ARCHÍV Kézművesek otthona: nemcsak a kezük nyoma, de a lelkük is benne van

Kolozsi Ildi és férje, Kolozsi Attila mindketten kézművesek. Míg Attila kályhákat rak, fazekal, izgalmasabbnál izgalmasabb alkotásokat hoz létre agyagból, Ildi – bár szívesen segít férjének is a kerámiatárgyak díszítésénél – gyapjúból készít puha, színes, dísz- és használati nemeztárgyakat. A házaspár a sepsikőröspataki otthonában mutatta meg, hogy milyen, amikor egy házon látható a lakóinak keze nyoma, sőt a lelkük is benne van. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

A Kolozsi házaspár a családi életét egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban kezdte, de korán megfogalmazódott bennük, hogy szeretnének falura költözni. Attila számára a döntés egyértelmű volt, ám Ildi – kolozsváriként – kezdetben kissé bizonytalan volt a falusi léttel járó „kényelmetlenségek” miatt. Amikor Attila Sepsikőröspatakon élő szülei elköltöztek Németországba, a pár úgy döntött, hogy a szülői házba költöznek egy időre: az volt a terv, hogy az udvar másik felében egy rönkházat építenek maguknak. A terveik szép lassan átalakultak, úgy döntöttek, hogy a meglévő házat alakítják át saját igényeik szerint.

Ildi rendelésre készít nemeztárgyakat és a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítványnál kézművességet oktat kicsiknek és nagyoknak

Mint meséli Ildi, ma sem bánja, hogy falura költöztek, mert bár 15–20 perc bejutni tőlük a városközpontba, és serdülő korú fiaikat, Somát és Tamást autóval kell ide-oda „hordozni”, ezek a negyedórás-félórás autóutak azok, amik csak róluk szólnak. Amikor meg lehet beszélni a napi tennivalókat, élményeket, terveket. Attila szerint a fiúknak – akiknek egyébként a házban egy saját emeletük van – jót tesz a falusi élet, mivel mindenben segítenek a ház körül, sok hasznos dolgot tanulnak, például fát vágni is.

Attila mindenre talál megoldást, és amit kitalál, azt el is készíti

„Szükség szülte” ékesség a fürdőszoba

A ház, valamint a telek átalakítása több évig zajlott – és még mindig van, amit csinálni – teszik hozzá vendéglátóink. Istállót és üvegházat bontottak le, tetőteret alakítottak emeletté, építettek egy műhelyt, hőszigeteltek, kályhákat raktak, a tereket saját ízlésükre formálták. A nagy munkálatokhoz szakembert hívtak, de a kisebb részleteket Attila tervezte és valósította meg. Ildi pedig a „finomságokban” segített. 

A zuhanyzóban mindent Attila készített, a csempétől a fakabinig

Mint mondja Attila, a fürdőszobák megvalósítására a legbüszkébb – főként a fiúk emeleti fürdőszobájára –, amelyben saját készítésűek a csempék, a kagylók, a zuhanyzók, szinte minden. Az egyedi fa zuhanyzófülkéket a „szükség szülte”: nem találtak olyan zuhanyzókabint, ami méretben, formában, térkihasználásban egyaránt megfelelő lett volna. Attila akkor megfogadta, hogy többet nem fog nagyáruházakban és szaküzletekben keresgélni, hanem ő maga fog zuhanyzófülkét készíteni.

Attila a fürdőszobákra a legbüszkébb

Saját készítésű tárgyak mindenütt

A házaspár kedvenc helye a lakásban a műhely, ahol Attila alkot, de a nagy ablakokkal „megvilágított” tágas tér vendégfogadásra is alkalmas. A helyiséget egy Attila által rakott kályha fűti, amelynek kényelmes, meleg padkája remek hely egy délutáni szunyókálásra. „Van a házban egy csomó nem szokványos dolog, amiket egyesek furcsállva néznek. De a házunk nem másnak kell megfeleljen, hanem nekünk” – magyarázza Attila.

A részletek finomsága ámulatos

Mint meséli Ildi, akik belépnek a házba, gyakran elcsodálkoznak, hogy így is lehet, hogy az általuk készített berendezési tárgyakkal is meg lehet tölteni egy lakást. „Nekünk ez természetes. A kézművesség az életünk szerves része. Egy életforma” – mondják a háromszéki kézművesek.

Nemez és csempe, otthon és műhelyben

A konyhát szintén Attila és Ildi munkái uralják, sőt, itt még kisebbik fiúk, Soma által nemezelt ülőpárnát is találunk. A konyha egyik érdekes eleme a gőzelszívó, amelyet tavaly „hozott az Angyal”, és amelyet Attila beburkolt, hogy ne egy csúnya fém monstrum legyen, hanem ízlésesen illeszkedjék a helyiség berendezéséhez. A családi étkezések helyét szintén egy látványos kályha teszi bensőségessé.

A konyha központi eleme az Attila által rakott kályha
Hirdetés

A Kolozsi házaspár hálószobájában ugyancsak szép megoldásokat találunk, amelyek közül érdemes kiemelni a csempeberakásokkal díszített szekrényt. Az ággyal szemben egy hangulatos nemez falvédő látható, amelyet Ildi eredetileg egy kiállításra készített, de úgy megszerette, hogy megtartotta. Mint mesélik, kezdetben bizonyos bútorok elkészítéséhez még asztalost hívtak, de az együttműködés nehéznek bizonyult, így Attila fokozatosan megtanult mindent, egyre több szerszámot vett, egyre több megoldást tapasztalt ki.

A hálószoba meghitt és otthonos, Attila és Ildi munkái jól összeillenek

A tó az udvar lelke

Szokatlan megoldások nemcsak a házon belül vannak, hanem az udvaron is, ahol sokáig egy földbe mélyesztett üvegház állt, ami folyamatosan feltelt vízzel. Mivel Attila nagyon szeret horgászni, úgy döntött, hogy az üvegház helyén, a gödröt még mélyítve halastavat alakít ki. A kis tóba telepítettek néhány halat, és fiaival együtt élvezik, hogy a kerti horgászás „tisztítja az agyat”. 

A Kolozsi család tagjai sokat jönnek-mennek: Attila gyakran jár román vidékekre vagy akár külföldre kályhát rakni, Ildi táborokban oktat, Kolozsváron tart nemeztanfolyamot, a fiúk pedig – mint minden kamasz – buliznak, szórakoznak, de a kőröspataki ház mindannyiuknak az a hely, ahova jó hazamenni. Az otthon, amit ők teremtettek.

Fotó: Ürmösi Levente Mihály

Ahol az Angyal is szeret olvasni – Kincsestár az Anna-házban

Hirdetés