Nagyanyám, Vass Maris és Véri, a testvére
szolgáltak valahol, onnan jöttek haza,
ezért kezdődik a történet a segesvári állomáson.
Ezt minden unokájának elmesélte,
pedig annyian voltunk, mint csillag az égen,
és annyiszor hallottuk, hogy már mi javítottuk ki,
ha nem úgy mondta.
Tehát a segesvári állomáson várták a székely gőzöst,
és ott állt egy legény az édesapjával,
s ez a legény olyan szép volt,
szép fekete, gender haja neki, s fekete bajusza.
És akkor ők ott szemezgettek,
mert nagyanyám akkor a legszebb volt.
S amikor a vonat beállt, a legény odament,
hogy segít feltenni a csomagokat.
S megkérdezte tőlük így: hova mennek, fiatal leányok?
Mű Székelyudvarhelyré, s onnét Oroszhegybe.
S akkor mondta a legény, hogy ha nem baj,
akkor üljenek egy kupéba.
S mondta Vérinek, hogy maga, fiatal leány,
üljön édesapám mellé,
maga pedig, fiatal leány, mondta neköm,
üljön énmelléjem.
És akkor beszélgettek Keresztúrig,
mert oda ment a legény, egy jó félórát.
Nagyanyámtól elkérte a címet,
mert ő írni fog levelet,
és elmenne szívesen háztűznézőbe.
Telt-múlt az idő, s egyszer csak jött egy képöslap.
Olyan szép képöslap volt, két piros rózsa,
s középen egy nagy harang.
A legény írt, hogy jönne vizitába.
S odamentem édösanyámhoz,
s kérdeztem, hogy jöhet-e a legény.
S mondta neki az anyja: idefigyelj, Maris,
enni van, amit, alunni van, ahol,
írjad meg a legénynek, hogy jöjjön.
S ekkor a képeslapot kitette nagyanyám a vitrinbe,
pedig mondta neki az anyja, hogy ne tegye ki.
Azzal elment a levélíró asszonyhoz,
aki csakugyan szép válaszlevelet írt.
De amikor a levéllel ment haza,
hát nem volt ott a képeslap.
Kereste mindenhol, a fiókokban is,
sehol sem volt,
sehol sem volt,
sehol sem volt,
s akkor futott az anyjához,
az pedig a kezét felemelte:
jól van, jól van, megmondtam ugye, hogy
ne tedd ki!
Mert sokan jártak hezzánk, mert bátyáim voltak,
s biztos valamelyik mocsok legény elvitte.
Így nem volt meg a cím, és
nem tudta elküldeni a levelet.
Aztán hozzáment nagyapámhoz,
akit szerintem nem szeretett, de egyszer
bekötötte neki a cipőjét, és mondták,
hogy milyen rendes.
Fiatalon maradt özvegyen, de előtte
kilenc gyermeket szült,
nyolcat fel is nevelt,
közöttük vándorolt élete hátralevő részében,
kezében egy szatyorral.
Nem tudtam soha, hogy mit érez,
nagyapámhoz nem járt ki a temetőbe,
alig beszélt róla. Kemény lett.
Nálunk azért szeretett lenni, mert ott jól hallotta
a harangszót, imádkozott,
kezében a rózsafüzérrel.
A hópatyolat hálóingében, befont hajjal
ült az ágyon,
üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes,
az Úr vagyon teveled,
az ima ritmusára időnként kezeibe temette az arcát.
Mi, a testvéremmel azt hittük, hogy
a katolikusoknál ezt így szokás,
utánoztuk is,
véletlenül tudtuk meg egyszer,
hogy ilyenkor keni fel a Niveát.
korábban írtuk
Nem vagy lusta, nem vagy gyenge: talán csak kiégtél
A kiégés nem látványos összeomlással kezdődik, és nem is feltétlenül akkor, amikor már nem bírjuk tovább. Sokkal inkább akkor, amikor még bírjuk, csak egyre kevesebb örömmel. Mire nevet adunk neki, már mélyen benne vagyunk.
