„Mielőtt gyermekem született volna, mindig elborzadtam, ha vendégségbe mentünk, és láttam, hogy vannak olyan gyermekszobák, ahova szinte be sem lehet menni, annyi játék hever a földön, polcokon, dobozokban. Fiatalon úgy gondoltam, hogy na ez nálunk egészen biztosan nem fog megtörténni. Aztán néhány év múlva azon kaptam magam, mint az egyik elhíresült videóban, ahol az édesapa hóhányó lapáttal meri a játékokat a gyerekszobában, mert a klasszikus rendrakásra már semmi esély nem mutatkozik” – eleveníti fel Miklós Csongor pszichológus. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megtelik néhány négyzetméter szebbnél szebb és izgalmasabb játékkal, amit aztán a gyermekeink a másodperc töredéke alatt megunnak, egyezünk meg.
Miklós Csongor pszichológus
Van, hogy túl sok a játék
A témában mélyebbre kutatva a szakember úgy véli: valamelyest egyeznek a gyermeke viselkedésében tapasztaltak azzal, amit a témában jártas kutatások igazolnak. Kim John Payne világhírű pszichológus-pedagógus elhíresült könyvében, az Egyszerűbb gyermekkorban praxisából vett példákkal is rámutat arra, hogy a túl nagy választék, a túl sok inger milyen rossz hatással van a fejlődő pszichére és hogy milyen sok magatartásbeli problémára „gyógyír” az, ha a gyermekeink világát úgymond lelassítjuk arra a tempóra, amire szükségük van az ideális fejlődéshez, meséli. Hogy értsük: az egyszerűsítés arról szól, hogy kivonjuk az életéből mindazokat a tényezőket, amik megzavarják a nyugalmukat. A sok játék, a képernyő (telefon, tablet, televízió) mind olyan tényezők, melyek akadályozzák az elmélyülésben, a fantáziaviláguk kibontakozásában.
Az alábbi idézetet kiemelve
„A saját kislányomon tapasztaltam, hogy hiába kapott a harmadik születésnapjára nagyon sok érdekes és izgalmas játékot, ő napokig egy 2–3 centiméteres nagyságú kiscsibével volt elfoglalva, vele kelt és feküdt, vele beszélgetett, és úgy óvta, mintha a személyisége része volna” – meséli Csongor.
Ha kis önreflexiót tartunk, talán ráébredünk:
sokszor azért telik meg a gyerekszoba játékkal, mert a szülők valamelyest kompenzálni szeretnék azt az időt, amelyet a munka vagy a felfokozott élettempó miatt nem tudtak a gyerekükkel tölteni.
„Sok esetben érkezik haza apa vagy anya egy hosszú üzleti útról, egy túlórával teli hétről és valahol mélyen azt érzi, hogy majd egy drága ajándékkal valódi örömöt és boldogságot csalhat a gyermek arcára. A kicsi természetesen örül a meglepetésnek, már-már követeli a rituálévá, rutinná vált ajándékozást, de valójában neki az érzelmi kapcsolatra lenne szüksége ebben a korban, nem játékokra” – figyelmeztet a szakember.
Kell a fejlesztő játék?
Nem, vagy legalábbis nem feltétlenül, szögezi le a pszichológus. „Tévhit, hogy gyermekeinknek szüksége van fejlesztő játékokra. Nem állítom, hogy nincsenek olyan játékok, amelyek bizonyos készségeket ne fejlesztenének, de az erőst túlzás, hogy ezek nélkül ne fejlődnének a gyermekeink.
Az emberi test és psziché olyan csodálatosan lett megteremtve, kifejlődve az evolúció során, hogy a kis szervezet tökéletesen tudja, hogy melyik korszakban mire van szüksége,
és ha nincs valamilyen genetikai rendellenesség a háttérben, akkor elkezdi végezni azokat a mozgásokat, amire igénye, szüksége van a természetes fejlődéshez” – magyarázza. Gondoljunk bele, teszi hozzá: amikor megszületik egy csecsemő és az édesanya hasára van téve, akkor, ha engedjük, megtalálja édesanyja mellét és próbálkozik a szopással. Mondhatni ez belénk van kódolva, mint megannyi más nem racionálisan kigondolt tevékenység. A probléma épp akkor szokott lenni, amikor jószándékkal közbeavatkozunk: időnap előtt akarjuk megtanítani járni, de akár rajzolni, építgetni, írni vagy olvasni a kicsit.
A „digitális bébiszitter”
A képernyő, a „digitális bébiszitter” az egyik legveszélyesebb dolog, állítja Miklós Csongor. Vekerdy Tamás is úgy fogalmazott: a külső kép blokkolja a belső képet, tehát a gyermek fantáziavilágát „visszafojtjuk”, egy olyan passzivitásnak tesszük ki, ami szembemegy a valódi igényeivel a fejlődő szervezetnek. Az idegrendszer egészséges fejlődésnek kell a spontán játék, a szabad mozgás és a fantáziavilág „beindulás”, a világ felfedezése.
Van rossz játék
Határozottan igen, mondja a szakember: sokkal több olyan játékot és tevékenységet tudunk felsorolni, amely inkább gátolja, mint fejleszti a fiatal szervezetet és pszichét. „Egészen kiskorban például fölösleges könyveket adni a gyermek kezébe, mert a kész képek kioltják a fantáziát. Jobb mesélni nekik, ahol ők maguk képzelhetik el a világot. Nagyon sok mesés vagy képes, rajzos könyv van, ahol olyan figurák vannak, amelyekkel sosem fognak találkozni a valóságban. Ha mégis könyvek, akkor olyanok legyenek, amiben valóságos tárgyak, állatok vannak.” - javasolja a szakember. Ugyanígy
a fejlesztő játékok sem igazán ajánlottak, mert kiragadják a saját fejlődési ritmusukból, és olyan területekre viszik a gyerekeket, amelyekre még nincsenek készen, nem érettek.
„A puzzle izgalmasnak tűnik, de hét éves kor előtt nem ajánlott, ugyanis eddig a korig a gyermek élete arról szól, hogy egységben élje meg a világot. A későbbi években alakul ki benne a felismerés, hogy a nagy dolgok kisebb részekből állanak” – tudjuk meg. De ugyanígy a memóriát sem kell fejleszteni külső segítséggel, memóriakártyákkal, mert ez is önmagától fejlődik, párhuzamosan azzal, ahogy a gyerek tapasztalja és érzékeli a világot.
A távirányítós játékok jó mókának tűnnek, de valójában nagy passzivitásra ösztönzik a gyermeket. Egy gombnyomásra minden működik. Valójában az élet nem ilyen. Ugyanez a helyzet az elemes játékokkal is. Kiveszik a gyermeket a „képletből”.
Barbie: a torz kép
A különböző Barbie-babákkal az a probléma, hogy a gyermekek minden játékbabában önmagukat élik meg, ezek az említett babák pedig felnőttek, kifejlett fizikummal, mondhatni kész nők. „A gyermek jobban tud azonosulni egy korabeli varrt, kézzel készített anyagbabával. A plüssökkel is részben hasonló a helyzet, felnőtt szemmel nagyon édesnek tűnnek, úgy gondolhatjuk, hogy a gyermek imádni fogja, megismerheti, hogy milyenek valójában a háziállatok, de ismételten egy torz képet kapnak a valóságról” – magyarázza Miklós Csongor. Azt javasolja: ha mégis ragaszkodunk a plüss állatokhoz, akkor érdemes olyant választani, amit valaki megköt, meghorgol, és az leginkább olyan állatra hasonlít, amellyel a valóságban is találkozhatunk.
Megvezetés, átverés, marketing
A legfontosabb azonban szülőként azt szem előtt tartanunk, hogy jól kigondolt marketingstratégia mentén, nagy részében a játékipar megrendelésére készülnek a rajzfilmsorozatok, hogy aztán milliárd dolláros bevételekhez juttassák a forgalmazót, mert a gyermekek érzelmileg el vannak már köteleződve egy-egy karakter iránt.
„De ismerjük fel az érzelmi manipulációt, ami a médiából jön, s azt is magunkon, ha kompenzáljuk a játékkal a minőségi idő hiányát, amit velünk töltenének a gyermekek, de mi nem „érünk rá”
– emeli ki újfent a szakember.
Summázásként tehát: nem minden játék ördögtől való. Ha mégis választani kell, akkor az egyszerű, fából készült játékok mellett döntsünk. Tartsuk szem előtt, hogy minimális számú játékra van szüksége a gyermeknek, hogy optimálisan fejlődjön. Érzelmi biztonságra van igénye, egy olyan környezetre, ahol nem érik fizikai sérülések, s ahol a szülő érzelmileg elérhető, ha „baj” van. A gyermekek eszközök nélkül is kialakítják maguknak a spontán játékteret, fantáziájuk nagyobb, mint gondolnánk. Bízzunk bennük, és bízzunk magunkban is!
Illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Mitől lesz egészséges a gyermek testképe? – Bezavar a Barbie-baba
Az ötvenes évek végén lépett színre a baba, amely több mint fél évszázada a kislányok nagy kedvence: alakja hihetetlen, felnőtt ruhákba lehet öltöztetni és az egész világa csillogó-villogó. Az imádat mellett egyre erősebbek lettek a kritikák is, a Barbie-t tették felelőssé, hogy a lányoknak irreális elképzelésük alakul ki a női testről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
