A megérkezett, élő és forrongó művészet, valamint a biztosnak tűnő értékek intézményévé kíván válni a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ. Vezetője Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, aki nem mellesleg a marosvécsi kastély és a Kemény-birtok egyik örököse, emellett az erdélyi művészet elkötelezett szolgálója, aki konkrét, megvalósítható célokat tűzött ki a központ számára.
– Kiváló kezdeményezés, mégis rögös út vezetett a létrehozásáig. Hogyan született meg az Erdélyi Művészeti Központ?
– Egy ilyen központ megalapítása régi álma a szakmának. Már a két világháború közötti években a helyi szakma egy erdélyi művészeti múzeumot álmodott meg, aztán ez mindig meghiúsult. Azaz jöttek létre helyi múzeumok, de nem volt olyan hely, ahol meg tudnánk mutatni Nemzeti Galéria-szerűen, hogy a mi művészetünk milyen. Jakobovits Miklós mint a Barabás Miklós Céh elnöke volt a gondolat fenntartója, velem is levelezett ebben a témában. Kezdetben a Székely Nemzeti Múzeum kebelében hozták létre a központot, Jakobovits Miklós biztatására. Elkezdődött egy folyamat, de mindig csak kicsiket léptünk előre. Igazi lendületet akkor kapott, amikor Sepsiszentgyörgy városvezetése vállalta fel az intézmény megalapozását, együttműködésben egy civilszervezettel. Reméljük, előbb-utóbb igazi önálló intézménnyé válik. Ehhez nagyon jók a feltételek: van egy kiváló kiállítóterünk, hamarosan bővül, és nagyon sokat dolgozunk azon, hogy megteljen a megfelelő tartalommal.
– Erdély művészetét miért pont Sepsiszentgyörgyre központosították?
– Azért esett a választás Sepsiszentgyörgyre, mert az utóbbi két évtizedben nagyon intenzív képzőművészeti élet folyik itt, ezen belül is kifejezetten erős a magyar művészet. És még egy fontos tényező volt: itt volt támogatás a politikum részéről is. Mind a megye, mind a város az első pillanattól felkarolta ezt a kezdeményezést.
– Hogyan töltik meg tartalommal az évet?
– Hatalmas az igény a művészek és a hagyatékőrzők részéről, így már a jövő évünk készen áll. Inkább az okoz nehézséget, hogy hogyan válasszuk ki azokat, akiket kiállítunk. Először próbáljuk bepótolni az elmaradásokat, idős vagy már nem élő művészek munkáit mutatjuk be, olyanokat, akiket nem vettek észre eléggé. Lerójuk az adósságokat. Nagy szerencsénkre a városban működik még kortárs kiállítótér, amelyekkel kiválóan tudunk osztozni. Emellett teret adunk a fiatalabbaknak, a középnemzedéknek is. Általában őket arra biztatom, hogy álljanak össze csoporttá, és találjanak ki olyan kiállítást, amelyben egy vonulatot, egy csoportot mutathatunk be.
– Ki a célközönség?
– Hirtelen az akartam mondani, hogy minden képzőművészetet szerető ember, ám ennél tágabb a célközönségünk. Szeretnénk ideszoktatni azt a nagyszerű, művelődésre nyitott közönséget, amely minket körülvesz. Szentgyörgy ilyen szempontból is nagyon jó város, de egész Székelyföldről és Erdélyből vannak látogatóink a megnyitókon. Hamarosan bővülünk létszámban is, így az egyik feladat az lesz, hogy aktívabban szervezzük meg a lehetséges látogatókat. Ennek érdekében szeretnénk behozni más képzőművészethez kötődő programokat, múzeumpedagógiai foglalkozásokat vagy filmvetítéseket, és lehetőségeink szerint más társművészeti előadásoknak is teret biztosítani.
– Mi az, amit most láthat az érdeklődő?
– Október közepén nyitottuk meg a IV. Székelyföldi Grafikai Biennálét, amit nem mi kezdeményeztünk, de szívesen fogadtuk. 41 országból érkeztek munkák, és mivel általában a romániai, de az erdélyi grafika is nagyon erős, éppen egy ilyen biennálé keretében lehet érzékelni, hogy a miénk is mennyire összhangban van a világ művészetével. A biennálét Jakobovits Miklós – a szellemi atyánk – kiállítása követi. Az ő emlékének és művészetének adózunk azzal is, hogy az összes kiállítóterünket az ő életművének java részével töltjük meg.
– A központnak van saját gyűjteménye?
– A kiállításainkat úgy tervezzük, hogy segítsék a gyűjtést. Nem kötelezően, de a művészekkel, hagyatékőrzőkkel megbeszéljük, hogy egy-egy munkát adjanak a gyűjteményünkbe. Mára már van egy szép 90 darabos gyűjteményünk. Nagyon változatos, a klasszikusoktól egészen a kortársig találni benne munkákat. A javát nemrég mutattuk be Székelyudvarhelyen, de azóta is kaptunk új műalkotásokat, így tovább gyarapodtunk. Az eredeti cél az, hogy egy egész Erdélyt képviselő múzeumanyagot gyűjtsünk, legyenek tematikus állandó kiállításaink, maradjanak meg az időszakos kiállítások, és szeretnénk egy dinamikus, kis stúdiótermet, hogy ott az élő, kortárs művészetnek adjunk teret.
– Mi a távlati elképzelés?
– A hosszú távú vízió az, hogy egyszer ez a hely igazi központ legyen: ne csak kiállítótér, hanem tudományos műhely, művészeket befogadó műtermek és szakkönyvtár is legyen benne. Minden lépéssel közelítünk a víziónk felé, és úgy gondoljuk, kemény munkával kerülhetünk közelebb és közelebb hozzá. Hiszen minél többet mutatunk fel, annál szívesebben támogatnak.
Fotó: Máthé Zoltán
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. november lapszámában jelent meg.
