ARCHÍV Kincses Kálmán: Vissza a forráshoz!

Hány férfit ismertek, aki lovon járta be a Kárpátok gerincét, dacolva esővel, váratlan helyzetekkel és hegyekkel? Kincses Kálmán – zarándoktársaival együtt – megtette a trianoni évforduló emlékére – maximálisan bízva a gondviselésben. Csapatokat szervezett Nagy Magyarország minden elszakított országrészében, ő maga Észak-Erdély és Nyugat-Felvidék határát járta be. A székelyszenterzsébeti református lelkész biztos támasza szűk családjának, nagyhatású pásztora gyülekezetének és kiváló közösségformálója a nemzetnek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)

Kincses Kálmán kitalálta, hogy 2020-ban körbejárják lovon Nagy Magyarország határait, Trianon századik évfordulójának emlékére. Ki-ki a saját országrészét, mintegy szakrális határkerülésként. Augusztusban a székelyderzsi unitárius lelkész, Demeter Sándor Lóránd és csapata indult Dél-Erdélynek, egészen a szerb határig, Kincsesék Északnak, Kárpátaljáig.

„Amit a lovakra föl tudtunk pakolni, annyit vittünk, és rábíztuk magunkat a gondviselésre. Úgy mentünk el a felvidéki útra, hogy egy vak hangot nem tudtunk szlovákul. De azt mondtuk, hogy van a másik nyelv is, amin keresztül lehet tárgyalni: ez pedig részünkről az alázat, részükről pedig a befogadó szeretet. És ezt lépten-nyomon tapasztaltuk. Ez nem azt jelenti, hogy minden este a nagy vendégszeretet ölelésében, vetett ágyban aludtunk, mert volt, hogy futballpályán, vadászlesben, temető mellett, a szabad ég alatt. Az étkezést sem vittük túlzásba, de mindig kikerült” – meséli a háromgyermekes családapa, akinek lányai a Cickom énekegyüttessel lettek ismertté, a Fölszállott a páva révén.

 

A székelyszenterzsébeti lelkész – nem mellesleg – az egykor őshonos magyar szürkemarhák visszatelepítésén is nagy erővel dolgozik.

A világjárvány átszervezte a határkerülést

A staféta-szerű zarándoklatra az erdélyi csapatok augusztusban Úz völgyéből indultak, a felvidéki, őrvidéki és muravidéki lovasok is akkor, a délvidékiek valamivel később. Nem volt egyszerű mindenhol elhivatott lovasokat találni a feladatra. Ausztriában például nem találtak, a horvátországi magyarok csupán három napot vállaltak, így az elmaradt 200 km-t még le kell lovagolni. Egy 350 kilométeres felvidéki szakaszra is Kálmán indult útnak Eördögh Andrással. „Másztunk már 1500–1700-as hegyeket előtte lóval, ezért a 760 méteres Kiskárpátokat félvállról vettük, és biza, ott szívtuk a legnagyobbat. Át kellett kelni a Zarubi csúcson. Esteledett, de nem volt jó legelőhely a lovaknak, gondoltuk, átmegyünk a hegy túloldalára, mert ott biztosan találunk. Fölfele egyre rosszabb volt a terep.

A lovak lába csúszott, és azt is láttuk, hogy visszafele itt már nem tudunk jönni. Felértünk a csúcsra: egy 3 méter magas szikla állt az utunkba. Csorgott az eső, fokozatosan köd lepett el. Megpróbáltuk megkerülni, de annyira meredek volt, hogy nem ment. Telefonáltunk egy barátunknak. Ő mondta, hogy 500 méterrel alattunk van egy kék jelzésű turistaút, próbáljunk meg oda lemászni. A lovak szó szerint fenéken csúsztak, egy méternél tovább nem láttunk a ködben. Mint másnap megtudtuk, két nagy szakadék is volt alattunk. Irányítónk nem merte megmondani.

Egy csoda, ami ott velünk történt. Ahogy lejutottunk, egy gyönyörű Szűz Mária zarándokhelyhez értünk.

Megálltunk és imádkoztunk.

Az egész utunk csodákkal volt tele. A gondviselés csodáival.

Hat kilométerre onnan volt egy falu, ahol vacsorával, vetett ággyal vártak. Egy szlovák turistaház-üzemeltető a saját házából költözött ki a lakókocsiba, és átadta nekünk az ágyát, konyháját. Volt, hogy kávéval kínáltak idegenek, amikor három napja nem találtunk egy helyet, ahol kávét vehetnénk, volt, hogy tűzifát és sült húst hoztak nekünk, amikor egy polgármester beengedett a falu focipályájára, hogy ott aludjunk” – meséli a felvidéki zarándoklat kalandjait Kálmán. Az egymás mellett történő békés együttélés lehetőségét kellett megérteni, ezt célozta a zarándoklat is – magyarázza a határkerülés ötletgazdája.

 

A személyes tapasztalásunk az volt, hogy békességben tudnánk  élni, ha a politika engedné.

Mindenütt tudták, hogy magyarok vagyunk, egyetlen egy emberrel nem találkoztunk, aki ferde szemmel nézett volna ránk.

Erdélyi utunkon is csak Hargita és Neamt megye határán volt negatív élményünk, utána sehol. Ahogy a politikailag felkorbácsolt zónából kikerültünk, semmi baja nem volt a románoknak velünk. Nagyon sok jó ember él még a Kárpát-medencében, és függetlenül attól, hogy ki milyen nyelven beszél, nekünk egy közös érdeket kell szolgálni. Jó gazdái csak akkor tudunk lenni a földnek, ha közösen, együtt dolgozunk” – meséli életre szóló tapasztalásait a lovas zarándok.

Család, gyülekezet és nemzet

Kincses Kálmánt hívták már nagyobb gyülekezetekbe is szolgálni, ám (egyelőre) nem mozdul a Hargita megye és Székelyföld peremvidékének számító Székelyszenterzsébetről, ahol tizenhat éve szolgál. „Nagyon jó presbitériumunk van, ha olyant merészelek kigondolni, amire azt mondják, hogy ez az erőnket meghaladja, akkor is odaállnak. Még mindig látok hadra kész embereket, akiket bármikor meg lehet szólítani a közösség és a jó érdekében.” Mint meséli, számára a közösségben élés három családot jelent: szűk családját, a gyülekezetet és a nemzetet.

„Ha a szűk családom erős tud lenni, értelmes, a jövendő mérlegén jól vizsgázó gyermekek nőnek fel, az segíti a gyülekezetet, és ad a nemzetnek is. Ha erős egy gyülekezet, az is a nemzetet szolgálja.” 

Református lelkészként Kincses Kálmán elsődleges célja az evangéliumot közel vinni az emberekhez, hogy találjanak az igei üzenetekben olyan erőforrást, ami számukra az élet bármilyen helyzetében támasz tud lenni.

Feleségével, Kincses Olgával

 

„A közösségi alkalmakkal azt szeretném, hogy az emberek értsék és érezzék meg, hogy jó együtt lenni, jó erőt felmutatni. Mert erőt mutatunk fel akkor, amikor egy erőnk feletti próbálkozásnak mégis nekifutunk, és az szépen sikerül. És ez az embereknek megadja azt az önbizalmat, hogy érdemes nagyot álmodni, érdemes belevágni, és érdemes a másik ember mellé állni” – magyarázza. „Úgy látom, itt még van tennivaló, és amíg én ezt értelmesnek találom, addig itt szeretnék lenni” – teszi hozzá a szenterzsébeti közösség lelke.

Mindennek van egy teremtésbeli rendje

Gyermekei nevelésében az a legfontosabb Kincses Kálmánnak, hogy lássák, mindennek van egy természetes, teremtésbeli rendje. Férfinak is, nőnek is megvan a szerepe. „A férfi próbáljon meg biztonságot nyújtani, a nő pedig lelket adni a családnak. Ha a gyermekek olyan környezetben nőnek fel, ahol látják az egymást kiegészítő szerepköröket, akkor látnak valamit a rendből. Egy szülőnek ez a legfontosabb feladata, azt az érzetet kelteni a gyermekekben, hogy jó így családban lenni.” A járvány neki is megnyirbálta az elképzeléseit, csomó terve dugába dőlt, de mindenik után megrázta magát, és a kiszámíthatatlan világ ellenére is tervez tovább.

„Semmit nem adunk fel. A mélység nem arról szól, hogy eltántorítson, hanem megerősítsen.

Nem szabad félni, és nem szabad az életet fizikai korlátok között szemlélni. Földi létsíkunkon azon kellene elgondolkodnunk, hogy mennyire ingoványos talajra építkeztünk. Az embernek arra kellene törekednie, hogy egy olyan életteret építsen maga köré, ahol önfenntartó lehet.

Kincses Kálmán oroszlánrészt vállal az egykor őshonos magyar szürke szarvasmarha Erdélybe való visszatelepítésében is

Akinek van falun egy nagyapja, nagyanyja, az menjen s keresse fel! Építsen fel vele egy új kapcsolatot! Mert óriási szakadék van az a generáció között, aki két kezével felépített egy világot, és aközött, aki virtuális világban éli az életét. De lehet, hogy még az öregeknek ott van a háza, és van mellette egy hektár föld. A talaj-, gyökér- és múltvesztett embereknek is ide vezet vissza a forrása. A hektár földbe, ha elszórod a magot, kenyér lesz belőle – munkával természetesen.” 

A földből mindig élet sarjad

„Változó világban élünk – a Covid is ezt mutatta meg – és akinek van hite, kellő elszántsága és bátorsága, nagyot tud lépni. Megomolhat a gazdaság, és megomolhat minden körülöttünk, de a Teremtő gyermekei vagyunk. Ha a Teremtőnek az a tulajdonsága, hogy teremt, akkor a Teremtő gyermeke nem hordoz magában arra készséget? Ady szavaival zárva, »akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek«.”

Fotó: Simó Csaba

korábban írtuk

Kincses Olga: Itt tanultam meg asszonynak lenni
Kincses Olga: Itt tanultam meg asszonynak lenni

11 óra 4 perc – vasárnap. Istentiszteletre gyűlt össze a Hargita megyei kis falu, Székelyszenterzsébet református gyülekezete. Négy percet kések, nem kis bosszúságomra. A lelkész, Kincses Kálmán és felesége, Olga a templom előtt várnak, s csak utánam vonulnak be a magyarországi kormánytámogatással frissen felújított templomba. „Mint a szép híves patakra...” – énekli a gyülekezet, ünneplőbe öltözött lélekkel és ruhában. Az Úr asztalán friss orgona, a gyerekek kezükben előző nap szedett gyöngyvirágcsokrot