Politikai nézetekről, szexuális irányultságról, hitkérdésről sokan úgy gondolják, magánügy. Nem illik rákérdezni. Másokat bátran lehet faggatni. A novemberi Nőileget többek közt a gyerek hitre nevelése (is) foglalkoztatja, ez adja apropóját a mostani szösszeneteknek. Marosvásárhelyi újságíróink, Csatlos Tünde és Trella-Várhelyi Gyopár vállalják hitbeli meggyőződéseiket.
Anyai és apai ágon is több lelkész volt a felmenőim között, ebben a szellemiségben nőttünk fel. Nem kényszerként, hanem a lelki béke iránti egyszerű igényként. Azt hiszem, ez amolyan családi ereklye, amelyet képes vagyok egy életen át őrizni - fogalmaz Gyopár.
Gyopár szeretné, ha gyerekeinek ugyanabban a szeretben lenne részük, mint neki volt kisgyerekként
Nem feledem, amikor az újjáépült templomunk avatásakor, díszpárnán vittem az ollót, vagy azokat a szombat délelőttöket, amelyeket templomunk tetőtéri termében kezdtünk, a vallásórákon, majd türelmetlenül vártam, hogy az ificsoport tagja lehessek. Életre szóló barátságok köttettek itt, emlékezetes kirándulások, betlehemes játékok, kántálások és szavalatok voltak, amelyektől, úgy érezem, több, lélekben gazdagabb vagyok most.
Mindezt szeretném, ha a gyermekeim is megélnék, ha találkoznának a Jóval és beengednék az életükbe. Szeretném, ha hinnének a Jó, a Szeretet erejében – így nagybetűvel –, hiszen ezáltal bevonzanák életükbe mindazt a gazdagságot, amelyet gyerekként én is megkaptam. Arra tanítjuk őket, hogy hálásak legyenek, észrevegyék a legapróbb értéket, képesek legyenek megbocsátani, szeressenek. Lélekben gazdag, szerető felnőtteket szeretnék belőlük nevelni, akik Hisznek a Jóban.
Jó embernek kell lenni
Hiszek a Jóistenben. Az egész családom katolikus vallású, templomba járnak, imádkoznak, meséli Tünde, Székelyudvarhelyről elszármazott kollégánk. Engem is katolikusnak neveltek, s bár visszatekintve gyermekkoromra és a Forrás utcai hittanórákra, misékre, boldogság fog el, mégis az egyházhoz való viszonyom nem mondható igazán jónak.
Tünde számára a hit nem feltétlen egyházhoz tartozó kategória
Ahogy picit kinyíltam és önálló gondolataim lettek a világról, számos kérdés mardosott és foglalkoztat most is, olyanok, amelyekkel nem tudok mit kezdeni, nem fogadok el, vagy nem értek. Szóval a hit kérdése nekem nem kimondottan egyházhoz tartozó dolog. Istenen túl és ezzel együtt a szeretetben hiszek, az elfogadásban, az őszinteségben, abban, hogy segítenünk kell egymásnak, amikor tudunk, és ahogyan tudunk. Ezt az utat próbálom követni és így példát mutatni a körülöttem levőknek. Unokaöcséim sokszor kérdezik, hogy miért nem járunk templomba, miért nem imádkozunk mi otthon, evés előtt, és nem tudom egyelőre nekik megmagyarázni, miért nem, de cselekedeteimmel, szeretetemmel azt próbálom nekik sugallni, hogy jó embernek kell lenni. Ez ilyen egyszerű.
