A szülői magatartás sokféle lehet, hiszen ahány ember, annyi féle tapasztalat s minta formálta. A hétköznapok súrlódásai azonban kiegyenlítődnek, ha azok egy szeretettel- és megfelelő kommunikációval átitatott környezetben zajlanak.
Mérgező apákról akkor beszélünk, amikor azok viselkedésükkel megkeserίtik a gyerekük-, vagy akár az egész család mindennapi életét,
s hosszú távon kihat majd nem csak a gyerek, hanem annak felnőtt életére és jövőbeli családjára is.
A mérgező apák két különböző tίpusát különböztetem meg, természetesen a két nagy kategórián belül számtalan megnyilvánulási forma figyelhető meg, függően azok személyiségétől, temperamentumától, kommunikációs stίlusától, a család reakcióitól, stb.
Az első kategória a passzίv apák csoportja. Akik nincsenek jelen saját gyerekük életében.
Ez lehet fizikai távolság formájában, vagy úgy, hogy bár egy fedél alatt élnek, nem vesz részt apai feladataiban, és nincs különösebb kommunikáció köztük. Utóbbi esetekben gyakran egy domináns- vagy túlszerető anya is társ ebben a szerepben. Az ilyen kapcsolat a hiányállapotok miatt mérgezhet egy gyereket.
A másik nagy kategória a domináns, erőszakos természetű apák, akik környezetükre megterhelő kontrollt gyakorolnak, gyakran manipulatívak.
Hajlamosak kritizálni, környezetük teljesítményét lebecsülik, ezzel párhuzamosan komoly energiákat fektetnek az irányítás és a hatalom megtartásába.
Mérgező apák esetében kommunikációs problémák figyelhetőek meg. Nem ismerik a határok fontosságát. Olyan szélsőséges esetekkel találkoztam, ahol mindig csak az adott apa formálhatott véleményt, miközben nem tűrt semmilyen hozzászólást. Ez megnyilvánult állandóan beszélő- vagy szűkszavú formában is, a reakciók elfogadásában azonban nem volt eltérés, elzárkóztak vagy elutasították azokat. Gyakran használnak megfélemlίtést gyakorló taktikákat, miközben okosan a figyelem középpontjába saját családjukat helyezik, s elvárják, hogy az általuk felállított szabályokhoz az egész család szigorúan tartsa magát.
Sajnos ez a viselkedés olyan negatív hatást gyakorol hosszú távon az érintettekre, amely érzelmi vagy fizikális abúzus akaratlanul is átöröklődhet a következő generációra.
Ismertem olyan felnőtt nőt, akit az édesapja tettlegesen is bántalmazott ellenállás tanúsítás után, akkor is, amikor ő már családanya volt. Fontos döntéseiben mégis az édesapjával kommunikált, s házassága alatt inkább ment szembe a férjével, mintsem fellázadt volna az apja ellen. Házasságában azonban gyanakvó és támadó magatartást gyakorolt. Elvált, továbbra is édesapja dominanciája alatt élt, és felnőtt gyerekei visszajelzései ébresztették rá arra, hogy a testi fenyítés nem vezet megoldásokhoz, s alkalomadtán a kapcsolat teljes megszakίtását is eredményezheti.
Olyan esetekkel is találkoztam, ahol a mérgező apa viselkedése komoly önbecsülési problémákhoz- vagy mentális egészségkárosodáshoz vezetett.
Az ilyen mérgező kapcsolatokat leggyakrabban későn, már felnőtt korban tudatosίtják az érintettek.
Sok esetben nem is az adott problémával fordulnak segίtségért szakemberhez, csak majd az anamnézis vagy a terápia során derül ki, hogy az érintett egy mérgező apával való kapcsolat áldozata.
Szakmai tapasztalataim alapján azt látom, már az is nagy haladás, ha az illető szembe tud nézni, hogy egy ilyen kapcsolatban sérült. Az elfogadás, a megbocsátás már nehezebb feladat.
S a legnagyobb érzelmi energiák ezeket követően ahhoz kellenek, hogy az érintett el tudja fogadni azt, hogy az idő kereke nem fordítható vissza,
s azt az apát, akit egy időben szeret, gyűlöl, tisztel, megvet, stb. – mert folytatható az ambivalens érzések sora – ezt az apát, s annak viszonyulását nem mindig lehet megváltoztatni. Az érintett gyermek hozzáállását azonban igen! Ebben tud egy megfelelő szakember kellőképpen segίteni. Ez azonban sokszor hónapok-, évek hosszú terápiáit feltételezi.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Mérgező anyák
Karácsony Benő a „Napos oldal” cίmű regényében ίrta, hogy a „lét ajándékok s nem büntetések sorozata”. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha ezen elv szerint nevelkednénk, élnénk. Ehelyett a társadalom nagy része már gyerekkorában olyan érzelmi terhek, elvárások gyűrűjében szocializálódik, ahol természetes alapnak veszi az állandó szenvedés, a konfliktusos közeg, a lelkiismeret-furdalás és más negatίv érzelmi töltetek létformáit…
