A Steve alapját Max Porter különleges hangulatú kisregénye, a Shy adja, amely 2023-ban jelent meg, és hatalmas sikert aratott. Porter sajátos, lírai prózában meséli el egy problémás fiatal, Shy belső vívódásait, amelyeket hol szabadversszerű szöveg, hol zaklatott monológok formájában tár az olvasó elé.
A film az eredeti művet némileg átértelmezve inkább az iskola igazgatójára, Steve-re helyezi a hangsúlyt, mégis megőrzi Porter szövegének érzékenységét és nyers erejét. Így válik az adaptáció egyszerre hű és újragondolt feldolgozássá.
A Netflix által feldolgozott történet a kilencvenes évek közepén játszódik egy angliai „utolsó esély” iskolában, amelyben a problémás fiatalok kapnak még egy lehetőséget a beilleszkedésre. Az iskola azonban a megszorítások, a társadalmi elvárások és a mindennapi konfliktusok súlya alatt roskadozik. Az intézmény szimbólum:
Ebben a világban találkozunk Steve-vel (Cillian Murphy), az igazgatóval, aki nem hősies pózban, hanem esendő, sokszor megtört emberként próbál lavírozni a rendszer szorításában.
Tim Mielants rendezése nem kínál illúziót. A kamera nyersen, sokszor közelről mutatja az érzelmek kitöréseit, a dühöt, a kétségbeesést, a fojtott indulatokat: nem kapunk steril iskolafilmet, nincs hollywoodi pátosz vagy egyszerű megoldások. A képi világ feszültsége és a narratíva zaklatottsága pontosan tükrözi, milyen légkörben élnek a szereplők. A film minden gesztusában érződik, hogy nem pusztán egy intézményről, hanem
A Steve igazi ereje azonban mégsem a környezetrajzban, hanem a főhős megformálásában rejlik. Cillian Murphy alakítása egyszerűen lenyűgöző. Nem véletlen, hogy producerként is részt vett a film elkészítésében: láthatóan szívügye volt ez a történet. Murphy Steve-je nem karizmatikus vezető, nem megfellebbezhetetlen igazgató, hanem egy férfi, aki napról napra küzd a kiégés ellen, miközben saját lelki válságával is szembesül. Játéka azért hat elementárisan, mert a legapróbb rezdülésekben is ott van az emberi valóság.
A Steve egyik legerősebb rétege, hogy érzékenyen mutatja meg, milyen nehéz helyzetben dolgoznak a pedagógusok, akiknek
A film középpontjában nemcsak Steve és a pedagógusok állnak, hanem a már említett Shy is, egy fiatal, aki látszólag kezelhetetlen, dacos és elérhetetlen. Az ő története párhuzamos Steve-ével: mindketten küzdenek valami ellen, ami erősebb náluk. Shy esetében ez a belső indulat és a kilátástalanság, Steve esetében pedig a felelősség terhe és a saját lelkében zajló háború. A kettejük közti kapcsolatban mégis ott villan fel valami, ami több puszta konfliktusnál: az emberi közelség, az a felismerés, hogy az egyik törékenysége visszatükröződik a másikban.
A Steve nem csupán egy film egy iskoláról vagy egy igazgatóról. Sokkal inkább tükör, amelyben a társadalom, a rendszerek és mi magunk is megláthatjuk saját felelősségünket. Mennyire engedjük, hogy a tehetetlenség, a kiégés, a düh felülírja a törődést?
Ezeket a kérdéseket a film nem didaktikusan teszi fel, hanem átélhető helyzetek, feszültségek és érzelmi robbanások formájában.
Ez a film nem kínál happy endet. Nem vár ránk békés katarzis, nem kapunk megható beszédeket vagy biztos jövőt ígérő zárlatot. De éppen attól válik hitelessé és fontos művé, hogy nem kerüli el a nehézségeket, nem rejti el a törékenységet. A Steve nem egy szombat esti „valami könnyűt” élmény, hanem olyan alkotás, amely gondolatban és lélekben is kísér tovább.
korábban írtuk
Magyari Tekla: Lehet művészetek nélkül élni, de... – Októberi lapajánló
Vekerdy Tamás szerint nem művészeket, hanem művészettel kell nevelnünk, mert az érzelmi fejlődés alapvető feltétele a művészetek közelsége: a tánc, a zene, a költészet, a színjátszás... Az októberi lapszámunk is ebben erősít meg engem.
