ARCHÍV Tökéletes anya nincs, az „elég jó” pont elég...

Jó ideje hódít egy nevelési stílus, amelynek lényege, hogy a szülők és a kisgyerek között erős kötődés, szoros érzelmi kapcsolat jöjjön létre. Hívei szerint ennek az érzelmileg stabil kötődésnek a talaján lesz képes a gyermek arra, hogy a világban és önmagában bízó emberré váljon, hogy tisztelettel és empátiával viszonyuljon majd másokhoz, hogy szeretettel teli kapcsolatokat tudjon kialakítani, egyáltalán: kiegyensúlyozott kis ember legyen belőle.

Csak akkor tud egészségesen fejlődni, ha testkontaktusra, testi közelségre való igényét kielégítik. Ha anyja, apja tud megfelelő választ adni jelzéseire, hívására. A kötődő nevelés a baba „belső ritmusának” a megismerését, annak követését nagyon fontosnak tartja, hiszen a kicsiben így alakulhat ki bizalom a környezet iránt, mert megéli, hogy értik, érzik, és ki is tudják elégíteni szükségleteit. Ha pedig kialakul a bizalomérzet (ennek fontosságát Erik H. Erikson világhírű pszichológus már rég kiemelte), akkor tud később igazán önálló lenni, mert számára a világ barátságos, nem pedig szorongató hely.

Persze az elméletnek gyakorlati vonatkozásai is vannak.

Most ezek a „trendek” eléggé relevánsan hódítanak főleg a fiatalabb, városi anyák körében.

Szoptatás igény szerint

Dimény-Varga Tünde pszichológus, integratív gyermekterapeuta azt mondja, maga az igény szerinti szoptatás teljesen rendben van, egészségi, pszichológiai szempontból is fontos. Az Egészségügyi Világszervezet is minél hosszasabb és a gyerek igényeihez alkalmazkodó szoptatást javasol. De azt is kiemeli, hogy ez így kizárólagosan csak egy bizonyos ideig tartható fent. Egy idő után fontos az, hogy ne csak a gyerek igényei érvényesüljenek, hanem a család, az apa, anya igényei is.

– Érdekes látni, amikor egy kétéves szopit kér, mert elesett, és megütötte magát.

– Akkor nyilvánvalóan megnyugtatásra vár. De egy bizonyos életkoron túl (amit nem lehet pontosan behatárolni) az a fajta készség, hogy meg tudom a gyermekemet nyugtatni, ő meg tud nyugodni, nem kizárólag a szoptatáshoz kell kötődjön. Egy három hónapos babát leginkább szoptatással vagy ringatással tudunk megnyugtatni. Ami akár egy hat hónaposnál is teljesen természetes, de egy két-két és fél évesnél már nem.

Ezt el lehet érni szavakkal, ringatással, egyszerűen a jelenléttel is.

– Mi lehet a hátránya, ha ez nem alakul ki?

– Mondok egy példát. Két és fél, hároméves koráig szoptatom a gyerekemet, és ő ehhez szokott, hogy ha valami gond van, akkor jön a szopi. És ez a gyermek bekerül egy közösségbe (bölcsődébe, napközibe). Onnantól kezdve legalább napi nyolc órát távol van tőlem, miközben történnek vele a dolgok. És én szinte egyik napról a másikra elvárom tőle, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez úgy, hogy én nem vagyok ott, nem tudom nyújtani azt, amit eddig megszokott.

– Ha túl későig kitolódik „a gond van, jön a szopi” időszak, nem indítom-e el a gyerekemet azon az úton, amelynek a vége az, hogy egy csoki vigasz lehet a bánatra?

– Akár ez is megtörténhet, de ugyanez van a figyelemeltereléssel is, ha azt mondom: kapsz egy csokit, csak ne sírj. Vigyáznunk kell ezekkel a dolgokkal.

– Nekem úgy tűnik, hogy egy idő után a szoptatás túl szoros pórázt jelent…

– Van olyan is tényleg, amikor a gyerek már abbahagyná, de az anya még ragaszkodik a szoptatáshoz, mert azt olvasta/hallotta, hogy az feltétlenül jó a gyereknek. De nemcsak a pillanatnyi szükségleteket kell kielégíteni, hanem egy szülőnek egy picivel előrébb kell járnia, és azt is kell látnia, hogy mi vár a gyerekére mondjuk három hónap múlva (például napközibe megy).

Trendi anyuka vagyok, vállalom

Édesanyákat is megkérdeztünk. Ágnes levélben fogalmazta meg nekünk „anyai elvrendszerét”. „Ha az igény szerinti szoptatás és a textil pelenka használata trendi, akkor igen, én egy trendi anyuka vagyok. Ez a szoptatásos dolog már nagyon rég foglalkoztatott, még a terhességem előtt, ugyanis sosem értettem, hogy miért kell a gyereket háromóránként felébreszteni, hogy egyen.

Nyilván én sem örülnék, ha bizonyos időközönként ébresztgetnének, hogy egyek, és folyton altatni akarnának, miközben éhes vagyok, vagy éppen eszem. Nagyon szerencsés vagyok, ugyanis szoptathattam/szoptathatom a gyerekemet minden nehézség és serkentő beavatkozás nélkül akkor, amikor neki erre szüksége volt/van. Sokan úgy fogják fel, hogy ez állandó készenlétet igényel, és teljesen fel kell áldoznod magad, és nem helyeslik az igény szerinti szoptatást, aminek hangot is adnak egyre gyakrabban. Én erre nem tudok egyebet mondani, csak azt, hogy a gyerek nem gép, nem tárgy, ő tudja, hogy mikor, mire van szüksége, és nagyon ügyesen a tudtunkra is adja, nekünk csak meg kell ismernünk gyermekünket, és bíznunk kell benne, hallgatnunk kell rá és az ösztöneinkre. Az én lányom már mindent eszik, de emellett megvan még a „cicifüggőség”. Már kiszolgálja magát, de most már szabályok vannak, amiket betartunk, és működik. Ameddig számomra nem kényelmetlen, nem teher, addig semmi bajom a szoptatással, nyilván vannak határok, amit már a kislányom is tud,és be is tartja.”

Mi kell a kötődő neveléshez?

Az egésznek a kulcsa az, hogy nyugodtan, derűsen tudja-e tenni az anya – fogalmaz Dimény-Varga Tünde. Mert ha igen, akkor az biztosan jó lesz neki és a babának is. De ha ebben megfelelni akarás van – akár például egy új trendnek –, vagy a saját maga elé támasztott követelményeknek, akkor nem biztos, hogy a gyermekére figyel!

Ha belső igény, és úgy hat az anyára, az egész családra, hogy a hangulat legtöbbször rendben van. De ha ez feszültségekkel terhes és görcsös, akkor sokkal rosszabbat teszünk, mint ha felismernénk, hogy nekünk mi lenne a jó. Kell egyfajta bátorság is ahhoz, hogy trendektől függetlenül tudjuk felvállalni a saját utunkat.

– Mitől lesz „sikeres” a kötődő nevelés?

– Elsősorban az anya, a szülők érzelmi ráhangolódása a fontos. Ha feladatként csináljuk az igény szerinti szoptatást, hordozást, együttalvást, mert azt olvastuk, hogy ez a jó a gyereknek, de mi magunk nem így érezzük, nem tudjuk zsigerből, hitelesen képviselni ezt, akkor lehet, hogy rosszabbat teszünk. És ne azért tegye ezt egy nő, hogy felsőbbrendűnek érezze magát mondjuk más anyákkal szemben!

Én magam értetlenül állok a jelenség előtt, hogy egyes anyák, akik nem tudnak szoptatni, vagy nem természetesen szültek, bűntudatot éreznek, és éppen a többi anyuka viszonyulása miatt. Nem tudom, mi táplálja ezt a cinizmust, mások lenézését, és nem ritkán azt az indulatot, ami ezzel a témával kapcsolatosan felmerül a nők között, adott esetben a közösségi portálokon is. Mert én azt gondolom, hogy például egy anya akkor is nevelheti kötődően a gyermekét, ha éppen nem képes az anyatejes szoptatásra, nagyon is jó kapcsolat alakulhat ki a baba és a mama között ebben az esetben is. Nem mondhatjuk azt, hogy akkor, amikor nem lehetett ennyire maximálisan megvalósítani a kötődő nevelést, például a kommunizmus éveiben, minden anya-gyerek kapcsolat feltétlenül rossz lett volna!

Nem bánom, ha „ősanyának” neveznek

Enikő három gyerek édesanyja. Úgy tűnik, elkötelezett híve a kötődő nevelésnek. Már első gyereke születése után próbálkozott a babahordozással, ebben igazából a harmadik csemete esetében teljesedett ki.

– Mitől vált ez nagyobb kedvenccé, mint a babakocsi?

– A hordozásra való vágyam ezelőtt 7 évvel született, első gyermekes friss édesanyaként. Akkor egy Magyarországon élő ismerősömet láttam fotókon a gyerekét magára kötve hordozni, és rögtön felcsillant a szemem. El is indultam a helyi babaüzletekbe, és magyaráztam, hogy nekem olyan kendőt, sálat adjanak, amiben a babát magamra köthetem. Hát ne tudd meg, hogy milyen arckifejezéssel néztek vissza rám! Így végül az említett ismerős segítségével jutottam hozzá egy Nandu-kendőhöz, ami hát nagy volt, durva volt, és túl meleg az augusztusi hőséghez. Kötni is a vele kapott füzetecskéből gyakorolgattam, de nem ment, feladtam. Második babámat – elkönyvelve, hogy a kendőzés nem nekem való –, egy mei-tai-ban hordoztam, kisebb-nagyobb hibákkal, de annál boldogabban. Harmadik babámmal még csak várandós voltam, amikor elkezdtem tudatosan készülni a hordozásra. Ekkorra már ismertem hordozós csoportokat, részt vettem olyan előadásokon, ahol hordozós anyukákkal, tanácsadókkal beszélgettünk, itthon videókat böngésztem. Hordozókendőt is megfontoltan, tanácsokat kérve kerestem, és vásároltam. Kislányomat sikeresen hordoztam az első hetektől kb. 1 éves koráig intenzíven, szinte kizárólagosan. Imádtam érezni az orrom alatt a kis fejecskéje illatát, érezni a mocorgását, és azt, hogy

Télen is jobban szerettem a kabátom alatt melengetni, mint egy hideg babakocsiba száműzni. És nálunk nem elhanyagolandó kritérium volt az is, hogy a kislányomnak ortopédiailag is ajánlott volt minél többet a terpeszes csípőtartás. Állítom, hogy minden baba alapvető igénye a testközelség, ami a 9 hónap után nem tűnik el csak úgy hirtelen. A szülő szíve dobogása, ringató mozgása nyugtatja a leginkább, és az, hogy ebben a biztonságos környezetben kezdheti ennek az ingergazdag világnak a megismerését, amibe a születésével olyan hirtelen belecsöppent.

– A táplálásban mennyire volt befolyásoló tényező a környezet? Minek a hatására maradtál az igény szerinti és hosszú távú szoptatás mellett?

– Nem kérdezősködtem, nem olvastam utána, ez a szopis dolog valahogy nagyon könnyen, lazán ment nálunk. Tudtam, hogy gyermekeimet szoptatni akarom és fogom, és így is lett. Azt viszont, hogy az anyatej egy zseniális tápszer, amely úgy lett megalkotva, hogy tökéletes tápláléka legyen az újszülöttnek is, és a 3 éves ovisnak is, emlékszem, már a kismamatornán szinte „belénk sulykolták". Sőt azt is, hogy a babának 6 hónapos koráig még vízre sincs szüksége, csak kizárólagosan anyatejre. Mindhárom gyerekemmel ezt az elvet követtem, és nem bántam meg. Az első kettővel még a 3 órás etetésre buzdított a környezet, amit próbáltam be is tartani az elején. Szerencsére a babám valóban 3 óránként éhezett meg. Azonban hamar rájöttem, hogy az ő órája sokkal megbízhatóbb, így többé nem fárasztottam magam.

A hosszú távú szopizás mellett azért döntöttem, mert elsősorban még igény van rá. Mert mindkettőnknek jó. Mert a szopi egy bizonyos kor után már nem is annyira táplálék, hanem megnyugvás, testi-lelki felüdülés. Varázserejű nedű, akár a hamuban sült pogácsa, amivel a főhőst édesanyja útnak indítja. Valahogy így tapasztalom én most a legkisebbikemnél: ha fáradt, ha valami bántja, ha megijedt: szopit kér, megnyugszik, és megújulva indul ismét a dolgára úgy, hogy közben sokszor még vissza sem pillant.

– Az együttalvás kérdését hogyan kezeled?

– Együtt aludtunk és alszunk, mert ez így jó, pihentető számunkra. Különalvással indítottunk, de az éjszakák a felsírásokkal és a kiságyba ki-be pakolással teltek. Hamar rájöttem, hogy a babámnak éjjel is szüksége van a biztonságot adó jelenlétünkre. Mára a kiságy franciaágyhoz csatolása lett számunkra a tökéletes megoldás.

– Miben változtak a gyermekneveléssel kapcsolatos elképzeléseid az elmúlt évek során, a 3 gyereked felnevelésével?

– Igazából nem voltak elképzeléseim, elveim. Mindenféle szempontból egészséges, kiegyensúlyozott, boldog embereket nevelni – ez a cél. Menet közben tanultam, alakultam, igazodtam a gyerekeim (időnként a közös) igényei(nk) után. Mert

Ezért elszomorító, amikor mostanában egyre gyakrabban észlelem (főleg internetes fórumokon, csoportokon), hogy anyukák gyereknevelési kérdésekben saját igazukat, elveiket hangoztatva, egymás torkának esnek. Tanácsot lehet adni, segítséget is szép dolog felajánlani, de valakinek azt sugallni, hogy csak úgy a jó, ahogy én csinálom, vagy csináltam, az nagy butaság.

– Tartasz vagy tartottál-e attól, hogy „ősanyának” neveznek?

– Igazából hősanyát már kaptam nem is egyet, ősanyát még nem – nevet. De ha a szó igazi, mély értelmeként mondaná nekem valaki, akkor – be kell vallanom –: szívet melengetően jólesne. Mert mostanság úgy érzem, kicsit gúnyos értelemben használják, valahogy úgy, hogy az ember előtt egy túlbuzgó, minden modernséget kizáró, természetességében csapzott hajú, szőrös lábú nő elevenedik meg, folyton a mellén lógó vagy a hátán cipelt gyermekével, akinek kukoricacsuhából font babát ad a kezébe.

Hisz az ösztöneink genetikailag belénk vannak kódolva. Hisz a kisbaba bennünk fogan, 9 hónapig egy test vagyunk. Születése pillanatában meg csupán a teste válik le a mienkről. Akkor ki érezné nálunk jobban annak a másik emberkének az egész valóját, mint mi, akihez ilyen erős szálak kötik? Szerintem hálásak lehetünk ezért a misztikumért, és hogy ezt mi, anyák megélhetjük. Én hálás vagyok. Nap mint nap.

Babahordozás, együttalvás és a hatékony szülői nevelés

A babahordozásnak neurológiai, pszichológiai szempontból is nagyon fontos, sőt, fejlesztő hatása van! Egyéves kor előtt mindenkit rábeszélnék erre! De ezt is természetes módon érdemes tenni, figyelembe véve, hogy mi a jó nekem és a gyerekemnek. Ha kényelmetlen, mert fáj a hátam és a derekam, akkor nekem nem jó, ha nekem nem jó, akkor a gyerekem ezt megérzi. Ugyanakkor, amikor a gyerek fejlődése során már eljut az önálló mozgások szintjére, elkezd lekérezkedni, és csak akkor kívánkozik vissza, ha álmos, vagy megnyugtatásra vágyik: akkor én ezt észre kell vegyem, el kell tudjam engedni – mondja Dimény-Varga Tünde, majd felhívja a figyelmet arra, hogy hordozás az is, ha sokat van ölben a gyermek!

És hozzáteszi: nem járunk jó úton, ha egy anya igény szerint szoptat, hordozókendővel cipeli a babát, együtt alusznak, és mire a kicsi hároméves, egy rendkívül fásult, megfáradt, kiégett, kiábrándult nő lesz belőle!

– Apropó együttalvás. Vekerdy Tamás azt mondja, hogy a gyerek tanuljon meg egyedül aludni, miközben a kötődő nevelés hívei az együttalvás mellett érvelnek.

– Ami természetes csecsemőkorban, az egyáltalán nem természetes már óvodás-, kisiskolás-, vagy éppen kamaszkorban! Amíg szoptatunk éjszaka, addig nagyon jó, ha ott van a közelünkben a pici, de ebből a szempontból is fontos távlatokban gondolkodni.

– Adódhatnak gondok?

– Sokszor, amikor a gyermek nem akarja elhagyni a szülői ágyat, nem tud egyedül aludni, az van mögötte, hogy az anya is nagyon akarja, hogy mellette legyen a kicsi. Találkozom olyan gyerekekkel, hogy valamiért megakad a leválás folyamata, és kialakul egy olyan szeparációs szorongás (a kisgyermekek félelme attól, hogy a szüleik elhagyják), hogy kisiskolásként is még az anyjával alszik.

ha éjszaka felébred, legyen képes egyedül visszaaludni. Itt is az kell legyen az alap, hogy mi a jó a családnak. Például jó-e az apának? Mert ugyebár a cél az, hogy együtt maradjunk, együtt neveljük még évek múltán is gyerekeinket.

– Sok anya érzi, hogy változtatnia kellene a bevett szokásokon, jó lenne már levenni a pelust, külön ágyba fektetni a gyereket stb. És mégsem teszi meg. Néha mintha a kényelem miatt ragadnának le…

– Van ilyen is, amikor a kényelem tart benne bizonyos szokásokban. De van olyan is, amikor a szorongás táplálja az egészet: nehogy véletlenül ártsak a gyermekemnek, nehogy rosszat tegyek, és akkor inkább megtartom egy sokkal kisgyerekesebb pozícióban, mint amit az ő érettsége már diktálna. Ez megfigyelhető a szobatisztaságra szoktatásnál is (akkor is pelenkázom, amikor a gyerek már rég érett lenne erre), de úgy általában is.

– Hiányzik a rugalmasság?

– A szeretetteljes, bizalmi légkörön túl, a gyermek szempontjából nagyon fontos lenne, ha a szülők egyfajta rugalmassággal kezelnék az adódó helyzeteket. Ez gyakran hiányzik. Ne ideológiák mentén, ne dogmatikusan „neveljünk”, hanem megismerve a gyermeket és a család egészét is figyelembe véve viszonyuljunk helyzetekhez.

És ennek az a következménye (látom az óvodákban, az iskolában), hogy olyan gyerekek jönnek a közösségbe, akik ismerik a maguk jogait, eléggé önérvényesítők tudnak lenni, viszont nincs meg bennük a kontroll.

A korlátok és a biztonság

– Valóban sok szülő vallja, hogy nem korlátozza semmiben a gyerekét, nem szól rá, mert nem akarja korlátozni személyiségének a kibontakozását.

– Pedig vannak az együttélésnek szabályai, amit a gyermek érdekében is érdemes képviselni, betartatni. Mert azt látjuk, hogy mire közösségbe kerülnek azok a gyerekek, akikben nem alakult ki a belső kontroll, népszerűtlenek lesznek a társak között! Ideig-óráig érdekesnek találják a többiek, de hosszú távon nem barátkoznak velük, mert borzasztóan én-központúak. Persze, a korlátok rugalmas korlátok legyenek, amelyek „módosíthatók” a gyerek fejlődését követve. De tény, hogy a biztonsághoz fogodzók kellenek és korlátok!

Én például rendkívül furcsának tartom azt, amikor egy anyuka engedélyt kér a gyermekétől, hogy elmehessen valahová, vagy bocsánatot kér, mert fodrásznál volt. Ezzel irreális terhet rak a gyermekre, mert ez nem természetes. Mert a gyermek akkor érzi magát biztonságban, ha erős, hiteles felnőttek veszik körül, akik tudják, hogy mi a dolguk.

– Elég-e, ha az ösztöneire hagyatkozik egy anya, vagy jó, ha van egy kis lélektani tudása?

– A kettőt kell jó arányban vegyíteni. Jó lenne, ha mire valaki anyaságra készül, egy kis önismeretre tenne szert, hogy fel tudja mérni, mi az, ami belőle jön, és mi az, amit ő könnyedén meg tud valósítani, és nem árt, ha vannak pszichológiai ismeretei. És jó lenne, ha nemcsak az aktuális gyermeknevelési trendekre figyelne, hanem arra is, amiről tudjuk, hogy mindig bevált, ami egyetemes, általános

– Mintha sokan a tökéletességre törekednének…

– Pedig akár axiómaként is kimondható: nincs tökéletes anya. Senki sem tud az lenni! És Bruno Bettelheim óta tudjuk, hogy a gyereknek nem is lenne jó egy tökéletes anya, ha mindig minden vágyát, igényét maximálisan kielégítenék. Nem lenne miért fejlődnie, nem lenne, akit meghaladjon.

Az a tapasztalat, hogy az a gyerek jár jól, akinek elég jó anyja van, akinek elég jó szülei vannak. Azt gondolom, hogy az „elég jó” pont elég arra, hogy kiegyensúlyozott, erre a világra való gyerekeket neveljünk. És akkor, amikor az anyaságról beszélünk, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy nemcsak anyák vagyunk, és miközben valaki arra törekedik, hogy minél tökéletesebb anya legyen, nem tud nő, feleség, barátnő, munkatárs lenni… És nem biztos, hogy hosszú távon jól jár ő ezzel, hogy mindig a gyereke igényeit helyezte előtérbe. Nyilván vannak az életnek olyan szakaszai, amikor ez a legfontosabb, de közben ne menjen tönkre a házasság emiatt, ne morzsolódjanak le a barátok, és a nő maradjon derűs, önmagát is fontosnak tartó ember.

korábban írtuk

Szülinaposdi – van, hogy már nem buli

Valóságos üzleti ággá nőtte ki magát a gyerek-szülinapoztatás. A recept: játszóház vagy szabadidőközpont, üdítő, pizza, torta… De van, kell mérték? A jóból is megárt a sok?