Június: megfontoltsággal léphetünk tovább

Befelé irányuló figyelemmel, visszafogott aktivitással, nagyobb körültekintést és a részletekre összpontosító figyelmet igénylő ügyintézésekkel indul a csillagászati tavasz utolsó hónapja.

Gondolataink most sokkal inkább a fizikai valóságon túli dimenziókra irányulnak, abból táplálkoznak, és megtörténhet, hogy emiatt szétszórtabbak leszünk, elsiklunk fontos információk fölött, ezért ha lehetséges, fontos kereskedelmi ügyleteinket, tárgyalásokat, szerződéskötéseket halasszuk el a hónap végére, 22-e utánra. 

Amennyiben ez nem kivitelezhető, akkor megfontoltan, a legapróbb részletekre is árgusan figyelve, minden lényeges kérdés tisztázásával, megvitatásával bonyolítsuk le ezeket. Ugyanez vonatkozik minden információcserére, összpontosítást igénylő tanulásra, tanításra. Mindezek több időt, nagyobb empátiát, több gondolkodást igényelhetnek. Nagyon hasznos és javunkra válhat, ha ezekben a napokban visszavonulunk, spirituális gyakorlatokat végzünk, lelki kérdésekkel foglalkozunk, egymás felé nagyobb együttérzést tanúsítunk. 

Az első napok változást ígérnek

A hónap eleje a mély belső átalakulás ideje, ehhez kapunk lelki erőt is, akkor is, ha esetlegesen intenzív, feszültségektől sem mentes napok késztethetnek arra, hogy átgondoljuk a dolgainkat, és változtassunk. Kiemelt időszak ebben a folyamatban a 410-e közötti hét, különösen 4.,5., 8. és 10-e. A gondolataink felvállalásának szükségessége jellemzi a 10-ével kezdődő új holdciklust, valamint annak megértése, hogy saját lehúzó erőink, túlzott ragaszkodásaink, változásnak való ellenállásunk lehet a legfőbb kerékkötője a magasabb szintre való emelkedésünknek, a megújulásnak. Valódi biztonságunk eléréséhez az önismeret, az önreflexió és önlegyőzés tehát elengedhetetlen, erre van szükségünk a stabilitás érdekében. 

Június 16., 17., 18. különösen fontos 

ebben a folyamatban, ekkor ugyanis világosabban ráláthatunk arra, hogy milyen múltból hozott tapasztalataink, lelki élmények gátolnak, és minek kellene búcsút intenünk. Különösen figyeljünk az újra meg újra megjelenő jelenségekre, akár emberekre és a velük kapcsolatos érzéseinkre, ugyanis az ismétlődésekben lehetnek a legfontosabb üzenetek. Kiemelt nap a hónapban még a 14-e, amikor az egész évünket meghatározó Szaturnusz és Uránusz teremtő kapcsolata újra egzakt, valójában azonban az egész hónapot erőteljesen meghatározza ennek a két energiaminőségnek a jelenléte. 

Hirdetés

A Szaturnusz az értékőrzés, a realitás, a koncentráció, a felelősségvállalás, az Uránusz a reformok, a megújítás, szabadság bolygója. Ezeknek a princípiumoknak a helyes ötvözéséből építkezhetünk ebben a hónapban is.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: