A párkapcsolatban való működésünket sokszor érdemes szakember segítségével tanulni vagy újratanulni. Ennek számos módja és típusa van, a legjellemzőbb a párterápia (ezen belül létezik több irányzat, talán a nálunk legelterjedtebb a rendszerszemléletű családterápia), kommunikációs intervenciók/tréningek segítségével is fejlődhetünk, érzelemszabályozási tréninggel, kötődés-alapú terápiákkal.
A pozitív változás érinti a kommunikációt, a párkapcsolati elégedettséget és a konfliktuskezelésben is segített a terápiás folyamat. A terápiák hatékonyságát nem a beszélgetés önmagában adja, bár szakmai tapasztalatom szerint olykor egymás puszta meghallgatásához is mediáció kell, amiben hathatós segítséget tud nyújtani a szakember. Ugyanakkor a kapcsolatokban érdemi javulásról nem akkor beszélünk, ha a felek csupán jobban értik egymást, hanem akkor, ha másképp reagálnak egymásra, ha a minták, a viselkedések átírása is megtörténik. Az új viselkedések bevezetése és fenntartása mutatja a párkapcsolatba fektetett munka eredményességét.
A dolgozni a párkapcsolaton azt jelenti, hogy egyre tudatosabban részt veszünk a saját működésünkben és a kapcsolatban is. Erre egy kapcsolat elején nincs szükség, hiszen még minden szenvedélyes, izgalmas, új és eszményi. Ahhoz azonban, hogy az együttélés mindkét fél számára kielégítő, sőt, boldogító legyen, szükség van kapcsolódásra, energiabefektetésre, együtt töltött időre, álláspontok egyeztetésére.
Elkezdjük észrevenni, ha aktiválódik bennünk valami mélyebb szál, régi seb, ami messzebb vezet az aktuális konfliktusnál, azaz – ahogy szakmai berkekben mondják – észrevesszük, mikor nyomja be a másik a piros gombunkat. Az önreflexió és az egyéni önismeret ilyenkor segít tudatosítani, hogy milyen alapvető szükséglet, hiány, sértettség, fájdalom vagy félelem teszi a párkapcsolati helyzetet számunkra különösen érzékennyé. A tudatos jelenlét segít visszajelzéseket megfogalmazni, kimondani, mi az, ami számunkra rossz vagy nehéz, helyette mire lenne szükségünk, és nyitottá tesz meghallgatni a másik ugyanilyen irányú igényeit.
Egy jó párkapcsolatban tudunk beszélni arról, ami nehéz. Ez nem mindig ideális és tökéletes beszélgetés, de minél többet foglalkoztunk párkapcsolati fejlődéssel (azaz minél többet dolgozunk a párkapcsolaton), annál őszintébben és nyitottabban tudunk odafordulni a társunkhoz a nehéz helyzetek megvitatásakor is.
és nem találunk közös megoldásokat, miközben érzelmileg egyre inkább eltávolodunk egymástól.
Párkapcsolati konfliktusokban sokszor forgatókönyvszerűen, rutinszerűen működünk. Nagyon sok kutatásban megjelenik egy tipikus romboló párkapcsolati dinamikának a leírása, amiben az egyik fél követel, nyomást gyakorol vagy manipulál, és a másik fél visszahúzódik, elkerül vagy visszatámad. Ez az egyik legstabilabb negatív ciklus a párkapcsolatban, ami növeli az elégedetlenséget, és fenntartja a konfliktust. A kapcsolati munka az, hogy felismerjük ezt a konfliktusmintázatot. Itt természetesen nem állhatunk meg, ha komolyan tenni akarunk a párkapcsolatunkért, hanem szükség van ezek kijavítására, átírására. Így kevesebb a vakon ismételt kör, azaz nem ugyanazokat a vitákat folytatjuk le újra és újra teljesen ugyanúgy. Azokban a kapcsolatokban, amelyekben jó a működés, ott képesek vagyunk megállni az automatikus reakciók előtt.
Párkapcsolati szinten akkor mérhető és hiteles a „dolgozunk a kapcsolatunkon” kifejezés, ha a befektetett munka, tevékenység, terápia hatására megváltoznak az interakciós minták. Például egy kritika hatására a védekezés helyett felelősséget vállalunk saját részünkért, és megtanuljuk megérteni, hogy a másik mit akart üzenni a véleményével, majd időt adunk magunknak a hatékony reakcióra. Az is hasznos, ha a kritizáló fél maga ismeri fel a tényleges szükségletet, ami a megfogalmazott tény vagy felszólítás hátterében van, és ezt kezdi el egyre gyakrabban átfogalmazni kéréssé. Így a másik támadás helyett a tényleges vágyat, igényt hallja meg és empatikusan fordulhat a partnere irányába, teljesítheti a szükségletet, míg a kritikát hajlamos lenne rögtön elutasítani pedig talán ugyanaz a szükséglet rejtőzik a háttérben.
Minél gyorsabban javítunk, annál valószínűbb, hogy sikerül fenntartani a hatékony kommunikációt. Az is hatásos és mutatja a változást, hogy észrevesszük, amikor időre van szükségünk és haladékot, szünetet kérünk a lehiggadáshoz. Ez nem kivonulás a probléma megoldásából, hanem annak a tudatosítása, hogy az aktuális helyzetben éppen nem hatékony a konfliktuskezelés.
Mérhető és főként érezhető változást hoz, ha nő az érzelmi elérhetőség, érezzük, hogy a partnerünk odafigyel és reagál ránk. Ez alapján azt a következtetést vonjuk le a magunk számára, hogy fontosak vagyunk neki. A viselkedésben ez abból látszik, hogy miként reagálunk a másikat érintő, a másik számára fontos pillanatokra. Meg tudunk-e állni saját tevékenységeinkből, hogy csak a másikra figyeljünk, amikor szüksége van meghallgatásra, képesek vagyunk-e megosztozni vele intenzív érzelmekben és mikromomentumokban (pl. a társunk csodálja a naplementét, ezt szóvá teszi, és mi erre az élményre rákapcsolódunk, és együtt örülünk vele) egyaránt, kap-e tőlünk pozitív visszajelzéseket, egyáltalán az interakcióink többsége negatív vagy pozitív hangvételű-e. John Gottman kutatásai szerint azok a kiegyensúlyozott párok, ahol öt vagy annál több pozitív interakcióra jut egy negatív.
A párkapcsolati munka nem egy különálló, határidőnaplóba feljegyezhető esetleg olykor ismétlődő esemény, hanem viselkedésminták sorozata. Abban mutatkozik meg, ahogyan kérünk és megmutatkozunk a társunk előtt, ahogyan reagálunk az ő személyére, ahogyan felismerjük és javítjuk a hibáink, ahogyan felelősséget vállalunk, és ahogyan újrakapcsolódunk akkor is, amikor éppen nagyon távolinak érezzük a másikat magunktól.
korábban írtuk
Virág Ágota: Élmény legyen a fotózás, ne stresszforrás
Rokonságában az átlagosnál jóval magasabb az egy főre eső pedagógusok és művészek száma. Nem véletlen tehát, hogy a híres háromszéki Haszmann család leszármazottjaként, Virág Ágota is egy művészeti ágban, az újszülöttfotózásban találta meg hivatását.
