladó séma, ez a „freeze” állapot, amikor mindent feladok, lefagyok, megadom magam.

A terápia során ezt nézzük meg, hogy milyen sémák állnak a viselkedésmód mögött. Megkérdezném, hogy melyek azok a helyzetek, ahol késel?

Ott mi történik benned, milyen érzések vannak? Milyen gyakran történik ez meg? Ki késett a családban, ezt hogy láttad? Hogyan reagált a környezet? Miben erősített meg a késés? És, hogy most, ebben a pillanatban a késés miben szolgál téged?

Fotó: Pál Dániel

Sokan késhetnek amiatt, hogy halogatnak. Ez tulajdonképpen egy elkerülő megküzdési mód. Egy reakció arra a negatív érzelem-áradatra, amit megélünk, amikor még ezt is, azt is meg kell csináljuk szűkös idő alatt. Annyira nem tudunk szembenézni a frusztrációval, amit ezzel kapcsolatban érzünk, hogy mindent utolsó percre tologatunk, mintha azt hinnénk, hogy hátha egyszer csak nem kell már mindent megcsinálni. De hát meg kell. És akkor utolsó percben megyünk ki az ajtón, kialakul egy késési folyamat.

Vagy lehet egy kisebbrendűségi, nem-elfogadáson, szégyenérzeten alapuló sémád. Ha mondjuk, sokszor megszégyenítettek. Előfordulhat, hogy ha meghívnak egy társaságba, akkor elkezdesz szorongani, hogy mikor is menjél, hogy ne legyen kínos, ha túl hamar érkezel, vagy ne legyél túl későn ott, és ebben a szorongásban akár addig taposol egyik lábadról a másikra, amíg egy csomót késel, mert nem tudsz szembenézni a frusztrációval.

A gyakori késések mögött egy elhagyatottsági séma is lehet, ami önbeteljesítő jóslatként működik.

A biztonságos kötődés is érzelmi szükségletünk, a gyermeknek az a legfontosabb, hogy valamelyik szülőjéhez, gondozójához biztonságosan kötődjön. Ha ez nem történik meg, akkor kialakulhat egy elhagyatottsági, bizalmatlansági séma a gyerekben, és akkor elkezd például a barátokhoz is nem biztonságosan kötődni. Elkezd olyan viselkedéseket gyakorolni, amelyek tulajdonképpen azt bizonyítják be, hogy igaza van. Mondjuk, elkésik tízszer a találkozóról a barátnőjével, és ha következőkor emiatt nem hívja, akkor ezt úgy éli meg, hogy „megmondtam én, hogy engem nem szeret senki.” A módok olyanok, mint egy prizma, egy torzító szemüveg, amelyen keresztül a környezetünket észleljük.

A sématerápia azt mutatja meg, hogy olyan vagy, mint egy kicsi matrjoska baba, különböző módokból állsz. És, hogy van egy kompetens módod is, egy olyan Andi, aki tisztában van azzal, hogy késni nem olyan jó. A terápián ezt a kompetens módot erősítjük meg, hogy ne legyen szükséged a késésre, mint megküzdési módra.

korábban írtuk

Szilveszter Andrea: A földben való matatásban megélem a teremtő erőt
Szilveszter Andrea: A földben való matatásban megélem a teremtő erőt

Kitárom a nyári konyha ajtaját, hadd kukucskáljanak be a májusi napsugarak. A lekvárfőzés előkészületeivel foglalatoskodom. Az üvegek készen állnak, az epret pucolom. Egyszer csak azt kérdezi a lányom: anya, te mit vársz a legjobban?